Megpróbáltam. Beírtam a tudósok kedvenc keresőjébe: Cognitive bias AND data collection. Biztos voltam benne, hogy azt, amit keresek, nem található. Úgy lett.
Nyolcvanezer találat arra, hogy torzításokról gyűjtöttek adatokat. (Senki sem tanította meg a kiadókat arra, hogy mit jelentenek a kulcsszavak.) A néhányperces gyorskeresésben egyet sem találtam arról, hogy valaki vizsgálta volna az ember torzításait, amikor adatokat gyűjt. Arra már nem pazaroltam időt, hogy megnézzem, mit kapok a tudós-tárból ha beírom Cognitive bias AND method selection. Inkább it nyavalygok egy kicsit. Nem a buta keresőről, hanem a lényeges problémák szőnyeg alá söpréséröl. Ebből arra következtetek, hogy a "csordaszellem" torzítás biztos megvan.
Fél évszázada spekulálok, tanítok és firkálok arról, hogy a torzítások vannak és kikerülhetetlenek az emberi döntéseknél. Ítélkezni fölösleges, hiszen ami muszáj, hogy legyen, azzal muszáj együtt élni. Szintén régóta tisztában vagyok azzal, hogy a mesterséges intelligencia alapú szakértő rendszerek tudásbevitele sem mentes a torzításoktól. Eddig, nem érdekelt az hogy az adatbázisba bevitt adatokra miként hat az ember természetes hajlama a torzításra. Kíváncsi vagyok, hogy ebben a tökig pozitivista világban van-e olyan eretnek, aki spekulált azon, hogy mit mér az ember, aki eteti az adatbázisokat, Elképzelhetetlen, hogy a nagy adatbázist hizlalók mentesek legyenek a torzításoktól. Régen beszélgettem néhány statisztika-hivatalnokkal. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy honnan az ötlet, hogy azokat és nem más adatokat gyűjtsenek, akkor azt válaszolták: há’ az kő mindenkinek
Biztos vagyok benne, hogy ismét a mérhetetlent mérték. Az átlagos gyerek mennyire tudja az átlagos angol nyelvet.
Lenne két kérdésem: mennyire tudja az átlagos angol anyanyelvű az átlagos angol nyelvet, és mennyire tudja az angol anyanyelvű a holland vagy az azeri nyelvet?
Nem akarom elhinni, hogy ennyire pozitiivista lett a világ. Van aki komolyan gondolja, hogy valamit mutat a 70,27 és a 61,86 távolsága ott ahol semmi sem mérhető?
A fukarkodó világban a fapados járatokon ingyen hozzáférhető filmeket szoktak nézni.
A fapadoskorszaki írásbeli vizsgán, egy diák bemondta, hogy olvasta a Fekete hattyú című könyvet, a másik diák meg azt mondta, ha mindenből levizsgázik akkor ő is elolvassa. A fapados vizsgához nem illenek a az elsőosztályú könyvek. A fapados könyvekből hiányzik az íz, a szín és az illat. Vagy túlsózott vagy sótlan. Vagy túlszagos vagy büdös.
A szeretettel készített házi bejglinek mindig másként van elszúrva a külseje, de mindig másként szerethető. A fapados cukrászdában a betanított melósok mindig ugyanúgy csinálják az íztelen karácsonyi bejglit. A fapados könyv, mint a víz: szagtalan, színtelen, íztelen, de nélkülözhetetlen. A betanított cikk- és kézikönyvfejezet íróknak ugyanúgy, mint a fapados cukrászda betanított melósának, sosem sikerül se elszúrni sem szerethetőre csinálni egy vizsga tananyagát.
A holnapi elsőosztályú vonatjegyemet nem tudom megvenni a fapados e-jegyen (egyszer vettem két jegyet és azóta nem tudom visszaállítani egy jegyre). Sebaj majd veszek a pénztárnál a hagyományos sorbanállás után. Vasárnap a fapados repülés (nincs másik) után majd beülök a szarajevoi bécsi kávézóba, és átállítom magam egy régi üzemmódra. A hétfői prédikálásom nem lehet fapados.
Ülünk, kávézunk, arrább ülünk, hogy ne süssön a szemünkbe a nap, és beszélgetünk arról, hogy miként kell írni valami tudományt az Óperencián túliaknak.
Írjuk meg, hogy a négylábú asztalnak négy lába van.
