Talán igen, talán nem

Tudománytalan felfedezés

Ha tegnap a nők harminckilences cipőt kerestek, a férfiak meg negyvenötöst, akkor mekkora cipőt kell rendelni, hogy a költségek a legkisebbek legyenek? Ez a kérdés izgatta Gáborúr tudóspalántáját. Nézem a disszertációt. Kötözködők egy kicsit a modsz@rtan fogalomról. – Mi az – kérdezem. – Hát, hát az a modsz@rtan – jött a gyakran hallott válasz. Elárulom mi bujkált a modsz@rtan mögött. Az átlagos cipőméret negyvenkettő. Erre úgy jött rá a tudóspalánta, hogy megnyomta számolótáblában az „átlag” a gombot.

(Egy apró megjegyzés: fél évszázaddal ezelőtt ezt papíron számoltatták ki velünk, diákokkal. Azóta egyszer sem volt szükségem rá. Most, így szűzen, néhány másodperc alatt megtaláltam a gombot.)

– Mi lett a válasz az elején feltett kérdésre, a modsz@rtan használata után? – Az, hogy az ott dolgozók nyolcvan százaléka elégedetlen! Nem ezt vártam az elején feltett kérdésre. Egyetlen baj van: nem egyedi esetről írok! – Tudok két megoldást a melósok kielégítésére. Az egyik az, hogy a tízfős cipőkereskedő-cégnél csinálj nyolc munka-vezető munkahelyet. A másik megoldást a kielégületlenek kielégítésére találd ki te. Elárulom, a megoldás kitalálásához nem kell, modsz@rtan.

P.S.

Ha a doktoranda nem lenne humortalnított, akkor a régi mondást is elsüthettem volna. „Hirdetésben olvastam: ötvenszemélyes leánykollégium férfi kisegítőt keres. Aranyos, mi? Így elkezdtem számolgatni magamba’, mondom: hát, húszig még vállalná az ember. De ötven lányra mosni, azt már nem…” (Hofi)

a mérhetetlen mindörökre mérhetetlen marad

Ezek mind a Pissarro című könyvből vannak:

• "Az ebédlő tapétájában több művészet van, mint ebben a mázolmányban"
• "...voltak gazdag családok csemetéi, akik fekete bársonyzakóban és festősapkában feszítve jöttek festőművészt játszani Claude Monet ezeket a szűk látókörű sznobokat megvetőleg csak szatócsoknak nevezte."
• "nem rossz! Csak éppen túlságosan követi a modell karaterét."

Olvasgatom, de inkább nézegetem, kedvenc festőmről szóló könyvet.

A párizsi sugárutak, terek és ligetek, vagy a dieppei piactér képekein percekig tudok csodálkozni. A Boulevard Montmartre délután című festmény a nyitóképernyőm.

Először ezt akarom látni. Majd később jöhet korunk rákfenéje, a levéláradat.

Sehol sincs olyan kegyetlen gúnyolódás, mint a mérhetetlen alkotások és gondolatok birodalmában. Kell tudni valamit a párizsi művészekről. Sokat segít abban, hogy ne hőbörögjünk azon, hogy a mérhetetlen mindörökre mérhetetlen marad.

nem akarok hízelegni

"...hívjon udvarába bölcs személyeket. Egyedül ezeknek szabadjon az igazságról nyilatkozni..." (Machiavelli)

Éleselméjű! Nem egy gyakori szó. Tehát védett a kiürüléstől. "Úgy vágja mint a borotva"- szokták mondani. A bölcs szót már mindenki okádja, anélkül, hogy lila gőze lenne a fogalomról. Tehát úgy mondom, hogy az éleselméjűek fel vannak mentve a hízelgés alól. Az marad a tompa-elméjűek arzenálja. 

Hogy kerültem be a nyolc kiválasztott ember közé? "Legyen egy balkáni stílus is" - mondja Tini. Érdekes lesz látni, ha az Óperencián túliak a saját és királyságbéli finoman hízelgő tompaelméjű írások között meglátják, hogy ez a balkáni neveletlen ember, nem mindent dicsér, hanem csak a dicsérni valót.

