Talán igen, talán nem

Szökjünk meg a levelezéskényszerből

Valamikor régen nagyon megörültünk a telefonnak. Könnyeb hibásan telefonba beszélni, mint írni. Még könnyebb a korcsmában beszélgetni, hiszen látod, hogy érthető vagy érthetetlen, amit mondasz. Emlékszem, hogy a postaládát minden nap megnéztük, de leggyakrabban senki sem írt levelet. Minden egyetemen a titkárnőnél volt egy falon két-háromtucatnyi rekesz felcímkézve. Keddenként megnéztem. Néha volt benne levél, amelyben utasítást kaptam valamire: írd alá, gyere két hét múlva valamit megbeszél a csoport stb. Egyikre sem kellett válaszolni. Gyakrabban jött csomag, amelyben folyóiratot vagy könyvet küldött a kiadó. Ezekre sem kellett válaszolni.

Sosem gondoltam arra, hogy írok levelet a szinkronúszó világbajnok csapat gyúrójának, vagy egy távoli kolostor szerzetesének. Fordítva is így volt. A mosóporgyár eladási főnöke sosem írt nekem. Most mindenki mindenkinek ír. Még a kávéházi asztal egyik felén ülő az asztal másik felén ülőnek is ír ahelyett, hogy mondaná.

Vettem egy jó könyvet.

Inkább olvasok, mint írok. Nemsokár kinyit a kávéház. Talán akad ott valaki, akivel beszélgethetek.

Születés Nap

2015 augusztus 25. született meg diszciplínákon és minden más ketrecen túli Iskolánk! Reggel leültünk és vitatkoztunk az elképzelésen:

...három napig vitatkoztunk és utána egy viszontlátással búcsúztunk.

Van mit ünnepelni. Aki nem érti annak hozok egy Gigerenzer mottót, amit egy princentoni japán diáktól vett át: „Nevessetek ti is, ha mások elkezdenek nevetni. Akkor is, ha nem értitek miről van szó. Minél gyorsabban reagáltok annál jobb”.

Akarom, hogy nevess velem amikor szárnyalok és akkor is amikor rámszólnak, hogy a születés nap nem kettő, hanem egy szó. Akarom, hogy néha külön néha egybe írjad, hiszen néha így kívánsz szárnyalni néha úgy.

„...benned a létra” (Weöres)

„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Sejtem, hogy a költő mit akart mondani, de van némi gondom a lent és a fent fogalmakkal.

Jövő héten kezdem a TF-előadássorozatomat. Nincs sok új mondanivaló a tavalyihoz képest, de ugyanazt lehet jobban mondani. A sportoló teljesítménye nyomán lehet fent és lehet lent (a dobogó tetején, alsóbb fokán, de lehet mellette is). Viszont, minden, ami a sportoló teljesítményének a miliője az már nem „létra”.

Amikor, hosszú szerelem után végre bebújtak a nyoszolyába, akkor látták meg – vagy nem – a meztelen valóságot. Harminc évvel ezelőtt a tőke szerelmesei végre kielégültek. Úgy remélték, hogy ezután majd minél nagyobb a teljesítmény annál vastagab a bugyelláris.  Erre jött a volt olimpiai bajnok beszólása:

Amikor a tőke szerelmesei túl voltak a nászon, akkor felvették a makkos cipőt és a fehér zoknit, aminek az odatartozás olvasata volt. Azonnal tegyük tisztába a dolgokat: egyszerű járókelőkre gondolok, akik se előtte sem utána nem voltak rivaldafényben. A tőkés társaságok világuralma se jót sem rosszat nem hozott nekik – ők csak egyszerű drukkerek voltak és maradtak is. Talán csak annyi történt, hogy a hatvanezer forintért vásárolt lakását ma eladhatja hatvanmillióért, és gyermekei élvezik a Balatonon a szúnyoginváziót.

Az egykori olimpiai bajnok pucolja ki a makkos cipőmet! Vissza a költőhöz! Most akkor ki van lent és ki van fent?

