Talán igen, talán nem

Kéz-műves fogpiszkálógyártó

Kezdjük Karl Marx bölcselkedésével. Mondom leegyszerűsítve. Egy kiló fogpiszkáló drágábban eladható, mint egy kiló tuskó. A kettő között a különbség a kéz-műves fogpiszkálófaragó munkájának bére. A bér több mint amennyibe kerül a fogpiszkálófaragó erejének fenntartása. El kell tartani a rászorultakat (gyermekeket, tanítókat, papokat, orvosokat, rendőröket. bölcselkedőket és sok mást, aki nem farag fogpiszkálót) és a kizsákmányolókat. Ha ezzel megvagyunk, akkor már nem lehet gond az ökonómia megértésével. Vannak még izgalmas részletek. Vegyük a föld- és a bánya-járadékot. Az átlagprofiton felüli járadék a csökkenő föld- vagy bánya-hozadék törvényéből vezethető le. Mind gyakrabban tapasztalható, hogy sokan abból indulnak ki, hogy nekik jár valami. Járadék, hiszen birtokol valamit, aminek csökkenhet a hozadéka, és az pótolhatatlan a fogpiszkálófaragó izzadságával. Ad még hozzá a méhek meséjét (Mandeville) és máris jobban érted a köz-gazdaságot, mint sokan, akik erről nyilvános helyeken beszélnek.

Az ökonómia megértetése csak felvezető mai írásomhoz. Kíváncsi vagyok a bölcselkedő-műhely járadékára. A kéz-műves (fennköltebben: manuális-faktúra) fogpiszkálófaragó most már érthető. Ennek megértéséből nem következik a bölcselkedő-műhely megértése. A bölcselkedő-műhely a rászorultak közé tartozik, akit a fogpiszkálófaragók tartanak el. Egy biztos: a bölcselkedő-műhelyek nem fognak eladható fogpiszkálót faragni, hiszen akkor ők nem bölcselkedők hanem fogpiszkálófaragók és nem kaphatnak a rászorultaknak szánt pénzből. Amikor Terry Winograd a Stanfordon és Herbert Simon a Carnegie Mellonon és Ulric Neisser valahol megalapozták a mesterséges intelligenciát, akkor ők rászorultak voltak bölcselkedő-műhelyeikben, és nem kézműves fogpiszkálófaragók akik profitot termeltek. Most, hogy a mesterséges intelligencia a fogpiszkálófaragó manuális-faktúrába került más a helyzet. Profitot kell csinálni a mesterséges intelligenciából, és annak egy részéből el kell(ene) tartani új bölcselkedő műhelyeket.

Az eddigi okoskodásomat sokan értik. Most jön az amit én sem értek. Létezhet-e bölcselkedő-műhely járadék? A bölcselkedők is ugyanolyan szűkös tartalékokkal bírnak, mint a föld? Csökkenő hozadék? Most már csak kérdőjelek jönnének.

Kinyitom Bourdieu könyvét a 85. oldalon. és ismét lefagyok, mint a bölcselkedő-műhely-mentes SW.

Az egyenleteink szépsége

„Az egyenleteink szépsége fontosabb annál, hogy összhangban vannak-e kísérleti tapasztalatainkkal.” (Polányi, 1992: 27). Sokat gondolkodtam azon, hogy szép „egyenleteket” mutogassunk-e a diákoknak. Itt a hangsúly a szépségen van, habár az egyenlet fogalomnak is lehet több olvasata. Nem sokan vannak, akik elfogadják, hogy a tudomány majdnem ugyanaz, mint a művészet. Megpróbáltam néha magyarázgatni, de rájöttem, hogy fölösleges, hiszen aki egy jelenség megértését képes volt szépen ábrázolni annak nem kellett. Aki a ronda táblázatokban hitt annak meg jó úgy, ahogy van. Senki sem tudja se cáfolni sem igazolni a mester gondolkodási folyamatának oda-vissza lépéseit. A mester úgy csinálja, ahogy tudja, és ha a végén kijön a jelenség megértésének egy szép egyenlete (kép), akkor lesz@rja, hogy szubjektivitással vádolják azok akiknek sose semmi nem jött ki a csövön. 

