Talán igen, talán nem

Szökjünk meg a levelezéskényszerből

Valamikor régen nagyon megörültünk a telefonnak. Könnyeb hibásan telefonba beszélni, mint írni. Még könnyebb a korcsmában beszélgetni, hiszen látod, hogy érthető vagy érthetetlen, amit mondasz. Emlékszem, hogy a postaládát minden nap megnéztük, de leggyakrabban senki sem írt levelet. Minden egyetemen a titkárnőnél volt egy falon két-háromtucatnyi rekesz felcímkézve. Keddenként megnéztem. Néha volt benne levél, amelyben utasítást kaptam valamire: írd alá, gyere két hét múlva valamit megbeszél a csoport stb. Egyikre sem kellett válaszolni. Gyakrabban jött csomag, amelyben folyóiratot vagy könyvet küldött a kiadó. Ezekre sem kellett válaszolni.

Sosem gondoltam arra, hogy írok levelet a szinkronúszó világbajnok csapat gyúrójának, vagy egy távoli kolostor szerzetesének. Fordítva is így volt. A mosóporgyár eladási főnöke sosem írt nekem. Most mindenki mindenkinek ír. Még a kávéházi asztal egyik felén ülő az asztal másik felén ülőnek is ír ahelyett, hogy mondaná.

Vettem egy jó könyvet.

Inkább olvasok, mint írok. Nemsokár kinyit a kávéház. Talán akad ott valaki, akivel beszélgethetek.

Antifragilis sarki-fűszeres

Ha a sétám túlvisz a sokemeletes házakon, akkor földszintesek közé kerülök. Az egyiken egy megható táblát látok. A „sarki-fűszeres” közli, hogy nyugdíjba megy és megköszöni az embereknek, hogy nála vásároltak.

Kavarog a múlt. Útállom, de nem tudok megszabadulni az emlékektől. Ismét hátra nézek, vagyis seggel nézek a jövőbe. A sarki-fűszeres tudta, hogy kinek melyik cigi, bor, sör, kenyér, óvszer a kedvence. A sarki-fűszeresnél meg lehet beszélni a Nyíregyháza-Békéscsaba röplabda meccset. A sarki-fűszeres talált neked takarítónőt a lakásodba. Ez a ma nyugdíjba készülő sarki-fűszeres akkor születhetett amikor az első ŐN-KISZOLGÁLÓ, ahol kiszolgáltattad önmagadat a vásárlási kényszernek.

Ez volt az első őn-ki-szolgáló amit láttam, és ma is olyan undorral nézek rá a képre mint akkor a vlóságra.

A ma nyugdíjba készülő, akit sosem láttam, túlélte a kegyetlen vásárlási kényszer minden ütését. Sőt a multi ütések erősítették. Isten éltesse még sokáig. Kihagyhatatlan a töprengés. Vajon mi "sarki-tanárok”, akik túléltük az ön-kiszolgáló iskolaórákat, tovább adjuk-e prédikálási hajlamunkat, vagy kitesszük a megható tábált az ajtóra és kiírjuk: köszönjük, hogy nálunk vásároltatok.

egy év

Aki visszanéz az seggel megy a jövőbe. - szoktam mondani az indukció-hívőknek. Ma egy éve voltam szabadon Valenciában. Ma megkaptam a vakcinát.

Leírhatatlan egy év. Most is kilógok a sorból: meg sem próbálkozom írni róla

ilyen volt az ember

Hároméves faim hazudott amikor megkérdezték tőle, hogy mit csinál apád. – Mi volt a gond? – Hogy mondjam meg, hogy te olvasol és arról a városi kávéházban beszélgetsz? Kétségtelen, hogy könnyebb dicsekedni apáddal, aki fogat húz, kiflit süt, birkát őriz vagy masiniszta. Nekünk, akik látványos munka nélkül keressük meg a betevőt, a legegyszerűbb mutatvány, ha többet írunk mint amennyi mondanivalónk van. Most egy igaz pálfordulás kellős közepén van a kávéházban diskuráló mesterségem.

Bő tíz évvel ezelőtt blogomban megírtam egy előadásom történetét.

Pálforduló című előadásom nem különbözött a többitől, mégis a légyzümmögést is lehetett hallani. Laza kezdés egy idézettel: „Ha én ördög lennék, és kapnék egy megbízást egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, az élményeket, az információkat, a történéseket, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. És addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meghaladja az emberi agy élmény-feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását. Amíg minden tönkre nem megy.” – írta Popper Péter, Miért siettél, ha elmaradtál? című írásában. Utána egy kis történelem a régmúltból: „…Saul Damaszkuszba ment, és a fényélmény alatt megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett…” Utána példa a közelmúltból: „…Cassius Clay az Ohio folyóba hajította az olimpiai medált, mikor egy Louisville-i étteremben méltatlanul fogadták, és később vallást is változtatott”. Még egy pici adag a műfajomból: „Az identitást inkább rákényszerítik az emberre, mintsem rábízzák a döntést.” (J. March) Elődásom csattanója mi más lehetett volna, mint: „Az ember csak azokat a dolgokat ismeri meg, amelyeket megszelídített – mondta a róka”.

