Mi bevándorlók gyakran megkapjuk a kritikát az ízes (olvasd: paraszti) magyar nyelvünkért. Megdöbbenve hallom, hogy a kritikusaim milyen nyelvre használják a kincs szót. Szó-készlet vagy szó-kincs? Úgy értelmezem, hogy amikor sívár akkor készlet, amikor bőséges akkor kincs. A szabálytalan fogalommal birkózom. Próbálom értelmezni. Szabály-talan olvasata nekem más, mint a szabály-ellenes. Az elsőben nincs szabály a másodikban valaki áthágta. Ordíthattok rám, hogy nem tudok magyarul, majd visszaordítok. Szabály-talan vagy szabály-ellenes, vagy egyik sem, amiből nem következik, hogy szabályos egy focimeccsen negyvenegy öngólt rúgni, ahogy azt a Nsami Mighty Birds csapata tette. Nos, jócskán eltévedtem az átigazolás szó értelmezhetetlenségétől. Tudok néhány pocsékabb hunglist a fejvadászat szak-szótárából, de ezt most elhanyagolom. Gyerünk vissza.
Többször megtörtént velem, hogy egy ország és/vagy város egyetemét otthagytam és másnaptól egy másik ország és/vagy város egyetemének a reggeliző-kávézójában kezdtem a napot. Négy évtizeddel ezelőtti reggeliző-kávézó váltásvagánykodásnak tűnt azoknak, akik kávéház nélkül kezdték a napot és negyven évig ugyanazon a kapun jártak be délelőttönként. A társadalom megvetette ezt a szabálytalan (nem szabály-ellenes) viselkedést. Működnek társadalmak szabályokkal és szabályok nélkül is. „Abban a társadalomban, amelyik megveti a kiválóságot a vízvezeték-szerelésben, mert a vízvezeték-szerelést alacsonyabb rendű tevékenységnek tartja, és tolerálja a vacakságot a filozófiában, mert a filozófia emelkedett tevékenység, nem lesz sem jó vízvezeték-szerelés, sem jó filozófia. Sem a csöveik, sem az elméleteik nem lesznek vízállóak.” (John Gardner)
Mindig is ismert volt a jelenség, hogy a sportolók alsóbb osztályból bevergődtek egy felsőbb osztályú csapatba. Az utóbbi időben már mindenki mindenkivel csereberél. Kiváló vízvezetékszerelőt pocsékra, vagy pocsékot pocsékra cserélnek. Elárulom a titkot: sosem lettem jobb vízvezetékszerelő miután más város vagy ország egyetemének reggeliző-kávézójában kezdtem a napot. Akkor lettem, jobb, amikor a kávézóban többet ihletett a múzsám, többet olvastam és olyan emberekkel beszélgetem akik nem tolerálják a vacakságot.
P.S.:
Itt ülök a Váciutcasarki kávéházában. Jön a pincérlány és megszólít angolul. Rövid töprengés után megmutatom neki, hogy én itt olyan vendég vagyok, aki magyarul is beszél. Szarul ejtem ki angolul az „ashtray” szót és inkább ezen a bevándorló nyelvemen kérek egy hamutálat és egy kávét. Nézek az út másik felére. Három évtizeddel ezelőtt oda vándoroltam be. Ott a tér másik felén reggelente a kávézóban darabra árulták a cigarettát. Annyira tellett az ott reggeliző-kávézó társaságnak. Amikor kivándoroltam onnan akkor már ki tudtak fizetni egy egész doboz cigarettát. Most se ott sem itt a másik felén nem kávéznak, de a Pipa kocsmában sem isznak hosszú lépést.
Mielőtt odavándoroltam volna (egy másik ország városában) mi, az egyetem tudomány-doktorai, a Sirano étteremben pacalt reggeliztünk utána kávéztunk, cigarettáztunk és Philozófáltunk. Most a tanítványaim tanítványai aki Philozófia Doktorok tudóskodnak „ashtray” és más kellék nélkül. Úgy döntöttem, hogy firkálok valamit.