Előadásaimon szívesen mutogatom Pissarro, Monet és Cézanne képeit. Itt most hiába próbálnám mutatni gyorsan lopottnak minősülne. Most mutatok két képet. Tetszik, vagy nem tetszik, azt majd eldöntöd. De azt nehezen foghatod rá, hogy csúnya. Ezek az én egyenleteim!!! 

Emlékszem, hogy a kötelező megújulás pillanataiban néhány környező országban úgy gondolkodtak, hogy inkább a négy+egy mint a három+kettő legyen. Egyszerű volt a magyarázat. Az első diplomáig fognak sokan járni. Az egyetemeknek a kettő+három hozta volna a legkevesebb pénzt. Nos, a plusz valamennyire ezerkétszáz vagy több iskolaórára kevés „szép egyenlet” – Álljon meg a nászmenet, pöcse van a menyasszonynak – mondaná erre Gergőbácsi

Sosem állítottam, hogy tudományt kell tanítani az egyetemeken. Annak vagyok a híve, hogy gondolkodásra tanítjuk a diákokat. És itt harapok saját farkamba. A mesterszintű tudósok szép egyenletei által a legkönnyebb gondolkodásra bírni a diákot.

"Szigorú követelmények akadályozzák meg, hogy bolondok, szélhámosok és kontárok lerontsák a hitet a folyóiratokba. Ugyanakkor a tudomány értékrendjében első helyen ál a gondolat eredetisége, amely eltérhet az elfogadott tanításoktól" (Polányi, 1992: 32) Hetven éve nem dőlt el a dilemma: szabadon vagy szabadban? Nos ezt a dilemmát mutogatom szép egyenlettel az előző képen. Ismét jöhet Gergőbácsi álljon meg a nászmenet-je. Mennyi "eltérő az elfogadottól" marad a diákok utolsó ezerkétszáz órájára. 

 

MEGHÍVOM EGY POHÁR BORRA azt aki kitalálja, hogy ki a szerző

Más-kor

Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor a nyolc-kilenc évvel az előtti „határmas” legendákat hallgattam és untam. Az akkor negyvenes éveit taposó öregek kibírhatatlanul unalmasak voltak. Mindig a régi szép időkről beszéltek. Olyan unalmasak voltak, mint a korabeli amerikai filmek, amelyben az apák fiáiknak mindig a régi nagy öregek nagy tetteiről beszéltek. Ez a: „bezzeg akkor ami-kor”. Most már az apák nem kell, hogy a fiaiknak unalmaskodjanak, hiszen azt fölválalták a múlt adataiban fuldokoló sportriporterek.

Néhány napja kávéházi beszélgetéseimet azzal kezdem, hogy a nullanégy nem eggyel több min a háromhat. Az arcokon látom, hogy megbotránkoznak, hogy bátorságot veszek arra, hogy kételkedjek egy „más-kor” narratíváiban. A nullanégy a vendégektől óriási kudarc. Fordítva: a négynulla vendégként ritka siker. Sokkal, de sokkal nagyobb, mint a hathárom.

Sejted, hogy mind ez nem a fociról szól. Ez a más-kor olvasatairól szól., Arra készültem, hogy a körülöttem lévő könyvekbe ismét belenézzek és abból írok. Nem néztem bele mégis azokból írok.

Más-kor volt, az is a múlt évszázad dereka, amikor Polányi Mihály hasonló megalázó vereséget mért a szigetlakókra mint gyémántcsapatunk. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy Polányi népszerűsége összehasonlítható a hathármasokkal vagy a négynullásokkal. Arra várok, hogy egy mai gondolkodó annyi gólt lőjön a szigetlakóknak, mint Sallai Roland.

(Nem)Tudom szeretni

Megnéztem néhány szótárat. Úgy írják, ahogy sejtettem. A RATIO szó a számok arányt vagy viszonyát jelenti. Tehát a „ratio-nal” a tények közti kapcsolatról szól. A többi minden „ir-ratio-nal”. Abba most ne menjünk bele, hogy mit (nem)tud ezzel kezdeni a kétértékű logika. Harminc év után kénytelen vagyok hozzányúlni a tudásfajták modellemhez, hiszen rájöttem, hogy az „ir-ratio-nal”-ból (kifejezhetetlen két egész szám arányaként) is kettő van. 