Én neveletlen ember vagyok, hiszen sok nevelőkből kiábrándultam még az oviban és az elemiben is. Minden gátlás és hízelgés nélkül bemondom amit gondolok. Íme:

Ahány iskola, kiadó vagy konferencia szervező, annyi magyarázata van az írások „tömörítvényére” és „kibővített tömörítvényére” definiálásának. Ma az interneten az „extended abstract definition" fogalomra tizenegyezer találat van. Senki sem tudhatja, hogy más milyen definíciót ad. Így én is kénytelenek vagyok egy sajátot adni diákjaimnak. Az én olvasatomban az tömörítvény egy figyelemfelkeltő (kétszáz szó) szöveg, amely világossá teszi azt, hogy honnan (tudáshiány) hova (új tudás) jutott el a szerző. Az „kibővített tömörítvény” (ezernégyszáz szó), azon kívül, hogy megmutatja ugyanazt mind a tömörítvény megmutatja azt is, hogy a szerző miként jutott el az új tudásig. Nem állítom, hogy jobb, de azt sem, hogy rosszabb vagyok bármelyik próbálkozástól. Kételkedek azokban, akik tizenegyezerből láttak tizenegyet és valakinek behízelegnek és az övét fogadják el. Ha már behízelgek valakinek akkor az legyen Umberto Eco, és nem valami vadnyugati kollégám, aki tőlem kevesebbet olvas és talán nem is okosabb.

Titok az, hogy mi marad titok

Vannak dolgok, amit az emberek képtelenek megújítani. Sosem értettem, hogy egy porszívó vagy vérnyomásmérő csöve tárolhatatlan. Ugyanúgy titok mesterségem néhány alkatrészének tárolhatatlansága. Iskoláimba könyörögtem és ma is könyörgök kollégáimnak: Tegyük tisztába az alkatrészeket (fogalmakat), hogy tárolhatók legyenek. Itt van például a "tisztába tenni" fogalom. Mondják, hogy az a sz@ros gyermekre vonatkozik. Igen, de mi vonatkozik a sz@ros alkatrészekre? Nem értik, hogy nagyon drága a porszívó, ha néhány köbmétert foglal a csöve. Lehetetlen rend a fiókban, ha felét elfoglalja a vérnyomásmérő csöve. Lehetetlen a rend az elménkben, ha rengeteg helyet foglalnak a sz@ros alkatrészek/fogalmak.

A cső-veseket nem zavarja a helyzet, hiszen eladhatók a tárolhatatlan cső-vek. Egyszer egy kábelgyárban azt mondták, hogy van megoldás arra, hogy a vasaló kábelek ne pöndörödjenek össze, csak nagyon drága. Talán a cső-vesek is így vannak. Kétségtelen, hogy az én mesterségemben lenne a legdrágábba tisztába tenni a fogalmakat. Látom Shiller keményen odavág a túlspecializációnak. Helyes, egy szűk diszciplína kevés bármely valós probléma megoldására. Érdekes ábrát mutat:

Nézem a fordítást! Sosem fogjuk tisztába tenni, hogy az egyszerű "finance"-ból hogy lett ügy. A pénz-tan értelmes a pénzügy-tan tárolhatatlan mint a porszívócső. Nos, ha valahol minden a narratívákból ered akkor az a pénz, és mégis ott használnak a tudóskodók legkevesenbb narratívát. Titok marad az, hogy mi marad titok. 

P.S.

"A dobos doboljon álva, hiszen akik táncolnak a ritmusra azok sem ülnek" - mondja fiam. Jót dumálunk a témáról, és azzal zárjuk, hogy vannak mindig olyanok akik nem akarják érteni. 

Kézilabdakapus

Nézem a világbajnokságot és látom, hogy semmi sem változik. Nem korunk szimbólumára, az üres lelátókra gondolok. Azon spekulálok, hogy gyermekkoromban látott másodosztályú kapusok és a mostani világbajnokságon szereplő kapusok sorsa ugyanaz. A mai játékosok öregapái fele olyan súlyúak, fél méterrel alacsonyabbak, fele olyan gyorsak és fele olyan erősek voltak. Akkor is és most is a kapusok nagyjából akkor nyúltak labdához amikor maguk mögé nyúltak és kivették a hálóból. Az, hogy a kapusba hányszor vágja bele a játékos a labdát az a játékoson múlik. Bocsi kapusok, amúgy nagyon tisztellek és csodállak benneteket. Tudom, hogy kegyetlenül sértő, amit írok, de mit csináljak amikor ezt látom.