Szöveg nélkül is érthető

1931-ben találkoztak és bókoltak egymásnak. Einstein azt mondta Chaplinnek, “Amit legjobban csodálok az ön művészetében, az az egyetemesség. Egyetlen szót sem mond, de a világ megérti önt.” Chaplin válasza ez volt erre: “Ez igaz. De az ön hírneve még csodálatosabb. A világ annak ellenére csodálja, hogy nem ért semmit abból, amit mond.”

A múlt század derekán egyszerű parancsokkal képzelték el minden probléma megoldását. (Az én korosztályom már a középiskolában tanult programozást, gép nélkül). Íme belőlük hét megjegyezhető: „goto” „find” „next” „return” „stop” „end” „if”. Chaplin ezeket nem mondta ki, de egyértelmű volt: a bevándorló végül mindig megtalálja a kiutat. A basic programmal működtethető gépek szintjén lévő, de talán még az annál butább emberek is értették, hogy van kiút.

Azon csodálkozom, hogy eltűnt az egyszerű „parancs” megértése. Még inkább csodálkozom azon, hogy eltűntek az egyszerű parancsok. Ha nincs egyszerű parancs akkor mit lehet teljesíteni. A legzajosabbak hírneve a legnagyobb, de ők mit teljesítettek? Mutogattatják magukat. Mutogatták őket az lett maga a produktum. Aki jól csináltatta annak hírneve lett. Sehogy sem értem a változást. Chaplint és Einsteint is egy közösség része volt és kellett mutogatni, de mögötte volt érthető vagy érthetetlen teljesítmény. Most, amikor a Massachusetts Institute of Technology (MIT) is ugyanazt tanítják, mint a „Héttörpe Univerzitászon” (Hófehérke néni a diákokkal letölteti az MIT tananyagot), akkor mi adja a tanárok hírnevét? Mindenki érti, mint a bevándorló című filmet, habár komplexebb, mint az amit Einstein mond. Senki sem mondhatja meg, hogy az MIT vagy a Stanford jobb, de vannak pozitivisták, akik azt mondják, hogy az előző mérhetően jobb.  

„Ezen nem lehet segíteni. Gyógyszer, vegyszer ideiglenesen segíthet: de a tudatlanság, a műveletlenség, a hiúság és az önzés alkati nyavalyáján nem lehet segíteni. Tehetetlenül kell nézni a vinnyogó vergődést, ahogy nem tudnak erősebbek lenni, mint a helyzetük és a lényük. Segíteni, így és úgy. De az alkati butaságon nem lehet segíteni.” (Márai)

Úgy is lehet mondani, de...

"Sőt, olyan is volt, hogy mondtam valamit, aztán egy nagyágyú pár évre rá ugyanezt publikálta, így persze hozzá kötődik. Senki sem hibáztatható azért, hogy nem tudtam elhíresztelni a nagyvilágban." A Riportban van ez a rész, amire többen rákérdeztek. Most kimondom azt ami nem férhet belle egy riportba, hiszen csak a vájtülüek érhetik meg.

Nagyon kiborít ha hallom: Sz@r volt régen!  ...vagy nem, ...vagy az is volt meg más is volt. Fél évszázaddal ezelőtt volt Slavko Marjanović könyve, amelyből kóstolgattam a döntéshozó gondolkodását. A szerző idézte Herbert Simont még mielőtt  a guru megkapta a Nobel emlékdíjat.

Igen, néhány évtizedig egyedül maradt a könyv amiből tanultam. Később hozzátettünk valamit. 

Minden úgy volt, ahogy mondják. Irritáló voltam! Úgy is lehet mondani, de... De ez nem minden. Igenis irritálni kellett azokat akik sosem álmodoztak, vagy ha igen akkor nem mertek nekirugaszkodni álmaiknak. Azokat akik két lábon jártak a földön, akik kielégültek a legegyszerűbb repülés megtanulásával –Akik sosem mertek szárnyalni. Az tényleg szar volt, hogy amikor a földre ereszkedtem akkor mindig elgáncsoltak a "kétlábbalföldönjárók".

