A világ legtermészetesebb dolga, hogy a gyártásban van selejt. Jobb, ha kevesebb mintha sok, de mindig van valamennyi. Otthonszorgoskodó amatőr szakácsoknak gyakran megtörténik, hogy odaég a libacomb. Kidobják az elszabott bútor ajtót, az odaégett libacombot. Tízévesen odaálltam a pingpongasztal mellé és tíz perc múlva az edző (nagybátyám) kidobott – látta, hogy ebből a nyersanyagból csak selejtet gyártani. A modern időkben nem szívesen vallják be, hogy az iskolában is gyártanak selejtet. Emlékszem, valamikor voltak olyanok, akiket kidobtak az iskolából, mint az odaégett libacombot. Utána olyan tiszteséges munkákat csináltak, amelyhez nem kellet iskola, és boldogan éltek iskolázatlanul is.
Szombat délutánomat rááldoztam két „ügy” elintézésére. Digitális bevándorlóként az ügyek java részét elintézem valamelyik csodára képes ketyeréről. Van, néhány elintézet ügy, amit végig káromkodok, de elintézem a ketyeréről. Vannak olyanok, mint a mai két ügy, amelyek elintézésére én selejt vagyok. Nekifutottam! Az első ügy-fél-szolga hibátlan volt – a szériagyártás ékessége. A két kezicsókolom között volt egy kérdésem és kaptam egy választ. A második ügy-fél-szolga egy jellegzetes selejt volt. Eldönthetetlen, hogy az undoksága vagy a butasága dominált. A részletek nem érdekesek, hiszen mindenkivel megtörtént már hasonló balszerencse. Majd még néhányszor nekirugaszkodom. Ha ismét valamelyik selejtjükkel nem tudom elintézni, akkor végrehajtót küldenek a nyakamra és behajtják rajtam azt a néhány fillért.
Egy dolog bánt! Elképzelhető, hogy valamelyik selejt tanítványom valamelyik tréningen gyártotta le a selejt ügy-fél-szolgát. Egy kérdésem van ismert és ismeretlen ügy-fél-szolgákat gyártókhoz. Mit csináltok a selejttel? Semmi sem természetesebb, minthogy kikerülhet a kezetek alól ilyen selejt, mint akivel ma találkoztam. Lehet, hogy ideadjátok nekünk, mint az odaégett libacombot. Ha már képtelen látni, hogy néhány nyersanyagból csak selejtet gyártani, akkor illene a a végén a kukába tenni.