Ok, a kutatás induljon el azzal a kíváncsiskodással, hogy mit gondolnak az emberek arról, hogy hány lába van a négylábú asztalnak. Mind a negyvennyolc embert aki a Grand Hotel teraszán kávézott megkérdeztük. Huszonöten azt mondták, hogy négy, tízen azt mondták, hogy öt, tízen azt mondták, hogy három, hárman meg elküldtek bennünket oda ahonnan jöttünk. Egyértelmű: a többség azt állítja, hogy négy! Máris írhatjuk a kutatásunk eredményét. Vagyis majd írhatjuk, ha megtaláljuk hozzá a nem túl bonyolult, de jópofa matekot, hogy ne tűnjön túl egyszerűnek az igazolás.
Ha összeszedném az összes Einsteintől származó aranyköpéseket, akkor nem kellene semmit sem írni a komplexitásról. Kezdjük a következővel:
"A természet a matematikailag elgondolható legegyszerűbb megoldást valósítja meg."
Ha viszont az ember gondolkodását vesszük, akkor nem is kell matematika, elég a logika. Ez viszont hamis, hiszen a logikához is kell matek. Megúszhatatlan! Ismét Einstein:
"Ne bánkódj, ha gondjaid vannak a matematikával, biztosíthatlak, az enyémek sokkal nagyobbak!"
A tudomány a legszebb dolog, amíg kávézgatsz és beszélgetsz róla, de pokolian nehéz ha azzal kell megkeresned a betevő falatra. Ha abból kell élni, hogy elhiteted az Óperencián túliakkal a négylábú szék négy lábát, akkor már az nem laza kávézás a Grand Hotel teraszán.
és még egyszer a mester aranyköpése:
"Oly sok ember manapság - még hivatásos tudósok is - olyannak tűnnek nekem, mint aki már több ezer fát látott, de még soha nem látott egy erdőt. A történelmi és filozófiai háttértudás adja meg a függetlenséget a generációjának azon előítéleteitől, amelyektől a legtöbb tudós szenved. Véleményem szerint - Ez a filozófiai meglátás által megteremtett függetlenség különbözteti meg az egyszerű iparos embert az igazság igaz kutatójától."
Szörnyű dolog manapság a mesterséges intelligenciáról beszélni. Nehezebb, mint harminc éve. Akkor a bigott ellenséggel, most meg a bigott pártfogókkal nem lehet. Képzeld el, hogy bemegyek a terembe, és azzal kezdem: a mesterséges intelligencia akkor halt meg, amikor Terry Winograd megértette, hogy a valóságban vannak, macskák és fúj a szél.
Ekkor elveszítem a közönségem kilencvenhat százalékát. Hogy a maradék kisebbség ne lógjon ki a sorból elmesélem azt is, hogy Winograd, az egyetlen ember aki megértette a lényeget, feladta és most elkezdett lét-filozófiát tanítani. Javaslom a maradéknak, hogy mi is gondolkodjunk el azon, hogy mi a semmi, és gyorsan rájöhetünk, hogy azt sem tudjuk mi a valami. Itt az a pont amikor a négy százalék is feladja. Onnan már nincs vissza. A szervező, aki meghívott, nem győz bocsánatot kérni a közönségtől. és többször megesküszik, hogy soha többet Baracskai.
Ha jókat akarok röhögni, akkor néha ránézek mit mondanak az ártatlan maszületettek a mesterséges intelligenciáról mielőtt megtudnák, hogy vannak macskák. Bevállaltam szeptemberbe egy hétvégét a döntés-támogatásról. Nem a macskákkal kezdem, hanem azzal, hogy csak a bénát vagy a részeget kell támogatni. Talán megmarad a négy százalék, ami abban az osztályban nem egész szám.
Félévszázaddal ezelőtt hallottam, ha jól emlékszem Lóczi Vilmostól (NBA 1947 / Undrafted): a kosárlabdát azt úgy kell játszani, hogy a labda minél gyakrabban bekerüljön a gyűrűbe. Nem kellett bonyolult adatbázisokból kacifántos formulákkal érthetetlen eredményeket mutogatni.
A kisgyerek lát egy labdát és belerúg, de az is lehet, hogy a fürdőkádba megpróbálja lenyomni a víz alá. Vannak dolgok, amelyek úgy vannak megcsinálva, hogy nem kell nekik használati útmutató sem bevezetési tanácsadó. Majd nemsokára a mai tizenéves gyerekek szülők lesznek, és ugyanúgy nem fognak csodálkozni, ha az ő gyerekeik simogatják a képernyőt, mint ahogy a mi apáink nem csodálkoztak, amikor belerúgtam a fűzős fociba. Sőt azon sem csodálkoztak, hogy a belső pöcsébe belenyomtuk a biciklipumpát.