Azt is el tudom képzelni, hogy Saul két évezreddel ezelőtti útja idejében is ilyen volt az ember, és azt is, hogy ma is ilyen. Most, amikor teljesen átadjuk magunkat a mutogatható teljesítménynek, ki kell találnunk olyan teljesítményt, amit gyermekeink büszkén elmondhatnak. Ha a gyermek azt mondja: – Apám hetente megír egy cikket, amelyet többszázan idéznek – akkor minden stimmel, hiszen apám pörög. Senki sem fogja megkérdezni tőle, hogy apád mikor olvas, beszélget, vagy Urambocsá! csak ül a kávéházban és spekulál.

Játszma: Tipizált és standardizált teljesítény

A jelenségekről már sokat írtam, de lepattantam a kiadókról. Jó látni, hogy valaki publikálni is tudja: „1971-ben a 7-8 éves brit gyermekek 80% még önállóan járt iskolába. Napjainkban csupán 10%-a... a börtönben a rabok több időt töltenek szabadban, mint a legtöbb gyerek” (Bregman 2020:237) 

Tényleg senkinek sem, hiányzik, hogy a kisfiú az iskolából hazafelé "elkésik", hiszen csavarog egy kicsit egy kislánnyal. Talán, ha innen indulok, akkor közelebb leszek szomorúságom megértéséhez.

 „Az első városok és államok megjelenése magával hozta az első oktatási rendszereket. Az egyháznak jámbor követőre, a hadseregen hűséges katonára, a kormánynak kemény munkásokra volt szüksége. Mindhárom egyetértett abba, hogy a játék: ellenség... a rosszalkodó gyermekek nem körmöst, hanem tablettát kapnak” (Bregman 2020:241)

Sok okos embernek próbáltam megmagyarázni, hogy a játék és a játszma nem ugyanaz, de nem ment. Rosszul csinálom. Sehogy sem értik, hogy a homo ludens nem akar teljesíteni, és a tanulás sem a teljesítő-képző.  Az iskola a Játszmában hisz amelynek tipizált és standardizált a teljesíténye. Én a kisiskolától a legnagyobbig a játékban hiszek, ami teljesítménymentes.

Két hét múlva jön a következő félév kezdete. Ebben a félévben a Homo-ludens lesz az első előadás. Mindig igyekeztem a napi aktualitást kerülni. Most nem hiszem, hogy sikerülni fog. Bemondom: zárkánkat sokkal könnyeben viselik el azok, akiknek nem hiányzik a szabad tétnélküli játék. Játszmákat lehet teljesíteni a digitális világ zárkáiban is.

P.S:

Tudom, hogy azok akiket nyelv- zongora- foci-órákra cipeltek, jobb autót, repülőgépet, és sílécet csinálnak mint mi akik minden este a promenádon reménykedtünk, hogy azon az estén hazakísérhetünk egy kislányt.

Miről álmodik az aki otthon táncol?

Néhány tenger-, tó-parti és hegytetői újévvárás után megkívánható egy újévvárás a londoni Savoy hotelban. London lakóssainak egy része bő fél évszázaddal ezelőtt, és azok is akik olvasták a csongrádi születésű Miloš Crnjanski, London naplója című regényét, álmodoznak:

"A  Savoy ezen az éjszakán zsúfolásig megtelik, s még azok is, akik sohasem lépnek be termeibe, a Savoy zenéjére táncolnak, a rádiójuk mellett. Várják, remélik, a boldogabb új évet. Minden évben újra várják.” (Crnjanski , London regénye 1974: 52)

Akik nem a Savoyban akarják várni a következő új évet, azok is hajlamosak, egy kicsit fenségesebbre vágyni, mint ami ott és akkor adatik. Telhetetlenség, mohóság, vagy modern nyelven költekezési kényszer? Végül is mindegy. Tetszik vagy nem, sokunkban benne van. Valaki jobb autót, házat vagy hajót akar. Valaki meg jobb helyen akar táncolni.

Mondhatom, hogy ott vagyok, ahol a mádi zsidó fuvaros. A fuvaros is elindult Zombor felé. Útközben, hogy meg tudja gyújtani a pipáját, visszafordította a szekeret és nemsokára visszaért Mádra. Hetedikes voltam amikor először kiszabadultam a lakhelyemhez kötött újévvárásból és néhány osztálytárssal házibulit csináltunk. És most úgy jártam, mint az egyszeri.

Most nemcsak a csórók és azok, akik még szülői fogdában vannak fognak otthon táncolni, ha egyáltalán lesz kedvük felvenni a bőrtalpú cipőt és hamisan lépegetni a kékdunakeringőre amelyet nem játszanak hamisan a félrészeg muzsikusok. 

a szabadság rabjai

Megyünk a holdra – mondta Kennedy. Még valami olyasmit is mondott, hogy ne vigyük oda azokat a hibákat, amelyeket itt vétettünk.

