Ha tegnap a nők harminckilences cipőt kerestek, a férfiak meg negyvenötöst, akkor mekkora cipőt kell rendelni, hogy a költségek a legkisebbek legyenek? Ez a kérdés izgatta Gáborúr tudóspalántáját. Nézem a disszertációt. Kötözködők egy kicsit a modsz@rtan fogalomról. – Mi az – kérdezem. – Hát, hát az a modsz@rtan – jött a gyakran hallott válasz. Elárulom mi bujkált a modsz@rtan mögött. Az átlagos cipőméret negyvenkettő. Erre úgy jött rá a tudóspalánta, hogy megnyomta számolótáblában az „átlag” a gombot.
(Egy apró megjegyzés: fél évszázaddal ezelőtt ezt papíron számoltatták ki velünk, diákokkal. Azóta egyszer sem volt szükségem rá. Most, így szűzen, néhány másodperc alatt megtaláltam a gombot.)
– Mi lett a válasz az elején feltett kérdésre, a modsz@rtan használata után? – Az, hogy az ott dolgozók nyolcvan százaléka elégedetlen! Nem ezt vártam az elején feltett kérdésre. Egyetlen baj van: nem egyedi esetről írok! – Tudok két megoldást a melósok kielégítésére. Az egyik az, hogy a tízfős cipőkereskedő-cégnél csinálj nyolc munka-vezető munkahelyet. A másik megoldást a kielégületlenek kielégítésére találd ki te. Elárulom, a megoldás kitalálásához nem kell, modsz@rtan.
P.S.
Ha a doktoranda nem lenne humortalnított, akkor a régi mondást is elsüthettem volna. „Hirdetésben olvastam: ötvenszemélyes leánykollégium férfi kisegítőt keres. Aranyos, mi? Így elkezdtem számolgatni magamba’, mondom: hát, húszig még vállalná az ember. De ötven lányra mosni, azt már nem…” (Hofi)