"A legtöbb sirálynak elég, ha a legegyszerűbb repülést megtanulja – azt, hogyanú jusson el a partról az ennivalóhoz és vissza. Mert a legtöbb sirályt az evés, nem pedig a repülés érdekli. De ezt a sirályt nem az evés érdekelte, hanem a repülés. Jonathan Livingston mindennél jobban szeretett repülni." (Bach)

Valamikor régen, egyetemi tanári kinevezésem indoklásaként a bizottság a következőt is írta: "Zoltán követői az ő elképzelése nyomán folytatják a diákok tanítását". Megygőződésem, hogy nem sokan dicsekedhetnek ilyen "bírálattal".

Ami Magyarországon történt annak már blogolvasóim részesei voltak. Mindenki valamire emlékszik... és igy lettek blogolvasók.

 

P.S:

"Egyes fajok gyakorolnak reciprok altruizmust, de nem túl sok, mivel az csak speciális feltételek között fejlődik ki. Az állatnak úgy kell nagy hasznot hajtania a másiknak, hogy saját költsége kicsi maradjon, és a szerepeket gyakran kell cserélgetni. Az állatok agyuk egy részét más egyedek felismerésének kell szenteljék (lásd 2. fejezet), és ha a fizetség sokkal a szívesség után érkezik, emlékezniük kell, ki segített nekik, és ki tagadta meg a segítséget, és ennek megfelelően kell a szívességeket osztogatni vagy visszatartani." (Pinker: 2002, 363 old)

Mit tudunk Thomas Piketty világnézetéről?

Thomas Piketty írt egy könyvet, utána kiadták annak egy rövid változatát Piketty zsebkönyv címen Végül megnézhető egy Thomas Piketty TED előadás néhány percben. Ismerőseim közül ketten említik. Čausević professzor a kapitalizmus jövőjének fejtegetésében és Csizmadia is említi könyvében amikor a globális trendekről ír. Most jön a nehéz kérdés! Tudunk-e valamit arról, hogy a nagy vagyonok serkentik vagy fékezik a kapitalizmust. Valahogy úgy van ez, mint szüleim korosztályánál. A múlt század elején születetteknek volt véleményük Karl Marx filozófiájáról. Rengeteg embert ismertem abból a korosztályból. Közülük csak egy olvasta a Tőkét.

A tudásgyarapítás tömbösíthetetlen. Nem kell sokat tanulni, hanem mindig egy kicsit. A vizsgára, és később a munkában határidőre idomított emberek elveszítik a ritmust (arra gondolok, hogy az események egy szabály nyomán történjenek).

A szabály lehet bármelyik, de legyen. Mindegy, hogy naponta vagy kétnaponta háromnegyed óra, de ne legyen több napos gondolkodásszünet. Mindenkivel, aki irodalmi remekművet olvas, megtörtént, hogy két hét után megtalálta az ágy alatt a félbehagyott könyvet. Sokan mondják, hogy a nyáron kiolvasnak egy könyvet. Meg is teszik minden nyáron. Az életük végéig elolvasnak néhány tucat könyvet. Itt van a padlón – néha bele is rúgok – egy könyv, amit születésnapomra kaptam. Elkezdtem, de két hónapja nem folytattam. Jónak indult. Rengeteg fontos apróság, és egyáltalán nem fontos levél olvasásával elillant a két hónap. Semmit sem tudok e könyv szerzőjének világképéről.

Doktori iskolánk nyolc félévig díjjal ösztökéli diákjainkat a tanulásra. A pénzt havi ritmusban kapják. Bizonyosan zavarná őket, ha ez a szabály nem lenn betartva. Engem is zavar, amikor a diákok elveszítik a tudásgyarapodás ritmusát. A multi-világban olyan jól hangzik, ha valakinek van véleménye arról, hogy Piketty, Marx és Keynes ugyanarra gondoltak vagy nem. Ebben a mi világunkban gyorsan kilóg a lóláb. Piketty, Marx és Keynes világképeiről jópofáskodni csak a tudásgyarapodá ritmusának megtalálásával - állandó kevés tanulás után lehet.

