Talán igen, talán nem

Tudománytalan felfedezés

Ha tegnap a nők harminckilences cipőt kerestek, a férfiak meg negyvenötöst, akkor mekkora cipőt kell rendelni, hogy a költségek a legkisebbek legyenek? Ez a kérdés izgatta Gáborúr tudóspalántáját. Nézem a disszertációt. Kötözködők egy kicsit a modsz@rtan fogalomról. – Mi az – kérdezem. – Hát, hát az a modsz@rtan – jött a gyakran hallott válasz. Elárulom mi bujkált a modsz@rtan mögött. Az átlagos cipőméret negyvenkettő. Erre úgy jött rá a tudóspalánta, hogy megnyomta számolótáblában az „átlag” a gombot.

(Egy apró megjegyzés: fél évszázaddal ezelőtt ezt papíron számoltatták ki velünk, diákokkal. Azóta egyszer sem volt szükségem rá. Most, így szűzen, néhány másodperc alatt megtaláltam a gombot.)

– Mi lett a válasz az elején feltett kérdésre, a modsz@rtan használata után? – Az, hogy az ott dolgozók nyolcvan százaléka elégedetlen! Nem ezt vártam az elején feltett kérdésre. Egyetlen baj van: nem egyedi esetről írok! – Tudok két megoldást a melósok kielégítésére. Az egyik az, hogy a tízfős cipőkereskedő-cégnél csinálj nyolc munka-vezető munkahelyet. A másik megoldást a kielégületlenek kielégítésére találd ki te. Elárulom, a megoldás kitalálásához nem kell, modsz@rtan.

P.S.

Ha a doktoranda nem lenne humortalnított, akkor a régi mondást is elsüthettem volna. „Hirdetésben olvastam: ötvenszemélyes leánykollégium férfi kisegítőt keres. Aranyos, mi? Így elkezdtem számolgatni magamba’, mondom: hát, húszig még vállalná az ember. De ötven lányra mosni, azt már nem…” (Hofi)

A hozzáértés öröme

Gizike tudta, és igazolni is tudta, hogy ha fiú gyereket akarsz, megadnak csináltatni akkor a férfi nadrágját az ágy hátsó támlájának a bal felére, kell tenni. Mindkét fiát úgy csinálták. Szomszédja nem hitt Gizike tudásában és most neki lánya van. A napokban a szomszéd ismét rimánkodott. Mit tegyek? Holnap megy ez a lánygyerek nyelvvizsgázni. – Semmi mást nem kell tenni, mint azt, hogy amikor kimegy a lakásból akkor egy lavór vizet a küszöbre öntesz. Könnyű kitalálni a lánygyerek átcsúszott a nyelvvizsgán. Gizike tudásaiba nem érdemes kételkedni.

Nem kételkedem én Gizikék sikereiben, de talán mégsem kellene a madarak énekét, a disznó röfögését vagy a kutya ugatását összehozni az ember anyanyelvének beszélésével. Persze, hogy rám lehet húzni a Chomsky-párt hívőséget. Talán mégsem vagyok egy Chomskyfaló, de kétségtelenül tetszik az elképzelés miszerint az anyanyelv beszéde a homo Sapientia „születési hibája” Az anyanyelv beszéléséhez nem kell hozzáértés, de a hozzáértés fogalmának megértésére már nem elég csak megszületni. A hozzáértés öröme: megértettem, hogy megérthető. Örülök, hogy másként értem meg Gizikét mint az öregkori sportolást.

Gergőbácsi szokta mondani: ha esik az eső, akkor muszáj megázni, ha találkozom a szomszéddal nem muszáj, neki köszöni.

 

P.S:

Majdnem című könyvem szerelői Gizike Gáborúr, Géza és Gergőbásci lesznek

Gondolatmentes írógéphasználat

Az íróasztal, írásra szolgál. Jól néz ki rajta egy írógép. A kávézóasztal kávézásra szolgál, és jól néz ki rajta két kávéscsésze és egy hamutál. Az éttermi asztalon elfér néhány tányér és pohár, de semmi helye a hamutálnak és az írógépnek.