El tudunk-e menni zsebre tett kézzel? Semmit se vigyünk. Hát, az sem szabadság, ha muszáj megszabadulni a jelenünktől. Az előző menekülésem után sokan megkérdezték mit kell vinni, ha menekülünk? Most már nem azt mondanám, mint akkor, hogy a kis noteszt (újnyelven: mobiltelefont) amiben benn van néhány ember elérhetősége. Talán most azt mondanám csak azzal mennék, aki tud velem jönni zsebre tett kézzel. Menni azokkal akik a szabadság rabjai.

alamuszik gyomlálása

Mielőtt megrökönyödnél, szólok, hogy nem lettem újságolvasó. Kerestem valamit és ide vitt a buta kereső. Kerestem, hiszen úgy tűnik, hogy már valamelyik blogomban feszegettem a témát. Azt nem találtam, de találtam más érdekeset. „Nem illik bugyit szárítani az általános iskolával szemben" - olvasom a Kiskegyed című újságban. 

Ha már itt tartunk tudok én is alamuszi lenni: Az öregek otthona előtt sem szabad bugyit szárítani. Másként, de ott is káros. Álszenthez híven mondjuk ki: 18-tól 68-ig szabad a szomszéd bugyiját látni. 

Akkor menjen először vagy másodszor:

"Nos, mint minden bolygón, a kis hercegén is voltak jó növények meg rossz növények; tehát voltak jó növényektől származó jó magvak meg rossz növényektől származó rossz magvak is.... - Fegyelem kérdése - mondta egyszer később a kis herceg. - Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is. Neki kell látnia, s annak rendje és módja szerint ki kell gyomlálnia a majomkenyérfákat, mihelyt meg tudja különböztetni őket a rózsáktól; mert amíg egészen zsengék, nagyon hasonlítanak egymáshoz. Igen unalmas munka, de igen könnyű." (Kisherceg)

A gyomlálásban gyengék vagyunk. Az álszentek úgy tűnnek mintha rózsák lennének. Amikor kinőhetik magukat, akkor látjuk, hogy alamuszik és csúfítják bolygónkat.

Derűlátó

DERŰLÁTÓ vagy ahogy a harmadosztályú társalkodónő és/vagy hordószónok mondaná: optimista. Ettől durvább csak az, amit a negyedosztályúak használnak, vagyis a: pozitív gondolkodás. Mi messziről jöttek törekszünk arra, hogy magyarul beszéljünk. Pláne, ha van jobb szavunk mint az „ó-latinoknak” vagy a "vad-nyugatiaknak".

Amikor felhőtlen (derűs) az égbolt akkor tisztán látjuk a nem tudom mit. Amikor nincs köd(ösítés), akkor látom a szmbejövőt. "A derű a meg nem zavarható tiszta üresség. Arról ismerem fel, hogy nincs zenéje. Mert nincs ellenállása." (Hamvas Béla).

A derűlátónak az ellentéte a borúlátó, ami persze pontosan úgy nem ellentéte mint ahogy a pozitívnak a negatív. Akkor lehetek derűlátó, ha senki sem ködösít! Akkor átláthatók lesznek a beszélők és a beszédek is.

 

Eppur si muove

Sajnáltam a fatert, amikor átállt nyugdíjas üzemmódba. Egy évig tartott neki. Utána visszaállt a régi életstílusába. Abban az egy évben, a fater kiválasztott egy lakásától 2 kilóméterre lévő pékséget – bemagyarázta magának és másoknak, hogy ott a legjobb a kenyér – és minden reggel oda ment friss kenyérért, és útközben vett egy liter bort. Most én is kiválasztottam egy 2,3 kilóméterre lévő pékséget és reggelente elsétálok és útközben veszek egy liter bort. Csak akkor ugrott be a kép a faterról amikor már néhány napja űztem ezt az új „sportot”. Majdnem elfelejtettem: a fater dicsőitette a reggeli sétáit. Én is! Talán a fater is az apjától látta? Vajon én meddig fogom ezt az önámítást csinálni?

Az Ermitázsban tetszett a Tékozló fiú kép, de nem tetszett a Kutuzov marsall kép. A Metropolitanban tetszettetek Pissarro képei, de nem tetszettek Bellini képei. Kétségtelen, hogy minden, ami ebbe a két múzeumba bekerül az valakinek tettszik. Nekem nem tetszett apám nyugdíjas üzemmódban. Magamnak sem tetszem. Valakinek talán tetszik, hogy még mozgok a mozgó földön. Remélem nemsokára a mozgó földön beülök egy taxiba és onnan átülök a Prado melleti kocsmába beszélgetni és nem veszek a sarki szatócsnál egy üveg bort, hanem a pincér majd mozog a mozgó földön.

a jó kérdés

Van-e rá válasz? Itt nincs. Máshol jó kérdés sincs! Nem akarom tudni azt amit Chomsky sem tud. Azt meg pláne nem akarom tudni amit a tudálékosok tudnak arról, hogy "mi vagyunk".