P.S.

Szokták mondani, hogy nem lehet elfelejteni a biciklizést. Dehogynem. Nos, így van a tanulással is. Nem lehet kihagyni harminc évet. Láttam néhány kortársamat, akik úgy döntöttek, hogy egy ideig inkább vagyont gyarapítanak. Egyik se tudod visszatérni a tanuláshoz.

Raphaël Varane menjen a harmadosztályba

Négy csapatot néztem tegnap és ma a légkondicionált szobába. Rugdosták a labdát, néha kapuba is. Ez nem az a foci amire az elkényeztetett néző vágyakozik. Helyesbítek: tv-néző. Ez olyan, mint a tavaszi előadásaink a láthatatlan diákoknak. Mondtuk! Ők meg odanéztek, vagy nem. A végeredmény ugyanaz volt itt is ott is: nem láttuk, hogy látnak-e.

Az ezredforulón környékén sokszor prédikáltam négyszáz embernek. Ez a műfajomban olyan, mint a BL meccsen a teltház. Ez kötelez arra, hogy méltó legyél az eseményhez. Tudom, hogy a tucatnyi diák, aki ott kínlódik a képernyő mögött, nem bűnös azért, mert nincsennek négyszázan. Ennek ellenére másként játszom a telt amfiteátrum elött. Másként kötelez nyolcszáz tágra nyílt szem.

Súlyos bűn sz@rul focizni vagy prédikálni teltház nélkül. Ezt megtették a két meccs játékosai. Én is megtettem tavasszal. De ennek is van határa. Lehet sz@rul focizni vagy prédikálni, de nem mindegy, hogy mennyire. Az. amit Raphaël Varane csinált az a harmadosztályban is megengedhetetlen.

„...láncraverten a vágy mit ér...” (Szabó Lőrinc)

Ha megkérdeznénk néhány tapasztalt hölgytől: mit szeretnél, hogy a füledbe suttogjanak? Úgy sejtem, hogy akadnának olyanok, akik azt mondanák, hogy semmit, hiszen ő nem egy másodrangú... Akadna olyan is, aki a tőzsdézés tutti tippjét kívánná meg. Talán még olyan is akadna, aki Babits verset szeretne hallani. De még mindig reménykedem, hogy legtöbben egy Szabó Lőrinc verstől olvadnának el.

Szabó Lőrinc volt a nők bálványa, Babitsról ezt nem lehetett elmondani. Volt egy hölgy, aki úgy döntött, hogy inkább Babits. A legendák nyomán nem is a hölgy döntött, hanem a vetélytársak. Ilyen legendákban nem hiszek, hiszen mindig a nők döntenek. Adynak és Szabónak voltak múzsái. Nikola Teslának nem. Teljesen más jött ki a csövön azoktól, akiknek voltak múzsáik. A világ úgy jó, ha vannak múzsás és múzsátlan gondolkodók. A világ úgy jó, ha a hölgyek eldönthetik, hogy akarnak-e múzsák lenni.

Ismét előkerült egy régi könyv, amelybe huszonöt évvel ezelőtt belefirkáltam.

Ebben a könyvben láttam először, hogy a tőke imádatának pirkadatán, valaki helyet kér a hét szabad művészetnek az oktatásban. Még nem lett meg a hely, de majd meg lesz és majd akkor kiderül, hogy a szavak fontosabbak mint a számok.

Munkajog, de az is lehet, hogy nem

Abban is más vagyok, mint a bányászok, hogy nekem nem kell sem munkaeszköz, sem munka hely. Gondolkodhatom eszköz és hely nélkül bármikor. A bányász csak akkor dolgozhat, amikor kinyitják a bányát és a kezébe kerül az eszköz. A bányász nem tud a Balaton partján nyaralás közben dolgozni – ő akkor „szabadságon van”.