Ugorjunk át a kézilabda kapusokról más mesterségekre, ahol semmi sem múlik rajtad. Hangsúlyozom, hogy itt és most nem jelentéktelen emberekre, hanem jelentéktelen szerepekre gondolok. Így van a mentor is! Amikor az inas nem tudja kivédeni a támadó betörését, akkor a mentor esélye minimális. Ha egy dolgozat bíráló kicselezte a védekezőt akkor már csak rosszul dobhat: fölé, kapufára vagy a kapus lábába - ami ritka eset.

Ezt elfelejtettem beírni könyvembe. Most adjátok hozzá.

Játszma: Tipizált és standardizált teljesítény

A jelenségekről már sokat írtam, de lepattantam a kiadókról. Jó látni, hogy valaki publikálni is tudja: „1971-ben a 7-8 éves brit gyermekek 80% még önállóan járt iskolába. Napjainkban csupán 10%-a... a börtönben a rabok több időt töltenek szabadban, mint a legtöbb gyerek” (Bregman 2020:237) 

Tényleg senkinek sem, hiányzik, hogy a kisfiú az iskolából hazafelé "elkésik", hiszen csavarog egy kicsit egy kislánnyal. Talán, ha innen indulok, akkor közelebb leszek szomorúságom megértéséhez.

 „Az első városok és államok megjelenése magával hozta az első oktatási rendszereket. Az egyháznak jámbor követőre, a hadseregen hűséges katonára, a kormánynak kemény munkásokra volt szüksége. Mindhárom egyetértett abba, hogy a játék: ellenség... a rosszalkodó gyermekek nem körmöst, hanem tablettát kapnak” (Bregman 2020:241)

Sok okos embernek próbáltam megmagyarázni, hogy a játék és a játszma nem ugyanaz, de nem ment. Rosszul csinálom. Sehogy sem értik, hogy a homo ludens nem akar teljesíteni, és a tanulás sem a teljesítő-képző.  Az iskola a Játszmában hisz amelynek tipizált és standardizált a teljesíténye. Én a kisiskolától a legnagyobbig a játékban hiszek, ami teljesítménymentes.

Két hét múlva jön a következő félév kezdete. Ebben a félévben a Homo-ludens lesz az első előadás. Mindig igyekeztem a napi aktualitást kerülni. Most nem hiszem, hogy sikerülni fog. Bemondom: zárkánkat sokkal könnyeben viselik el azok, akiknek nem hiányzik a szabad tétnélküli játék. Játszmákat lehet teljesíteni a digitális világ zárkáiban is.

P.S:

Tudom, hogy azok akiket nyelv- zongora- foci-órákra cipeltek, jobb autót, repülőgépet, és sílécet csinálnak mint mi akik minden este a promenádon reménykedtünk, hogy azon az estén hazakísérhetünk egy kislányt.

Kolléga?

Tinivel nosztalgiáztunk a tíz évvel ezelőtti sorozatrólAbban a bő két évben sokat beszélgettünk az új kütyükről és a velejáró nyavalyákról. Az akkori leglelkesebb drukkerek ma is azok. Ők mindig az üdvöskének drukkolnak. Sosem értették meg, de nagyon akarták. Utána valami bejött valami meg nem. „Kolléga? Ö is színháznál dolgozik.” – mondta Hofi amikor egy ilyen színházban dolgozó lelkes valakivel akarták egy szintre hozni. Akkor nem voltak, most vannak (kollégák,?) akik írnak  a mesterséges intelligenciáról. Nem volt üdvözítő akkor se a mesterséges intelligenciáról, sem a vakcínáró írni. Van aki nekik hisz van aki nekünk.