Kevesen értik, hogy lehetetlen szabadon beszélgetni az íróasztal hangulatában. Változik a divat? Lemaradtam valamiről? Nézegetem, hogy miről beszélnek azok, akiknek az újaik az írógépen vannak. Korosztály független. A jó kávéházi dumánál sem a fiatalok sem az öregek nem veszik elő az írógépet. A rossz beszélgetésekre meg kidobott pénz a kávé ára. A gép ritmusában dolgozó bányász, irodista, vagy fodrász nehezen érti meg, hogy nem csak futószalag van a világon. A futószalag ott van, ahol egyszerű műveletekkel növelik a teljesítményt: több szén, irat vagy megnyírt ember jön ki óránként. A bányásznak, irodistának és fodrásznak elő van írva a kávészünet és addig nem dolgozik. A bányásznak, irodistának és fodrásznak kávészünetet kitaláló, viszont a kávéházban a kávé mellett dolgozik.

A tanárnak eredetileg nem az volt a dolga, hogy írjon, de itt is változik a divat. Legyen! Ebből még nem következik, hogy lúdtollal, vagy géppel kell írnia. Írjon az íróasztalra rakott írógépen. Én is azt csinálom most. Azt viszont, hogy miről írok a sarki cukrászdában találtam ki. Nincs kávéház a környéken ahol lakást béreltem. Talán jobbat írtam volna, ha elmentem volna a kávéházba, és ott kitalálok valamit.

Géza, proli apját, sosem látta dolgozni, hiszen a mérnök munkát akkortájt a mérnöki tervezőasztalon csinálták és apja sosem vitte a munkaeszközét, se a kocsmába sem a lakásukba. Géza azt örökölte, hogy dolgozni, csak a munkahelyen lehet. Nem tudott kilépni a kalodából, amit apja mintája rakott rá. Amikor dolgozott akkor íróasztal mellé ült. Ha meghívtam kávéházba, akkor is ott volt nála az írógép. Elképzelhetetlen volt, hogy máshol és másként is dolgozhatunk. A reptéri váróterembe is író-gépelt valamit. Néztem néhány irományát. Ordít belőlük a gondolatmentesség. Többet írt mint gondolkodott azon, hogy mit írjon.

... tudjátok gyerekek, az én időmben sz@rabb volt

Veszélyes a főáramlatnak szembe köpni, de nem tiltott. Senki se tiltotta be Thomas Kuhn, Karl Popper és Michael Polányi nevének használatát „tudósok” nyilvános rendezvényein. Nem is a nevük, hanem a gondolataik használata a veszélyes – mondja néhány tanítványom. A nevük említés nem tesz jót a róluk beszélő befogadásának, de nem is árt túlságosan . 

Próbálkozom, úgy öregesen: tudjátok gyerekek, az én időmben… de, váratlanul másként folytattam, mint várható: sz@rabb volt, még kevesebbet emlegették a három tudományfilozófust. Én félévszaddal ezelőtt a doktori iskolában a tudomány módszere című kurzust megúsztam  Thomas Kuhn, Karl Popper és Michael Polányi nélkül. A tanítás különben érdekes volt. Egy sokat olvasó „francianevelésű” és tudományt imádó tanár (1907-1990) elénk varázsolta a könyvtárhasználat lényeget és a tudós írásának másságát. A félév során egyszer sem említette Thomas Kuhn, Karl Popper és Michael Polányi nevét. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy a tanár ne írjon egy könyvet amiből a diákok tanulnak. Könyvét ilyen forrásokból írta:

Spekulálok, hogy mi lett volna, ha a vizsgán ahelyett, hogy elmondom mennyivel jobb a könyveinket kulcsszavak, mint szerzők vezetékneve nyomán rendezni, elkezdtem volna paradigmaváltásról beszélni. Thomas Kuhn, Karl Popper és Michael Polányi nevei először mentorom szájából hangzott el.