Az a sejtés, hogy egy embert szeretek, és az, hogy szeretem egy vörösbort két különböző dolog. A (nem)tudom szeretni-nek tehát két valóságértelmezése lehet. Az egyik tudás a sejtésből a másik a emlékezetből származik.

„Akkor sem kapunk valós képet a világáról, ha egy szoba sarkába húzódva egész nap szent könyveket bújunk. Az sem elegendő – sőt veszélyes is lehet –, ha pusztán személyes tapasztalatainkra támaszkodunk.” (Potter, 2017: 44)

Első tizenkét évemben az intézmények adták meg a tudást, amely messziről tisztának tűnt. A következő ötvenhat évben a sejtések és a megtapasztalások voltak a tudásom forrásai. Most az utóbbi évben ismét a tekintélyek lettek a tudás forrásai. Ismét megmondják, hogy este nyolckor, vagy tízkor vissza kell vonulni a megtapasztalásoktól és sejtésektől. Sosem fogja megérteni a világot az aki azt mondja, hogy akkor is szabad vagyok hiszen dönthetek arról, hogy Bibliát olvasok, bajnokok ligája meccset nézek és azt a bort iszom amit megvehetek a sarki fűszeresnél záróra előtt.

forgatókönyv vagy szamárvezető

A szárnyakkal.. könyvemben megírtam. Az előadásimra megcsináltam kéttucatnyi képet.

A többit a képzeletdre bízom...

Rábeszéltek, hogy csináljak könyvemből és bemutatómból három szamárvezetőt azoknak, akik sokalják végigolvasni és átgondolni könyvemet.

Öregszem? Puhulok? Mindkettő? Valami harmadik, vagy negyedik? Mindegy! Ugyanúgy ahogy a halnak mindegy, hogy horoggal, hálóval vagy dinamittal fogod meg. Így iy úgy is megeszik és aztán... Beadtam a derekam és már az egyik szereplőnek megírtam a szamárvezetőt. Most írom a másiknak. Sejted, hogy a megrendelő sorvezetőnek becézi - az talán nem olyan durva.

Most megpróbálok magamnak benyalni. Kevesebb undorral csonkítanám meg könyvemet, ha ezeket forgatókönyveknek nevezném? Nem fog menni, hiszen ebben a drámában lehetetlen profi színésznek adni a forgatókönyvet.

megszokhatatlan

"Van egy öreg orvos haverom, azt mondja: Tudod, Géza, az a fontos, hogy egészség legyen… meg beteg.”  (Hofi)

Az inasnak ugyanolya kényszer kiszabadulni a „fészekből” (olvasd: műhelyből), mint a mesternek. Nincs olyan hülye, aki megszökik a jótól. Az csak annak tűnik úgy, akitől megszabadultak, hogy a szökevény hülye. Abból, hogy valamikor, valahol, valakivel jó, nem következik, hogy állandóan is jó. A szökevény inasnak és mesternek is változnak az elvárásai, de gyakran a valamikor kielégítőnek tűnő kiút, itt és most egy egyirányú zsákutca lett.

Ha minden mester-inas kapcsolat életfogytiglani lenne, akkor az inas sosem állhatna "saját lábára". Olyan négy évnyire tippelem az egészséges kapcsolatot. A "két mester egy csárdában" működésképtelen, hiszen akkor az nem mester-műhely, hanem szeériagyrtása. Lehetnek beteg kapcsolatok, amelyeknek jót tesz, hogyha rövidebb ideig tartanak. Vannak halva született kapcsolatok, amelyeknek jobb, ha el sem kezdődnek. A mester-inas műhely abban a pillanatban van halálra ítélve, amikor megszünnek a talányok (elfogynak a betegek).

Megszokhatatlan a semmittevés a mesterműhelyben. Ha nincs beteg (probléma) akkor lehetetlen megmutatni a gyóygítás (problémamegoldás) kusza műveletét. A többi az mind a betanítandó melós betanítása (algoritmus) a szériagyártásra.

