Gion Nándor regényéből tudom, hogy az állatokkal vándorlók között is voltak rangkülönbségek. A juhász és a pásztor valamivel nagyobb becsben voltak, mint a kanász. Talán ez tükrözi az ismeretlen poéta is, amikor azt mondja: „Nem kell nékem a kanász, Csak a felesége”. Nos, ezek a kanászok zeneszerzők is voltak. Sőt! Hangszerkészítők is. Olyan hangokat tudtak kiengedni, bicskával faragott furulyáikból, amit kottaismerő emberek le sem tudtak írni. Voltak olyan dobosok a törzsekben, akik utánozhatatlan latin vagy afrikai ritmusokat tudtak. Tudnánk még sorolni olyanokat, akik nem bírtak a hét szabad művészettel és mégis elvoltak.
Mind többet gondolkodom azon a hamis nosztalgián, hogy bezzeg a régi időkben. Talán a régi időkben is ugyanúgy tombolt a „sekély tudás”, mint ma.
Beszélgetőtárs: Kurucz Attila, a hétköznapokban tanácsadó, közgazdász, a győri Széchenyi István Egyetem Vezetéstudományi és Marketing Tanszékét vezetője. Ünnepnapjain pedig népzenész, citeraoktató. Zenei érdeklődése hat évnyi alapfokú zongora tanulmányokat követően fordult a népzene irányába, és 1992 óta játszik citerán, 2010 óta népi brácsán/kontrán. Népzeneoktatói és művészeti munkája során édesanyjával és húgával (Kuruczné Borbély Márta, Kurucz Anikó) közösen építettek fel egy népzenei műhelyt Tápszentmiklóson, ahol generációk sora énekelhet és zenélhet mind a mai napig. Az eltelt 30 évben 16 iskoláskorú és 2 felnőtt csoport tanult és működött a kezei alatt, munkájukat a KÓTA rendszeresen arany, valamint 5 Arany Páva minősítéssel ismerte el.
Attila alapító tagja az 1994-ben alakult Móva citerazenekarnak, amely fennállása alatt két hangzóanyagunk is megjelent (MÓVA 1998, Muzsikának szép a hangja 2000). Brácsásként a győrújfalui CSUTORA Hagyományápoló Egyesület kísérő zenekarában zenél, a Fertőszentmiklósi Rozmaring Hagyományőrző népdalkör művészeti vezetője és nyári népzenei táborokban rendszeresen oktat citerát.
Címszavakban: népművészet, népzene, citera, népi brácsa, hagyományok
Intró: Eisemann Mihály – Holdvilágos Éjszakán (részlet)
Előadó: Liszi Melinda és Nagy Róbert
További információ: www.bazo.hu