Az előző és most íródó könyvem színhelyei a Grand szállodák. Kedden arra jártam, vagyis arra akartam járni és benéztem. Felismerhetetlen. Vannak magas, átlagos és alacsony faszékek. Akik ma ott lopják a napot, ugyanúgy ott vannak és valamikor majd az ő életük története is arról fog szólni, hogy bezzeg a faszék korában. Nincs keleti kényelem, de nem is kell, most van nyugati faszék. Sejtem, hogy a budi egy-egy fülkéjében üldögélve is lehet beszélgetni a lemez-falon keresztül. De talán mégis másként és másról beszélgetünk a Grand szálloda foteljaiban, mint a faszékeken kuporogva, és teljesen másként letolt gatyával a klotyón. Másként mozognak a törekvő, iskolázatlan de betanított pincérek. Sosem lehet tudni, hogy ott és akkor a beszélgetés mellé rosé, vagy vörös bor netán sör illik. Gyakran elég egy kávé, de néha pacal, néha tapasz, de néha pisztráng is nélkülözhetetlen. Mindig mindennek kéznél kell lenni.
Már napok óta készülök megírni annak a néhány embernek akik, hiányolják a bazocast-ot, hogy az történt…
Nos, az is történt, hogy néhány amatőrökhöz méltó műszaki bakit csináltunk, de az is történt, hogy gondolkodom. Meguntam a talán igen talán nem blog írását és elkezdtem a bazocast-ot. Most ismét írok, de ebből nem következik, hogy meguntam a bazocast-ot. Tudom, mit kell csinálni ahhoz, hogy ne olyan legyen, mint a többi. Át kell vinni a mikrofon elé a keleti kényelemet és az azzal járó Gergőbácsi aranyköpéseit. Gergőbácsit, vagyis aranyköpéseit, könnyű magammal vinni egy új szalonba. Ő mindig azt akarta, hogy ott legyen, ahol kell. Azt is értem, hogy mit nem kell csinálni. Túlkészített jólfésült kérdéseket feltenni óvatos embereknek. Tudom, hogy se egy iroda sem egy stúdió nem az a miliő, ahol naphosszakat lehet veszekedni arról, hogy tanítsunk-e Thomas Kuhnt a doktori iskolában.