Homály

A kosárlabda meccsek közvetítésében gyakran hallható a „homályt dobott” szókép. Elég jónak tartom ezt a szóképet és használom is. Csak úgy mellesleg megjegyzem, hogy az irodista mesterek iskolájában is homályos az érdekeltek (Shareholder) és az érintettek (Stakeholder) szerepe. A leggyengébbek még a definícióval sincsennek tisztába, de őket felejtsük el, ha lehet. Mondjuk, hogy érintettek a melósok és a beszállítók melósai. Képzeljük el, hogy egyik sem részvényes, avagy érdekelt (Shareholder).

Előveszem azt, ami nincs: a köz-gazdasági tudást. Hozzáadom a tanszdiszciplináris tudásomat a valóság láthatóságáról. Mit is mond a minap megtalált könyv .  

„A társaságok tulajdonosai, a részvényesek azok, akik a legkevésbé elkötelezettek a társaság hosszú távú életképessége mellett. Ugyanis ők azok, akik a legkönnyebben kiléphetnek a társaságból - csak el kell adniuk részvényeiket, ha szükséges, kis veszteséggel, amennyiben elég okosak ahhoz, hogy ne maradjanak túl sokáig”.

A melósoknak se a tönkretett társaságnál, sem annak beszállítójánál, nincs mit eladni. Ahol az érdekelteknek is szava van ott a vállalatok nem olyan könnyen bocsátják el a melósokat, és nem teszik tönkre a beszállítókat. A szerző a következő példát hozza:

„A GM menedzsment rövid távon orientált stratégiájának gyengesége legalábbis az 1980-as évek végétől nyilvánvaló volt, de a stratégia 2009-es csődjéig folytatódott, mert a vezetőket és a részvényeseket is boldoggá tette, még akkor is, ha a céget gyengítette. A GM története üdvözítő tanulságokkal szolgál a vállalati és a nemzeti érdekek közötti lehetséges konfliktusokról - ami egy vállalatnak jó, bármennyire is fontos, az nem biztos, hogy jó az ország számára.” 

Döntéstan óráimon az etika leckében mutogatom a következő négy szerepemet:

Érdekelt és érintett ott is van. ahol nem gondolnád. Állandóan érintett voltam és sosem voltam érdekelt.

Nem csoda, hogy én is mint a köz-gazdászok kisebbsége veszélyesnek találom az érdekelteket. Őfelsége a célra-törekvő részvényes, hidegen hagy se nem irigylem se nem tisztelem az érdekelteket. Tudom, hogy van - az evolúció vagy valami más kitermelté és életben hagyta. Ennyire egyszerű, ha  képes vagy látni a valóságot a diszciplínákon túl. Viszont buta vagyok hiszen sosem értettem, hogy egy köz-gazdász Nobel emlék-díjasnak miért kell inkább egy fizika Nobel-díjasra hasonlítania, mint egy irodalmi Nobel-díjasra. Az írodalmár sosem dob homályt.

Kézilabdakapus

Nézem a világbajnokságot és látom, hogy semmi sem változik. Nem korunk szimbólumára, az üres lelátókra gondolok. Azon spekulálok, hogy gyermekkoromban látott másodosztályú kapusok és a mostani világbajnokságon szereplő kapusok sorsa ugyanaz. A mai játékosok öregapái fele olyan súlyúak, fél méterrel alacsonyabbak, fele olyan gyorsak és fele olyan erősek voltak. Akkor is és most is a kapusok nagyjából akkor nyúltak labdához amikor maguk mögé nyúltak és kivették a hálóból. Az, hogy a kapusba hányszor vágja bele a játékos a labdát az a játékoson múlik. Bocsi kapusok, amúgy nagyon tisztellek és csodállak benneteket. Tudom, hogy kegyetlenül sértő, amit írok, de mit csináljak amikor ezt látom.

Ugorjunk át a kézilabda kapusokról más mesterségekre, ahol semmi sem múlik rajtad. Hangsúlyozom, hogy itt és most nem jelentéktelen emberekre, hanem jelentéktelen szerepekre gondolok. Így van a mentor is! Amikor az inas nem tudja kivédeni a támadó betörését, akkor a mentor esélye minimális. Ha egy dolgozat bíráló kicselezte a védekezőt akkor már csak rosszul dobhat: fölé, kapufára vagy a kapus lábába - ami ritka eset.