Vannak rosszul elképzelt dolgok. Senki se született úgy, hogy összerakható szekrény alkatrészeit kitalálja. Amihez segédeszközöket, rajzokat, útmutatókat és/vagy kisfilmeket kell csinálni azok rosszul vannak kitalálva.
A rossz termékeken biztos, hogy sok hozzánemértő nehézsúlyú NemNem (Kotter) bábáskodik. A csapatmunka megnyugtatja a hozzánemértőket, hiszem megosztották a felelősséget, de a megoldás egyszerű használatának viszont árt. A csapatmunka a megoldások kidolgozásában olyan mint a pornófilm: pénzért mutogatják, hogy élvezkednek. A csapatmunka addig érdekes amíg a kosarasok, vagy más csapatsport szabályai nyomán működők csinálják saját élvezetükre.
„Egyiknek-másiknak mintha még most is a "cselő hé, csáli hé" kiáltásra állana a szája amivel valamikor azt a czímers négy ökrét bíztatgatta,- de bizony most már csak "tessék Esti Ujság" vagy "Friss Ujság" lesz belőle.” – olvasom az 1901, Decemberi újságban a rikkancsokról.
Van egy olyan sejtelmem, hogy a papíros újság kimegy a divatból de a rikkancs szakma nem. Evangélisták nélkül, akik szétkürtölik az újdonságokat, Steve Jobsnak se sikerülhetett volna. „Az új ötleteket ritkán sikerül üzleti alapokra helyezni kreatív és szenvedélyes evangélisták csapattal nélkül” (Gallo 2011:84). Én keményemben fogalmazok: Soha!
A kézzelfogható dolgok szétkürtölése megy a maga útján. De mi van a megfoghatatlan ideákkal? Vegyünk egy divatos példát: Ipar 4.0! Jó tudni, hogy a ciklusokról ezt azt mondtak Nyikolaj Dmitrijevics Kondratyjev, John Maynard Keynes, és Paul Mason. Ha valaki arról tudna „berikkantani friss tudást", hogy miként integrálható rengeteg gépet (sokan ezeket robotoknak becézik) működtető szoftver, akkor megérthető lenne, hogy van-e az iparban új ciklus vagy vaklárma az egész.
Az a nagy kérdés, hogy a rikkancs kultúrtörténete változott-e az elmúlt 120 évben. A hatvanas évek közepén rikkancs-segéd koromból néhány emlék: Jó reggelt Misi bácsi, félretettem egy Képes sportot! Tiszteletem Tanár úr, félretettem egy Fülest és egy Ludast! Kezicsókolom Művésznő, félretettem egy Filmszínházat! Egyiküknek sem mondtam: Itt a friss Élet és tudomány.
A régi sz@r világban az emberek nem csak a nadrágot, cipőt, hanem az edényt is foltoztatták. Az edény drótozás házhoz ment, műhelyével a hátán, de néha az inassal cipeltette – ha már rá lehetett bízni. Valahol olvastam, hogy az öreg drótos egyszer így szólt fiához: jössz velem tanulni vagy elindulsz az iskolába.
Képzeljük el, hogy a gyerek se a drótoskodást sem az iskolát nem választja, hanem elszegődik inasnak az egykori Grand Hotel de l’Europe-ba, vagy a Rue de Constantinople 15-be és ott elkezd bámészkodni. Ne készülj fergeteges poénra – nem fogja lenyúlni Lédát. Talán nincs is poén. Nincs abban semmi poén, hogy a drótos meg tudja foltozni, az iskolázott nem tudja megfoltozni, aki viszont a párizsi nyóckerben ólálkodott az érti, hogy az előző kettő nem érti a tudás fogalmát.
Lehet, hogy volt, aki sejtette a svájci hitel csalafintaságait, de hallgattak. Sejthették, de nem tudták Most persze teli torokból ordítják, hogy tudták. Igen most már tudjuk, hogy bekövetkezett. Az hogy, kinek mi azt most sem tudják. Talán sejthető, hogy sokan undorodnak a hiteltől...