"... a genetikai állományunk 60%-ban megegyezik a banánéval, 80%-ban a tehénével és 99%-ban a csimpánzéval. Hol van az megírva, hogy mi fejjük a tehenet, és nem a tehén minket? Hogy mi zárjuk a ketrecbe a csimpánzt. és nem a csimpánz minket? Mit számít az az 1%?" (Bregman, 2020: 55)

Sokan a hazudóképességre tippelnek, amikor meg kell válaszolni, hogy ki kit fej meg és ki kit zár ketrecbe. A vadász többször csapja be a vadat, a halász a halat, mint fordítva. A tizenegyest lövő játékos is leggyakrabban, hazudik, hogy jobbra lövi a labdát, és becsapja a kapust. Valaki annak hisz aki pártolja, és valaki annak, aki ellenezi a vakcinát. Vannak olyan tesztek is amelyek megmutatták, hogy a csimpánz jobban hazudik mint az ember. Mégsem a csimpánzok zárnak ketrecbe bennünket. Továbbra sem értem a világot.

Ugyanazok a drukkerek kínálták a géntérképet húsz évvel ezelőtt, mint akik a mesterséges intelligenciát két évvel ezelőtt. Nem ellenőrizni kell, hanem megtiltani kellen, hogy a drukkerek mikor mit és kinek szólhatnak be. Nem lehet, hiszen aki megtilthatná a becsapást, az be kellen, hogy csapja a becsapókat. 

lerázni valakit

Két napja reng a föld, valaki(ke)t és/vagy valam(ike)t nem akar tovább cipelni. Mozog a föld Petrinje környékén, és itt is. Első nap amikor reggel furcsán éreztem magamat, senkinek sem mertem megmondani. Ma délben amikor másodszor akart lerázni magáról, elhatároztam, hogy gyorsan lemegyek a tizedik emeletről. Már a szekrényben himbálóztak a kabátok. Ebbe a korszakba minden belefér! Majd örülünk, ha nem reng a föld. Majd örülünk, ha a buszon villamoson és vonaton az emberek eltakarják magukat.

Felül kell vizsgálnom világképemet arról, hogy a fizikatudósok jobban állnak-e eredményeikkel, mint Shakespeare a Macbethhel. Gleick könyvében olvastam, hogy mennyi pénzt költöttek az időjárás ellenőrzésre és az eredmény nulla. Amikor vásárolok egy könyvet akkor csillapíthatatlan a mobilom:  Rohanj megvásárolni, azt amit megvásároltál. Most a két rengés után néhány percre megtalálható volt a mobilon, hogy a méregdrága gépek felismerték a földrengést. Valami nem stimmel. Azt, hogy kivel kávéztam és melyik könyvet vettem meg tudom és ezért ne vigyéték a pénzemet. Azért viszont szívesen fizetek akár a fizikusoknak, akár a hálózati kupeceknek, ha megmondják mikor akar anyaföldünk lerázni magáról.

„Tehát mi is ez a radikális elgondolás? Az, hogy a legtöbb ember a lelke mélyén egészen tisztességes... Akkor bújik elő belőlünk az igazi emberség, amikor katasztrófa történik – bombák hullanak az égből, vagy jön az árvíz.” – írja Rutger Bregman (2019,17) a könyvben amit megvettem. Ámen.  Bregmantól már olvastam egy könyvet. Tetszet. Kérdezi kollégám, hogy milyen a második. - Gyanús - válaszoltam. Nehogy valamelyik pénzéhes impresszáró áldozata legyen. Szóval valamivel közönség-orintáltabb az elsőnél. Én nem azt akarom olvasni, amit hallani akarok, hanem azt amit nem tudom, hogy akarom-e hallani. 

Nocebo hatásról már írtam a tavasszal.  Szóval próbáljuk meg megérteni, hogy a hétvégi nyugalomra vágyók a hétvégi házukban legkevesebb húsz szomszéd fűnyíróját és valamivel több kutyaugatást hallanak. De nem hallják, hiszen elhitték, hogy ez csöndesebb, mint a belvárosi kávéház. Nos a hit a nyaralók csendes utcájáról a placebó, a hit a fűnyíróról és a kutyákról a nocebo. Akarjuk hinni, hogy az emberek olyan jók, hogy anyaföldünk nem akarja őket magáról lerázni.

Hogyan kell gyermeket csinálni?