Arról beszélgettem néhány kollégámmal, hogy kell-e nekünk dolgozni nyáron. Lehetetlen nem dolgozni, hiszen gondolkodunk. Az utóbbi két-három évtizedben más is munkának számit. Ha erre siklott ki mesterségünk, hát legyen: mást is csinálunk. Úgy látom, hogy az Óperencián túlról érkező szelek behozták a levelezést is. Persze, hogy azelőtt is írtunk kollégánknak, ha volt valami új gondolatunk. A különbség csak annyi, hogy az álandó gondolkodásunk évente, vagy kétévente szült egy olyan gondolatot, amit érdemes volt papírra vetni és elküldeni valakinek. Most naponta tucatnyi gondolatmentes e-mailt kapok. Egyetlen kérdésem van. Kell-e nyáron e-mailt olvasni? Vagyis, egészen precízen: a munkajog előírja-e, hogy nyáron köteles vagyok-e emailokat olvasni?

takarítás

A söprűt, amellyel a sz@rt takarítjuk, azt használat után eldobjuk. Nos, ez az ősi bölcsesség sok esetben érvényes. Ha nem érted ezt a metaforát, az baj, hiszen most egy absztrakt dumát nyomok le, amiről úgy látszik, hogy mindenki érti az egyik olvasatát.

Láttam már egyetemi termek, tanári szobák és magán lakások takarítás utáni állapotát. Mindegyik jobb volt a művelet után, mint előtte. Viszont sosem történt meg, hogy kritizálhatatlan legyen. Olyan házi-gazda és vagy házi-asszony még nem született, aki elégedett lett volna a takarítás után. A takarításnak van egy érdekes kimenetele. Sosem lehet úgy megcsinálni, hogy „egy porszem” vagy „egy maszat” se maradjon. Mindenki, aki próbált már takarítani tudja, hogy sosem kapott dicséretet. Hogyan is kaphatott volna, hiszen a tökéletes rend elérhetetlen. A jobb állapot, mint a művelet előtti, az láthatatlan.

Aki nem csak látta, hanem nézte is a takarítás utáni állapotot az bólint egyet és eldobja a sz@ros söprűt.

Super bowl, balett, és Marx

Érzem, hogy nem tartozom se a balett táncosok, sem a műfajt kedvelők közösségébe. Az amerikai focit harminc évvel ezelőtt néztem élőben, de sosem hozott izgalomba a Super bowl. Nem irigykedem azokra, akiknek élmény Super bowl. Fél évvel ezelőtt, a taxiból láttam a Louisiana/Mercedes-Benz Superdome stadiont. Impozáns, de nem vonzó. Iskolás koromban, aprópénzt kerestem azoktól a diáktársaimtól, akik vergődtek Marx Tőkéjének megértésével. Értettem, de sosem tartoztam a köz-gazdaság-tan kedvelők közösségébe A Super bowl, a balett és Marx is kíváncsiságom határain túl van.

Van, aki a győri balett előadásán, vagy egy győri bölcselkedő esten is úgy viselkedik, mint a stadionban.

Most a másik feléről nézem azokat, akiknek "idegen Marx” (olvasd bölcselkedés). –Nem adhatom fel – mondják a közösséget tévesztő diákok. Mindegy, hogy kíváncsiságuk és/vagy izlésük határain túl van valami. Mindegy nekik, hogy ők is és a bölcselkedő közösség is vergődnek. A bölcselkedést kedvelő közösségnek is mindegy, hiszen nem okádja ki azokat, akik ordibálnak, mint a Louisiana/Mercedes-Benz Superdome stadionban. Van, aki nem tanulta meg, és nem is akarja az új közösség normáit. Siralmas.

 

P.S:

Inkább néha becsapjanak, mint előre mindenkiben a szánalomré méltót lássam.