Napjainkban kevésbé figyelnek, mint amikor én kezdő voltam, és nem veri ki annyira a biztosítékot, ha kunozol, poperozol, vagy polányizol. Ma az igazi baj, ha a tudományfilozófia nyomán gondolkodsz, és elveted a hétköznapi járókelők véleményeinek triviális méricskélést.

mos-lé-k

Kell hozzá egy nem túl finnyás disznó, aki megeszi  és egy finnyás ember, aki nem eszik meg mindent. A körforgás kicsit zavarba ejtő, hiszen a finnyás ember után maradt dolgok elmosása után keletkezett mos-lé-k a nem túl finnyás disznó elé kerül. A disznó meghízik. A finnyás ember végül megeszi a kövér disznó darabjait. Nem vész kárba a hulladék! Mondhatnánk: fentartható rendszer. Az, hogy a finnyás ember, nem moslékot eszik, tartja fenn a finnyás embert. Meg kellen értenünk, hogy a fenntartható az nem csak mos-lé-kot tűrő, hanem a mos-lé-kra vágyakozó rendszer. És ettől már csak egy lépés annak megértése, hogy a fenntartható az nem csak bizonytalanságot tűrő, hanem bizonytalanságra vágyakozó rendszer.  Nem kis lépés, de kemény gondolati munkával megtehető.

 „Úgy tűnik az egész nyaralást emlékek gyártásával töltöd. Talán le kéne tenni a fényképezőgépet és élvezni a pillanatot. az emlékező én a kísérleteimben nem bizonyult megbízható tanúnak a tapasztaló én jóllétére irányítottam a figyelmemet ” – írja Kahneman. Ne a múltbéli fénykép legyen az élmény.

Itt és most élvezd a váratlant. Írók, költők, zeneszerzők, festők a meglepetésekből táplálkoznak. Talán majd egyszer a többi gondolkodó is csatlakozik hozzájuk és lemond a „biztos” emlékek hitéről. Az ébren álmodozók itt és most álmodoznak, és lényegtelen, hogy nyertek vagy veszítettek.

Harcolok a transzdiszciplináris lényegének megértésért. Harcolok az antipozitivista gondolkodás lényegének megértésért. Harcolok a torzítások lényegének megértésért. Talán nem is harcolok. Nem vagyok harcos. Inkább álmodozó vagyok. Akkor vagyok benne bizonyos, hogy jót csinálok, amikor az nem tetszik azoknak, akik itt és most a meglepetésmentes biztos jóra vágynak. Keresem a fogalmat, ami illene a fenntarthatósághoz! Talán: meglepetésre várakozó. Talán: meglepetéssel táplálkozó. Talán: A váratlanra várva. Talán: A bizonytalanság szabadsága. Talán: torzításokon lovagolva.

há’ az kő

Megpróbáltam. Beírtam a tudósok kedvenc keresőjébe: Cognitive bias AND data collection. Biztos voltam benne, hogy azt, amit keresek, nem található. Úgy lett.

Nyolcvanezer találat arra, hogy torzításokról gyűjtöttek adatokat. (Senki sem tanította meg a kiadókat arra, hogy mit jelentenek a kulcsszavak.) A néhányperces gyorskeresésben egyet sem találtam arról, hogy valaki vizsgálta volna az ember torzításait, amikor adatokat gyűjt. Arra már nem pazaroltam időt, hogy megnézzem, mit kapok a tudós-tárból ha beírom Cognitive bias AND method selection. Inkább it nyavalygok egy kicsit. Nem a buta keresőről, hanem a lényeges problémák szőnyeg alá söpréséröl. Ebből arra következtetek, hogy a "csordaszellem" torzítás biztos megvan.

Fél évszázada spekulálok, tanítok és firkálok arról, hogy a torzítások vannak és kikerülhetetlenek az emberi döntéseknél. Ítélkezni fölösleges, hiszen ami muszáj, hogy legyen, azzal muszáj együtt élni. Szintén régóta tisztában vagyok azzal, hogy a mesterséges intelligencia alapú szakértő rendszerek tudásbevitele sem mentes a torzításoktól. Eddig, nem érdekelt az hogy az adatbázisba bevitt adatokra miként hat az ember természetes hajlama a torzításra. Kíváncsi vagyok, hogy ebben a tökig pozitivista világban van-e olyan eretnek, aki spekulált azon, hogy mit  mér az ember, aki eteti az adatbázisokat, Elképzelhetetlen, hogy a nagy adatbázist hizlalók mentesek legyenek a torzításoktól. Régen beszélgettem néhány statisztika-hivatalnokkal. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy honnan az ötlet, hogy azokat és nem más adatokat gyűjtsenek, akkor azt válaszolták: há’ az kő mindenkinek

BaZoCast 6. rész: Kövérnek lenni (nem)jó

Se a kövér ember nem akar sovány lenni sem a sovány ember nem akar kövér lenni. Mindkét szélsőség karcsú akar lenni. Sosem hallottam, hogy egy karcsú ember sovány vagy kövér akart lenni. Ebből arra következtetek, hogy az egyetlen vágy karcsúnak lenni. Tehát aranyat ér az, aki karcsúsítani tud. „Értésükre akartam adni, hogy talán kissé túlbecsülik Nyugat-Európát, s hogy én a nyugat-európai műveltségtől közel se vagyok úgy elragadtatva, mint ők. De letettem szándékomról. Miért rontsam örömüket?” (Kosztolányi Dezső) Egyetlen kérdés van: túl- vagy alábecsüljük a vadnyugat soványító kúráját.

Beszélgetőtárs: Gurabi Attila, aki a Debreceni Egyetem Műszaki karán óraadó tanárként oktat a mérnök coach és coach képzéseken. A Kaizen Institute Hungary közreműködő munkatársa a termelés támogatását segítő Toyota termelési rendszer tanácsadóként, valamint 2007 óta üzleti coach (YIELD Kft. www.yield.hu).

Intró:
Eisemann Mihály – Holdvilágos Éjszakán (részlet)
Előadó: Liszi Melinda és Nagy Róbert

BaZoCAST 5. rész: Négyszer-ötször inaskodtam

Vannak rövidéletű mesterségek. Próbáljuk megérteni azt, hogy vannak mesterségek, amelyek zavarják a betanítottakat. Könnyű lenne ezt a jelenséget ráfogni az eszközök változására. Vegyük a megértéshez vezető nehezebb utat. Az új eszközök megtalálják azokat a viselkedési mintákat, amelyeket csak a mesterek értettek meg. Ha azokat a betanítottakat cseréli le a gépesítés, amelyek, kérdőívvel estek neki a valóságban történt események gyakoriságának, akkor semmi baj. Ma még nem tudjuk, hogy ki lesz a mester, de azt sejtem, hogy a kognitív pszichológusok egy új szűz generációja. Azt sem tudhatjuk, hogy mi lesz a szerepe a mesternek, ha a gépesítés elég jó mintákat ad majd a piaci szereplők viselkedéséről.

Beszélgetőtárs: a debreceni pszichológia szakot végzett Mészáros József a kognitív tudományok mestere. A piackutatás szakterületén az inaskodást multiknál kezdte, majd 22 éve, a Cognative Kft. (www.cognative.hu) megalapítása óta saját vállalkozásában dolgozik.

Intró:
Eisemann Mihály – Holdvilágos Éjszakán (részlet)
Előadó: Liszi Melinda és Nagy Róbert

BaZoCAST 3. rész: Mesterségek utcái

A kisipar képes volt egyedi „testre-szabható” cuccokat gyártani, hiszen minden mester más mesterművet alkotott. A nagyipar lényege a tipizáció és standardizáció, ami meghozta a mesterek tipizálását is. A nagyiparban eleinte volt ilyen és olyan cipőt, biciklit vagy bútort gyártó. A globalizáció meghozta, hogy világszerte egyformák lettek a cipők, biciklik és bútorok, ami a mestereket lecserélte. Ha minden gyár egyforma, de legalábbis arra törekszik, akkor az ott dolgozók is egyformák kell, hogy legyenek. Ebből következik, hogy a képzés is azonos kell, hogy legyen. Eljutottunk odáig, hogy nincs mesterképzés, hanem mindenhol egyforma tanító, egyforma tananyaggal, egyforma szakembert igyekszik előállítani.