Úgy tudtam, hogy a hozzávalók egy nő és egy férfi. Fennkölten is tudom és népiesen is tudom mondani a hozzávalókat, sőt láttam is mindkettőt. Mégsem tudnám leírni az hogy miként kell gyermeket csinálni. Úgy helyes mondani, hogy ez nekem is mint még sok milliárd embernek a szavakba önthetetlen (tacit) tudása. Hallottam, hogy a napokban szavaztak róla. Győzött az elképzelés miszerint az említett hozzávalók kellenek, de voltak olyanok is, akik ellene szavaztak.

Nos, ezerötszáz nap után megszületett győri doktori iskolánk első Bölcselkedő-Doktora (PhD). Miként kell Bölcselkedő-Doktort csinálni szintén szavakba önthetetlen tudás.

Háromtucatnyi Tini után, erre is mondhatom, amit könyvemben leírtam:

„Csináld meg, ahogy kell, és utána kicsit cifrázzad, de ne adj ki magadból mindent" – mondta Pál István Szalonna, amikor a mestere tanításáról volt szó. A mester sosem tévedhet, hiszen olyan fogalmakat használ, mint: „kicsit”, „cifrázzad”, „mindent”. A mester semmit sem mér, és nem csinál precíz karriertervet. „Vannak emberek, akik mindig csak okos és helyénvaló dolgokat mondanak, és az ember mégis érzi, hogy ostobák.” (Csehov) Nos, ebből arra következtetünk, hogy nem szabad gyorsan nekiugrani bárkinek, aki okosságoknak tűnő dolgokat mond."

Ha erről is szavaznának, és sajnos erről is szavaz az establishment, akkor itt is lenne néhány ember aki azt mondaná, hogy nem így kell.

meg akarja tanulni a megtanulhatatlant

„Semmiképen sem kell siránkoznunk azon, hogy léteznek specifikusan emberi rejtélyek. Sőt kifejezeten hállásnak kell lennünk emiatt.” (Chomsky, 2018:99) A rejtvények megoldása más. Vegyük például a félelem rejtélyét. Tudom, hogy gyengébb iskolákban úgy tanítják, hogy a félelem is rejtvény és arra is van egy helyes megoldás, de azt is tudom, hogy tévednek. Vegyünk néhány példát: (1) Félünk, hogy kövérek, de attól is soványak leszünk (2) Félünk, hogy jó iskolába járjunk, de attól is, hogy rosszba. (3) Félünk attól, hogy elhagy a partnerünk, de attól is hogy megmarad. (4) Félünk attól, hogy ismerkedjünk, de attól is, hogy ne ismerkedjünk. Sorolhatnám tovább a félelem rejtélyeit, de fölösleges.

A lazábban pozitivisták azt mondják, hogy a rejtvényekhez intelligencia, a rejtélyekhez kreativitás kell. Ez is egy tévedés! A baj, hogy a kreativitásról semmit sem tudunk. Kicsit árnyalatban fogalmazva: „...alig valamivel több tudásunk van a kreativitásról mint a 16 századi spanyol  filozófus Juan Huarte tudott” (Chomsky, 2018:99) A baj azzal van aki ezt nem hiszi, és meg akarja tanulni a megtanulhatatlant.

megtalálni a virágot

Nem vagyok elég okos, hogy megértsem a komplex rendszerek működését, de nem vagyok annyira buta, hogy elfogadjam azt, amit néhány „puha fedélű kézkönyveben” híresztelnek – szoktam mondani amikor laikusok firtatják az emberek viselkedésének lényegét. Találkoztam egy hasonlattal, amely arról szól, hogy a legyek bármely réten megtalálják a sz@rt, de méhek ugyanazon a réten megtalálják a virágot és mézet csinálnak.

Az emberek hajlamosságát arra, hogy kiröpüljenek a ketrecből csak a kávéházban tudom vizsgálni. Akit nem lehet kicsalogatni az odujából arról nem tudhatom meg, hogy bármikor is kicsalogatható lesz. Aki jön velem a kávéházba az olyan, mint a méh: kíváncsi a virágra a réten és meg is találja. A „puha fedélű kézikönyveket” ott hagyja a legyeknek.