Talán igen, talán nem

Tudománytalan felfedezés

Ha tegnap a nők harminckilences cipőt kerestek, a férfiak meg negyvenötöst, akkor mekkora cipőt kell rendelni, hogy a költségek a legkisebbek legyenek? Ez a kérdés izgatta Gáborúr tudóspalántáját. Nézem a disszertációt. Kötözködők egy kicsit a modsz@rtan fogalomról. – Mi az – kérdezem. – Hát, hát az a modsz@rtan – jött a gyakran hallott válasz. Elárulom mi bujkált a modsz@rtan mögött. Az átlagos cipőméret negyvenkettő. Erre úgy jött rá a tudóspalánta, hogy megnyomta számolótáblában az „átlag” a gombot.

(Egy apró megjegyzés: fél évszázaddal ezelőtt ezt papíron számoltatták ki velünk, diákokkal. Azóta egyszer sem volt szükségem rá. Most, így szűzen, néhány másodperc alatt megtaláltam a gombot.)

– Mi lett a válasz az elején feltett kérdésre, a modsz@rtan használata után? – Az, hogy az ott dolgozók nyolcvan százaléka elégedetlen! Nem ezt vártam az elején feltett kérdésre. Egyetlen baj van: nem egyedi esetről írok! – Tudok két megoldást a melósok kielégítésére. Az egyik az, hogy a tízfős cipőkereskedő-cégnél csinálj nyolc munka-vezető munkahelyet. A másik megoldást a kielégületlenek kielégítésére találd ki te. Elárulom, a megoldás kitalálásához nem kell, modsz@rtan.

P.S.

Ha a doktoranda nem lenne humortalnított, akkor a régi mondást is elsüthettem volna. „Hirdetésben olvastam: ötvenszemélyes leánykollégium férfi kisegítőt keres. Aranyos, mi? Így elkezdtem számolgatni magamba’, mondom: hát, húszig még vállalná az ember. De ötven lányra mosni, azt már nem…” (Hofi)

forgatókönyv vagy szamárvezető

A szárnyakkal.. könyvemben megírtam. Az előadásimra megcsináltam kéttucatnyi képet.

A többit a képzeletdre bízom...

Rábeszéltek, hogy csináljak könyvemből és bemutatómból három szamárvezetőt azoknak, akik sokalják végigolvasni és átgondolni könyvemet.

Öregszem? Puhulok? Mindkettő? Valami harmadik, vagy negyedik? Mindegy! Ugyanúgy ahogy a halnak mindegy, hogy horoggal, hálóval vagy dinamittal fogod meg. Így iy úgy is megeszik és aztán... Beadtam a derekam és már az egyik szereplőnek megírtam a szamárvezetőt. Most írom a másiknak. Sejted, hogy a megrendelő sorvezetőnek becézi - az talán nem olyan durva.

Most megpróbálok magamnak benyalni. Kevesebb undorral csonkítanám meg könyvemet, ha ezeket forgatókönyveknek nevezném? Nem fog menni, hiszen ebben a drámában lehetetlen profi színésznek adni a forgatókönyvet.

megszokhatatlan

"Van egy öreg orvos haverom, azt mondja: Tudod, Géza, az a fontos, hogy egészség legyen… meg beteg.”  (Hofi)

Az inasnak ugyanolya kényszer kiszabadulni a „fészekből” (olvasd: műhelyből), mint a mesternek. Nincs olyan hülye, aki megszökik a jótól. Az csak annak tűnik úgy, akitől megszabadultak, hogy a szökevény hülye. Abból, hogy valamikor, valahol, valakivel jó, nem következik, hogy állandóan is jó. A szökevény inasnak és mesternek is változnak az elvárásai, de gyakran a valamikor kielégítőnek tűnő kiút, itt és most egy egyirányú zsákutca lett.

Ha minden mester-inas kapcsolat életfogytiglani lenne, akkor az inas sosem állhatna "saját lábára". Olyan négy évnyire tippelem az egészséges kapcsolatot. A "két mester egy csárdában" működésképtelen, hiszen akkor az nem mester-műhely, hanem szeériagyrtása. Lehetnek beteg kapcsolatok, amelyeknek jót tesz, hogyha rövidebb ideig tartanak. Vannak halva született kapcsolatok, amelyeknek jobb, ha el sem kezdődnek. A mester-inas műhely abban a pillanatban van halálra ítélve, amikor megszünnek a talányok (elfogynak a betegek).