Intró:
Eisemann Mihály – Holdvilágos Éjszakán (részlet)
Előadó: Liszi Melinda és Nagy Róbert

ők mindig mindent másként csináltak

A napokban egy riporter a következővel indította szereplésemet: Mondj, kérlek magadról, életutadról három olyan információt, melyek közül egy nem fedi a valóságot, tehát hamis. Mondtam hármat: (1) Kétszer kirúgtak az iskolából így többet jártam középiskolába, mint egyetemre. (2) Nincs jogosítványom autóvezetésre (3) Gyermekkoromban sokat verekedtem. Legtöbben kitalálták: A harmadik a hazugság. Bevillant, hogy egy egyszerűbb hazugságot tegyek be, de akkor nem lett volna izgalmas a játék. túl egyszerű lett volna, ha azt mondom, hogy alsónadrágban és strandpapucsban szeretek ebédelni.

Ugyanolyan hamis lett volna, ha azt mondom, hogy lakásom ebédlőjében, hosszú ujjú ingben, bőrtalpú cipőben, és élére vasalt szövetnadrágban szeretek ebédelni. Tényleg, hogyan szeretek ebédelni? Étteremben, hosszú ujjú ingben és bőrtalpú cipőben és farmerban szeretek ebédelni. Ha csak lehet nem egyedül.

Azok, akik saját lakásuk ebédlőjében, hosszú ujjú ingben, bőrtalpú cipőben, és élére vasalt szövetnadrágban szerettek ebédelni mindig mindent máskép csináltak. Volt néhány próbálkozás, hogy vendég legyek náluk. De ők mindig mindent másként csináltak. Volt próbálkozás, hogy vendég legyek ott, ahol alsónadrágban ebédeltek. De ők mindig mindent másként csináltak.

Kedden, szerdán, csütörtök és pénteken ismét éttermekben ebédelhettem, farmerban és gumitalpú cipőben, olyanokkal akik szeretik az éttermeket.

"Az írás felszínes. A tudást csak a párbeszéd útján elmélyült gondolatok hozzák létre" – mondja Szókratész. Talán folytatódhatnak a párbeszédek azokkal akik nem csinálnak mindet mint én.

 

(Nem)Tudom szeretni

Megnéztem néhány szótárat. Úgy írják, ahogy sejtettem. A RATIO szó a számok arányt vagy viszonyát jelenti. Tehát a „ratio-nal” a tények közti kapcsolatról szól. A többi minden „ir-ratio-nal”. Abba most ne menjünk bele, hogy mit (nem)tud ezzel kezdeni a kétértékű logika. Harminc év után kénytelen vagyok hozzányúlni a tudásfajták modellemhez, hiszen rájöttem, hogy az „ir-ratio-nal”-ból (kifejezhetetlen két egész szám arányaként) is kettő van. 

Az a sejtés, hogy egy embert szeretek, és az, hogy szeretem egy vörösbort két különböző dolog. A (nem)tudom szeretni-nek tehát két valóságértelmezése lehet. Az egyik tudás a sejtésből a másik a emlékezetből származik.

„Akkor sem kapunk valós képet a világáról, ha egy szoba sarkába húzódva egész nap szent könyveket bújunk. Az sem elegendő – sőt veszélyes is lehet –, ha pusztán személyes tapasztalatainkra támaszkodunk.” (Potter, 2017: 44)

Első tizenkét évemben az intézmények adták meg a tudást, amely messziről tisztának tűnt. A következő ötvenhat évben a sejtések és a megtapasztalások voltak a tudásom forrásai. Most az utóbbi évben ismét a tekintélyek lettek a tudás forrásai. Ismét megmondják, hogy este nyolckor, vagy tízkor vissza kell vonulni a megtapasztalásoktól és sejtésektől. Sosem fogja megérteni a világot az aki azt mondja, hogy akkor is szabad vagyok hiszen dönthetek arról, hogy Bibliát olvasok, bajnokok ligája meccset nézek és azt a bort iszom amit megvehetek a sarki fűszeresnél záróra előtt.