„Az egyenleteink szépsége fontosabb annál, hogy összhangban vannak-e kísérleti tapasztalatainkkal.” (Polányi, 1992: 27). Sokat gondolkodtam azon, hogy szép „egyenleteket” mutogassunk-e a diákoknak. Itt a hangsúly a szépségen van, habár az egyenlet fogalomnak is lehet több olvasata. Nem sokan vannak, akik elfogadják, hogy a tudomány majdnem ugyanaz, mint a művészet. Megpróbáltam néha magyarázgatni, de rájöttem, hogy fölösleges, hiszen aki egy jelenség megértését képes volt szépen ábrázolni annak nem kellett. Aki a ronda táblázatokban hitt annak meg jó úgy, ahogy van. Senki sem tudja se cáfolni sem igazolni a mester gondolkodási folyamatának oda-vissza lépéseit. A mester úgy csinálja, ahogy tudja, és ha a végén kijön a jelenség megértésének egy szép egyenlete (kép), akkor lesz@rja, hogy szubjektivitással vádolják azok akiknek sose semmi nem jött ki a csövön.
Előadásaimon szívesen mutogatom Pissarro, Monet és Cézanne képeit. Itt most hiába próbálnám mutatni gyorsan lopottnak minősülne. Most mutatok két képet. Tetszik, vagy nem tetszik, azt majd eldöntöd. De azt nehezen foghatod rá, hogy csúnya. Ezek az én egyenleteim!!!
Emlékszem, hogy a kötelező megújulás pillanataiban néhány környező országban úgy gondolkodtak, hogy inkább a négy+egy mint a három+kettő legyen. Egyszerű volt a magyarázat. Az első diplomáig fognak sokan járni. Az egyetemeknek a kettő+három hozta volna a legkevesebb pénzt. Nos, a plusz valamennyire ezerkétszáz vagy több iskolaórára kevés „szép egyenlet” – Álljon meg a nászmenet, pöcse van a menyasszonynak – mondaná erre Gergőbácsi
Sosem állítottam, hogy tudományt kell tanítani az egyetemeken. Annak vagyok a híve, hogy gondolkodásra tanítjuk a diákokat. És itt harapok saját farkamba. A mesterszintű tudósok szép egyenletei által a legkönnyebb gondolkodásra bírni a diákot.
"Szigorú követelmények akadályozzák meg, hogy bolondok, szélhámosok és kontárok lerontsák a hitet a folyóiratokba. Ugyanakkor a tudomány értékrendjében első helyen ál a gondolat eredetisége, amely eltérhet az elfogadott tanításoktól" (Polányi, 1992: 32) Hetven éve nem dőlt el a dilemma: szabadon vagy szabadban? Nos ezt a dilemmát mutogatom szép egyenlettel az előző képen. Ismét jöhet Gergőbácsi álljon meg a nászmenet-je. Mennyi "eltérő az elfogadottól" marad a diákok utolsó ezerkétszáz órájára.
