A krónikásokat nem szeretem se olvasni, sem hallgatni, de kikerülhetetlenek – mindenhol ott vannak. A krónikások írtak József Attila birkózásáról a korabeli alapítványi tisztviselővel. Végül nem jött össze neki. A krónikások azt is megírták, amikor Márai Sándor szakadt cipőben járt gyalog a könyvtárba, hiszen nem volt pénze se suszterra, sem autóbuszjegyre. Közben néhányan megpróbálkoztak lobbizni, hogy frakkba öltöztessék és elküldjék Stockholmba. A lobbistáknak nem jött össze. Ne tűnjön, úgy hogy csak itt kegyetlen a sors a gondolkodókkal. A francia krónikások Pierre Bourdieu vergődéséről is írtak. Nos, a három gondolkodó három pályáról (proli, paraszt, polgár) érkezett. Úgy választottam ki őket, hogy minden pályára odafigyelhetsz.
A vonaton fülelek. Tíz év körüli gyermek mondja az anyjának, hogy ha nagy lesz, akkor majd neki dolgozik néhány ember. De anyuka nem szólt vissza: Tüzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Író leszel vagy színész! Labdát kéregető tornász! Aludj el szépen… A gyermek saját vegyesáru kiskereskedő boltról álmodik, de ő már ne akar saját boltjának a pultja mögött ácsorogni. A vegyesáru kiskereskedő vonzereje mindig abban volt, hogy „a lehetetlent azonnal teljesíti, a csodára egy kicsit várni kell”. Ezt néhány Lóti-futi prolival megoldaná az álmodozó gyermek.
A múlt század közepén megszületett egy új valami, se nem proli, se nem paraszt, se nem polgár. Ez a negyedik pálya ahol már nem vagy a havifix kiszolgáltatottja, de nem is élhetnél meg a részvények hozamából, sem a birtokolt föld bérbeadásából. Valamivel kereskedsz és abból a tisztességes munkabérénél nagyobb „bevételt” vághatsz zsebre. A mai tízéves korosztály beleszületett a világba, ahol a vegyeskereskedést birtokló kaszt vonzónak tűnik. Ő majd a sarki bolt helyett beül a közösségi tér kalitkájába:
