Kell hozzá egy nem túl finnyás disznó, aki megeszi és egy finnyás ember, aki nem eszik meg mindent. A körforgás kicsit zavarba ejtő, hiszen a finnyás ember után maradt dolgok elmosása után keletkezett mos-lé-k a nem túl finnyás disznó elé kerül. A disznó meghízik. A finnyás ember végül megeszi a kövér disznó darabjait. Nem vész kárba a hulladék! Mondhatnánk: fentartható rendszer. Az, hogy a finnyás ember, nem moslékot eszik, tartja fenn a finnyás embert. Meg kellen értenünk, hogy a fenntartható az nem csak mos-lé-kot tűrő, hanem a mos-lé-kra vágyakozó rendszer. És ettől már csak egy lépés annak megértése, hogy a fenntartható az nem csak bizonytalanságot tűrő, hanem bizonytalanságra vágyakozó rendszer. Nem kis lépés, de kemény gondolati munkával megtehető.
„Úgy tűnik az egész nyaralást emlékek gyártásával töltöd. Talán le kéne tenni a fényképezőgépet és élvezni a pillanatot. az emlékező én a kísérleteimben nem bizonyult megbízható tanúnak a tapasztaló én jóllétére irányítottam a figyelmemet ” – írja Kahneman. Ne a múltbéli fénykép legyen az élmény.
Itt és most élvezd a váratlant. Írók, költők, zeneszerzők, festők a meglepetésekből táplálkoznak. Talán majd egyszer a többi gondolkodó is csatlakozik hozzájuk és lemond a „biztos” emlékek hitéről. Az ébren álmodozók itt és most álmodoznak, és lényegtelen, hogy nyertek vagy veszítettek.
Harcolok a transzdiszciplináris lényegének megértésért. Harcolok az antipozitivista gondolkodás lényegének megértésért. Harcolok a torzítások lényegének megértésért. Talán nem is harcolok. Nem vagyok harcos. Inkább álmodozó vagyok. Akkor vagyok benne bizonyos, hogy jót csinálok, amikor az nem tetszik azoknak, akik itt és most a meglepetésmentes biztos jóra vágynak. Keresem a fogalmat, ami illene a fenntarthatósághoz! Talán: meglepetésre várakozó. Talán: meglepetéssel táplálkozó. Talán: A váratlanra várva. Talán: A bizonytalanság szabadsága. Talán: torzításokon lovagolva.