Megszokhatatlan a semmittevés a mesterműhelyben. Ha nincs beteg (probléma) akkor lehetetlen megmutatni a gyóygítás (problémamegoldás) kusza műveletét. A többi az mind a betanítandó melós betanítása (algoritmus) a szériagyártásra.

ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod (hetedik rész)

Hét bejegyzés lett. Sok vagy kevés? A profinak sok, hiszen ő ránézésre megmondja, hogy a doktorandusz magáévá tette-e azt, amit egy inas magáévá tehet. A kezdőnek semennyi sem elég, a haladó bírálónak talán ez a hét elvárás elegendő lesz. A hetedik a korlátjaink felismerhetősége!  A hetedik a korlátok felismerhetősége! A Szárnyakkal... című könyvemben az antagonista Limi, a limitált gondolkodó. Itt most Tini korlátjain van a hangsúly. Pontosabban azon, hogy ha Tini felismeri a valóság megragadhatóságának korlátjait, akkor ő nem limitáltabb mint amennyire kényszerítve van.

Majd valamikor bemehetek az étterembe. Most nem. Ennyit kell felismerni és tisztába tenni. Tükröt állítani a valóság elé az kevés!

Az én korosztályomban a fiúk, vállig érő hosszú hajat viseltek. Óriási különbségek voltak a zsíros és a mosott hosszú hajúak között. Fiaim korosztálya borotváltatta a fejét. Óriási különbségek voltak azok között, akik teljesen és akik nagyrészben borotváltatták. Látni valami saját meglévő sémáink nyomán az egy erős korlát, hiszen másnak másmilyen sémák szűrik meg a valóságot. Apáim sémáiba nem fért bele a hosszúhajú férfi.

A gondolkodónak ami látható, az pontosan az, ami láthatatlan a karaoke világban, az un. „hot topic” vagyis „egynyári sláger”. Aminek se múltja sem jövője sincs az igaz(olha)tatlan. Múltjuk nincs, tehát a mai világban a toronyőrök (szerkesztők) szemetesládájában kötnek ki.

Innen a hetedik nekirugaszkodásból tisztábban mondom Tininek:

A valóság egy részét látjuk. Nem tudhatjuk, hogy mit nem láthatunk, de tudhatjuk, hogy talán van más is mint amit ott és akkor látunk.

 

 

 

ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod (hatodik rész)

Leheltelen megtalálni mindent, ami olvasható. Tini meséli, hogy egy szigetországi előadása után az ottani egyetemen bukkant rá egy könyvre, és megvette. Kiderül, hogy ennek a könyvnek van magyar fordítása is, de azt elszalasztottam. A szerző ismeretlen volt, de a címe jó. Mégis valahogy elsiklott. Most már nem lehet venni. Nem tudom, hány példányban bátorkodtak piacra dobni, de végül is mindegy.

Vegyünk egy egyszerű példát a rossz könyvekre. Ha egyik mondatban azt állítom, hogy a kapitalizmus elveszi az emberek szabadságát, a másikban viszont azt, hogy felkínálja akkor vétettem a belső konzisztencia követelményének. Valamivel keményebb dió a külső konzisztencia. Rengeteg állítás létezik a világban. Valamelyiknek muszáj ellentmondani. Az aljyas emberek mindig találhatnak egy olyan állítást aminek ellentmondasz, és sosem tudod kivédeni magad. A külső ellentmondásmentesség elérése lehetetlen.

Ha azt mondom, hogy nagy az esély arra is, hogy holnap esik az eső, és arra is, hogy nem esik akkor az egy önellentmondás, vagyis a kijelentés belső inkonzisztenciája beteg.  Óvatosnak kell lenni Popper cáfolhatóság fogalmával. Szintén óvakodni kell a tézis-antitézis-szintézis hármas félremagyarázásával. Tininek nagyon egyszerűen a következőt mondom:

Az jó, ha másokkal nem egyezel, de az rossz, ha egyik kijelentésed ellentmondásban van a másikkal.

ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod (ötödik rész)

Popper az ő korában (nekem kortárs) el sem tudta képzelni, hogy a gondolkodó mást csinál mint egytollbólkijövőkönyvet ír és tanít. Íme a teljesítménye (mai szemmel).

 

Ez az ötödik tiztázás többszörösen nehéz. Az adatok elemzésének eljárása (methodusa), korunk gumicsontja. Ígyekszem fenkölten gúnyolni az eljárást és methodusnak csúfolom. Van ennél rosszab is. Akinek ez sem eléggé magasztos az methodology avagy módszertan szóval mutogatja hozzánemértését (bölcsességmentességét).

Diákjaimnak egy egyszerű képpel szoktam ábrázolni a valóságot:

A módszer ellen beszélni fölösleges, hiszen Feyerabend mindent megmondott. Popper diákja volt, végül mestere ellen szegült, de kétségtelen, hogy Popper inasa volt.  Blogbejegyzéseimben írogattam már a módszer ellen. 

 Innen a ötödik nekirugaszkodásból tisztábban mondom Tininek:

Nem egy új módszert keresünk, hanem új ablakot amelyen keresztül láthatjuk az eljárás helyét a problémamegoldásban. 

P.S.

Több világhírű egyetemi polgár pályafutása végén kételkedett abban, amit tett. Paul Feyerabend, Időpocsékolás című önéletrajzában úgy vélte, hogy röpködése egyik világhírű egyetemtől a másikig és a filozofálgatás helyett inkább a nőkkel töltötte volna idejét. Ez akkor lesz igazán izgalmas, ha tudjuk, hogy a háborúban megsebesült és utána impotens lett.

ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod (negyedki rész)

Ezt inkább diktáltam, hiszen lefoghatatlanok a gondolatok. Lehetetlen kézzel vagy géppel írni.

Mindenki hisz egy kicsit abban hogy őseink életét éljük. Néha az elvárások néha a minták de mindig valami múltból jövő határozza meg a mát és a jövőnket. Minden híg lélekbúvárkodás a múltadba kotorász. Felmenőink feldolgozatlan félelmei, bukott kapcsolatai nyomán élünk? Tipikus: Talán igen talán nem. Popper is kicsit-kicsit, és már nem is olyan veszélyes az indukció. Popper önéletrajzában (bal) eggyütt emlegeti a hisztoricizmust (középen) és a nyitott társadalmat (jobb)

A historizmus már cafatokban van. Sőt azt hiszem, hogy ez már a második példány. A nyitott társadalom olyan, mint huszonnyolc évvel ezelőtt, amikor kijött a nyomdából. Sosem fogom elolvasni, de az is lehet, hogy egyszer igen. Valamikor belenéztem. Látom a 96. oldalon aláhúztam: "A természet tényekből és szabályokból áll és ez se nem morálisak se erkölcstelenek. Mi lehetünk morálisak vagy erkölcstelenek". Szóval a historizmus sokszor meg lett rágva, de talán most másként látom. A részek nem változnak. Találomra kinyitom és itt van a: "Newtonnak nem kellet elvonulnia a világegyetem egy távoli szegletébe, amely mentes a gravitációtól..." (113. old) Az öszkép viszont igen.Valami nagyon változik amikor a szabadságvesztésemet töltve olvasgatok. Vajon így szabadsávesztve őseim életét élem. Valamelyik ősömtől jött, hogy tűrhetetlen a hátranézés?

Popper tanainak továbbadására itt-ott található tűrhető tanár. Ha lemondok Popperról akkor már csak Bourdieu marad talpon. A reflexivitás tanítására viszont nincs vállalható tanár. Mit tanuljanak  az új Tinik a jövőben? A divatos módszert üvöltők, akikből nagy a választék, mind elhanyagolják az indukció problémáit.

Innen a negyedik nekirugaszkodásból tisztábban mondom Tininek:

A hivatalos forrásból gyűjtött múltbéli adatokkal alátámasztható a probléma létezése a múltban. Ha ez nem megy, akkor beszélgessen két-három szakértővel - több nincs is. 

ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod (harmadik rész)

Ha Popper vergődik, akkor mi sem lehetünk mentesek alóla.  Kikerülhetetlen a valóság, amely két világból áll. Az egyiknek a csúcsa a jelentéssel bíró fogalmak, a másiknak a csúcsa az igazság. Az első világ sosem fogja feladni a törekvést, hogy az ő tevékenykedésüket is besorolják a levezetésekre redukálható igazságok közé.

Néztem amikor veterán pingpongozók két labdával játszottak. Csodálkoztam erre ők azt mondták, hogy az nem nehéz. Nehéz három labdával játszani. El sem tudom képzelni mi lenne, ha a kosárlabda pályára bedobnék még két labdát. Milyen az a világ, ahol két fogalommal zsonglőrködünk. Nekem Olyan csömörletes, mint egy intimbetét reklám.

Azt mondom "tisztábban" Tininek hogy:

A természetről lehetnek elméletek. A társadalomról lehettek fogalmi keretek. Mi annyit tudunk amennyit definiálni tudunk ők annyit tudnak amennyit le tudnak vezetni

Most ez tényleg olyan bonyolult amitől Popper fél?  „...sosem kívánatos túl sok erőfeszítést tenni azért, hogy öncélúan növeljük a precizitást – különösen a nyelv precizitását –, mert ez a törekvés álltalában csökkenti a szöveg világosságát, és csak idő és energiát vesztegetünk...” (Popper, 1998:25)

 

P.S.:

Íme Popper angolra fordított elképzelése.

...és az angol fordításról és a német eredetíről készült fordítás:

 

P.S. II

Eredetiben: "I have long believed that there are genuine philosophical problems that are not mere puzzles arising out of the misuse of language." 

Szegény fordítónak sikerült összekeverni a puzzle és a mystery fogalmakat, és magyarul rejtély lett. Óriási tévedés: a rejtvénynek van egy helyes megoldása, a rejtélynek nincs egyeteln helyes, de van rengeteg ott és akkor elfogadnató megoldása. Igenis szarakodni fogok a nyelvvel továbra is. A fordító a 133. oldalon magyarázkodik, hogy nála a puzzle-nak más olvasata van. Mindegy szétválaszthatalan a két világ amit tapasztalunk.

 

ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod (második rész)

Az említett leporolt könyvben, aláhúzva, sorkiemelővel átfestve, felkiáltójelezve, szamárfülezve: „Így túl gyakran az maga a probléma, hogy formába öntsük – és hogy az a probléma, amit megfogalmaztunk, valóban az probléma-e, amit formába akarunk önteni.” (Popper – lent eredetiben). Most kézzel is átmásolva! Vajon ennyi elég-e? Az sem mindegy, hogy a (valahogy)meghatározott tudáshiányt megtapasztaltuk a praxis(unk)ban vagy az olvasnivalóból tűnik tudáshiánynak.

Ebben a pillanatban szabad a gazda. Megkezdődhet az intellektuális maszturbálás és onanizálás. Mindenki kedve, vagy éppen más kedve szerint keveri a probléma, kutatási kérdés, és ki tudja még milyen fogalmakat. Hab a tortán, amikor egyik nyelvről a másikra fordítják a meghatározatlan fogalmakat.

Most, hogy már nem csak olvasóimat, haenm magamat is elvesztettem, megpróbálom Tininek tisztán megmondani:

Ha a valóságban meglátsz egy ellentmondást a meglévő és a szükséges tudás között és a könyvészet után sem találsz megoldást akkor fogjál neki a puhatolódzásnak.

P.S.:

Az első részben hoztam a könyv mottóját: "Régi meggyőződésem, hogy a filozófiának vannak valódi problémái, amelyek nem csupán helytelen nyelvhasználatból eredő talányok." (Karl Popper). Nos, nekem meggyőződésem, hogy minden gond a nyelvhasználatból származik, hiszen ez határozza meg a gondolkodást. Nem csoda, hogy zűrzavar van. Lásd a mester is sok olvasatban használja a probléma és az elmélet szavakat

ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod (első rész)

Muszáj ismét kézzel írni!

Filozófiát, avagy bölcselkedést lehetettelen gépesíteni. Leporoltam a Szüntelen keresés című könyvet és sokadszor újra találok benne valamit, ami eddig elsiklott. Talán jobb, hogy elsiklott, hiszen most már sok a "KÉRDŐJEL". Az első oldalon kínálkozik az ismert mottó, de most másként olvasom, mint harminc évvel ezelőtt a belgrádi kiadásban.

"Régi meggyőződésem, hogy a filozófiának vannak valódi problémái, amelyek nem csupán helytelen nyelvhasználatból eredő talányok." (Karl Popper)

Könnyű nekem, hiszen se a filozófiát sem a nyelvészetet nem mívelem. Már pattanásig feszült a helyzet, amikor Tini bemondja: ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod. A disszertációvita-filozófia az a tiszta fogalom ami leírhatatlan de mégis erőszakolom. Nem is kicsit, hanem nagyon erőszakolom: útmutatót akarok belőle csinálni.

Nos, lépjünk vissza lényegre: a piszkos nyelvhasználatra. Miről is volt szó amikor Tini beszólt. Van három egymás mellé rakott angol szó, a "critical literature review" (félmillió találat a világhálón), amelyekből egyet sem tudok magyar nyelvre fordítani, de tudom egy szóval helyettesíteni a hármat: könyvészet. Nem kell különösebben lefestenem a botrányt, ami ez a kijelentésem után következett. Tudom, hogy nem csak könyvészetet szoktak mondani, sőt. A szinonimakat élesen el kell választani a tévedésektől. Mondjuk ki, hogy az irdalmi háttér szinonímja a könyvészetnek,  de az „elmélet”-re fodítás az téves.

Miként vitatkozhatunk a könyvészetről? Ezt muszáj, hogy megelőzze a vita és a könyvészet fogalmak tisztába rakása. A vita lényege:

az avítt és a friss egytolbólkijövő könyvekből származó tudások viaskodása

Vegyünk egy példát. Carr könyvének egyik fejezetcíme: "elmélyülő olvasás".  Vagyis a sekély-, mély-tudás és tudatlanság versenye. Akkor van vita, ha valaki "avítt" könyvek nyomán mély- és valaki "friss" könyvek nyomán sekély-tudás hívő. Érted? Mindenki, aki vitatkozik valamilyen olvasmánya nyomán vitatkozik. Popper hoz egy példát a tojásból kikelt kislibáról, aki az első mozgó tárgyat követi, ami leggyakrabban az anyja. A kisliba "imprinting" tanulását lehetetlen korrigálni, vagy megváltoztatni. Magyarán mondva: A LIBÁK NEM VITATKOZHATNAK.

Zucker kommt zuletzt

„Minden jó, ha a vége jó” – de ez nem elég jó mondás ide. Sokkal jobb a német: „Zucker kommt zuletzt”

Évtizedek óta azon siránkozom, hogy a doktori iskolákból el kellene tüntetni a "legyünk már túl rajta" (impotens-támadás vs. impotens-védekezés), vagy a "rúgjunk bele még egyet" (dühös-támadás – dühös-védekezés) párosokat. Valamivel kényelmesebbek az impotens, mint a dühös emberek. A baj, hogy egyik sem illik bele egy sokéves munka végébe.

Végre megtörtént: Frappáns kérdésekre dörzsölt válaszok.

Ehhez csak kérdező és válaszoló kell. Kedden végre ez is megvolt (hivatalos nevén "preliminary defense"). Évek óta hiányolom a (műhely)vitát. Valójában itt sem lehetett vita. Mikor is lehetne vita? Talán akkor, ha a támadó találna valami tiszteletreméltót a védekező négyéves munkájában, a védekező viszont találna valami tiszteletreméltót a támadó huszonnégyéves munkájában. Addig amig a bírálat és megvédés szófordulatok élnek ez nem történhet meg. A csúcs az, ami kedden megtörtént: Frappáns-kérédsek dörzsölt-válaszok. Ez még nem a cukor, hiszen ez még csak majdnem műhely, de nem is a keserűsó, amely után kirohanunk...