Ezt elfelejtettem beírni könyvembe. Most adjátok hozzá.

Hogyan kell gyermeket csinálni?

Úgy tudtam, hogy a hozzávalók egy nő és egy férfi. Fennkölten is tudom és népiesen is tudom mondani a hozzávalókat, sőt láttam is mindkettőt. Mégsem tudnám leírni az hogy miként kell gyermeket csinálni. Úgy helyes mondani, hogy ez nekem is mint még sok milliárd embernek a szavakba önthetetlen (tacit) tudása. Hallottam, hogy a napokban szavaztak róla. Győzött az elképzelés miszerint az említett hozzávalók kellenek, de voltak olyanok is, akik ellene szavaztak.

Nos, ezerötszáz nap után megszületett győri doktori iskolánk első Bölcselkedő-Doktora (PhD). Miként kell Bölcselkedő-Doktort csinálni szintén szavakba önthetetlen tudás.

Háromtucatnyi Tini után, erre is mondhatom, amit könyvemben leírtam:

„Csináld meg, ahogy kell, és utána kicsit cifrázzad, de ne adj ki magadból mindent" – mondta Pál István Szalonna, amikor a mestere tanításáról volt szó. A mester sosem tévedhet, hiszen olyan fogalmakat használ, mint: „kicsit”, „cifrázzad”, „mindent”. A mester semmit sem mér, és nem csinál precíz karriertervet. „Vannak emberek, akik mindig csak okos és helyénvaló dolgokat mondanak, és az ember mégis érzi, hogy ostobák.” (Csehov) Nos, ebből arra következtetünk, hogy nem szabad gyorsan nekiugrani bárkinek, aki okosságoknak tűnő dolgokat mond."

Ha erről is szavaznának, és sajnos erről is szavaz az establishment, akkor itt is lenne néhány ember aki azt mondaná, hogy nem így kell.

Felesleges de mégsem, avagy nem arra való de mégis valamirevaló

Több világhírű egyetemi polgár pályafutása végén kételkedett abban, amit tett. Paul Feyerabend, Időpocsékolás című önéletrajzában úgy vélte, hogy röpködése egyik világhírű egyetemtől a másikig és a filozofálgatás helyett inkább a nőkkel töltötte volna idejét. Ez akkor lesz igazán izgalmas, ha tudjuk, hogy a háborúban megsebesült és utána impotens lett. Nassim Taleb A fekete hattyú című könyvében írja: "akadtak más testrészek, amelyek hozzásegítették, hogy kielégítse a nőket.." (2012: 395) Ezt mindössze néhány sorral azután írja, ahol megírta: "Én komoly kockázatát látom annak, hogy egy nagyon különös, akut vírus terjedjen szét a bolygón." Erre  következtetésre jutott amikor a globalizáció megszüntethetőségét firtatta.

Nos, mielőtt elveszíteném az összes olvasómat, megpróbálom tisztába tenni: Sosem tudhatjuk, hogy mire való az ami nem arra való. Nem kell, hogy minden(ki)nek világos rendeltetése legyen. Íme egy példa: Húsz évvel ezelőtt Syracuse Egyetemen kaptam valami használhatatlan dolgot, most a rosszul bekötött könyveknél használom.

Ebből nem következik, hogy minden(ki) valamikor valamire használható lesz. A sportban egy "szürke"  játékos talán arra jó, hogy az ellenfél ne figyeljen rá, és megnyerje, de az is lehet, hogy elveszítse a meccset. Nos, a kérdés egyszerű: melyik szürke játékosunk üljön a kispadon. Ezzel az egyszerű kérdéssel próbálkozok majd csütörtökön megbirkózni a TF-en. Mániám: a kispad hossza!!! Veszélyes, ha a kosárlabda csapat kispadján ott és akkor használhatatlan játékosok ülnek. Hasonló színvonalú csapatok között mindig a kispad dönti el a meccset. A lényegesen alattunk vagy felettünk lévő tudású csapat ellen a szerencse vagy balszerencse hozhat meglepetést. Tehát, az egyetlen lényeges döntési dilemma van a kosárlabdában: ki kerüljön a kispadra.  Talán máshol is így van.