Kahneman a megismerés illúziójáról a következőket is írja: „Ez fontos fogalom téves használata. A mindennapi nyelvhasználatban csak akkor használjuk a tudni szót, amikor az, amit tudunk igaz és be lehet bizonyítani, hogy igaz. Csak akkor tudhatunk valamit, ha az igaz, egyszersmind tudható is. A tudni szóhasználata azt sugallja, hogy a világ kiismerhetőbb, mint amennyire valójában az. Állandósít egy veszélyes illúziót. Ez az illúzió abban a meggyőződésünkben gyökerezik, hogy értjük a múltat, ami azt sugallja, hogy a jövő is megismerhető, de valójában kevésbé értjük a múltat, mint gondoljuk. A tudni nem az egyetlen szó, amely táplálja ezt az illúziót a hétköznapi nyelvhasználatban. Az intuíció és az előérzet szavak is olyan múltbéli gondolatok leírására tartjuk fenn, amelyek igaznak bizonyultak. Ahhoz, hogy tisztán gondolkodjunk a jövővel kapcsolatban meg kell tisztítanunk a múltbéli vélelmeink megfogalmazására használt kifejezéseinket.” (Kahneman, 2013:232)
P.S.
Kár, hogy Kahneman nem mélyedt bele M. Polányi írásaiba, de így sem téves a gondolkodása…
Önálló munka az is ha valaki megcsinálja önállóan a konceptuális modellt és valaki más megcsinálja önállóan a hozzá illő nagy-matekot. A leggyakoribb eset, talán úgy is mondhatnám, hogy műfajom minden Nobel díjasának volt egy matek-mestere. Akik mellett nem volt matek-mester, azok lazábban beszélhettek félre. (Nem terhelem a blogolvasót néhány köz-gazdaságtani vagy kognitív-pszichológia baklövéssel. A csúcs a káosz-matek körüli vita.) Nos, az itt-ott már majdnem elfogadott Interdiszciplináris definíciójának tökéletesen megfelel ez a párosítás (konceptuális modell és nagy-matek).
Van néhány friss tudáshiány (problématerület). Az elmúlt félévben három doktorandám is szembe találta magát a bizalom meghatározásával. Mondanom sem kell, hogy matek-mester nélkül mindenhol gyanúsak lettek. Ez mégis más, mint az interdiszciplináris. Ha tetszik a Homo Academicus-oknak, ha nem, akkor is a megoldás túl van a diszciplínákon, magyarán: transzdiszciplináris. Ki kell bújni a morál-filozófus, a kognitív-pszichológus, a technológia-tervező, és a gépitanulás-algoritmus gyártó szakmájából is. Majd, ha meg lesz a probléma határozva, akkor esetleg jöhet némi metatudás a nagy-matekból.
Az íróilag kimunkált túl tiszta karakterektől könnyebb egy kicsit elbóklászni, mint a zavaros karaktereket tisztába tenni. Majd amikor nekimerészkedünk az ember tudásának, akkor a legtisztább karakter sejtésére építkezünk.
Egy kollégám így mutatott be:
„Zoli nem lehet tanácsadó hiszen szakálla van és nem elég jól öltözött. Matek tanár sem lehet, hiszen jól öltözött, és nem maszatos a zakója a krétától. Filozófia tanár sem lehet, hiszen nem olvas fel könyvrészleteket. Tiszt(ség)viselő sem lehet, hiszen nem beszél királyi többesben. Celeb sem lehet, hiszen senkinek sem tartozik - nem csinál másoknak hírverést. Sokáig sorolhatnám, hogy mi nem lehet, de akkor sem jönnétek rá, hogy mi lehet. Majd rájöttök arra, hogy nem tudni mit csinál, de amit csinál azt mesterien csinálja.”
Kevesen tudják, hogy mit csinálok és félnek is beengedni úri szalonokba. Rendben is van, hiszen én sem engedném be magamat úri szalonokba. Elárulom kollégámnak, hogy mi az a titokzatos bennem. Nem beszélek se a lumbricus terrestris nemi életéről szárazság idején, sem a sarki hentes birkáinak csoportos döntéseiről. Csak arról beszélek amiről többet tudok mint azok akik befizettek a mesémre.
Tegnap például ilyesmiről beszéltem!
Néhány évtizeddel ezelőtt egy alföldi városkában néhány mérnök olyan mérlegeket talált ki, amelyek legalább annyit tudtak, mint a ma robotnak nevezett programozható gépek. Akkoriban anyám a habverőt is robotnak hívta. Hiába mondogatom a mai ipar 4.0 drukkereknek, hogy egyik sem robot, hiszen nem tud többet, mint amennyire megtanította a vad-nyugati, vagy a szelíd-alföldi mérnök.
