Próbálkoztak kétszáz évvel ezelőtt tizenhat óráról a felér csökkenteni a munkát. Nem tudom, hogy a kitaláló Robibácsi, ott és akkor milyen olvasatot adott a „recreation”, és a „rest”. fogalmaknak. Jó lenne, tudni, hiszen, ha a munkást ünnepeljük, akkor nem csak a „labour”-t, hanem a többit is ünnepeljük.
Tegnap – a „labour”-om idejében – negyven teljesen fölösleges levelet kaptam. Viszont három fontos levél a spam-ban kötött ki, ahol több mint száz között kellet kihalászni. Ki tudja hány fontos levél tűnt el, amiből lehetet volna valami értelmes „labour”. Ha én egy külföldi egyetemre kollegámnak küldök egy levelet és ő válaszol tíz perc múlva, akkor az mindkettőnknek fontos, kivéve annak, aki programozta a „futószalagot” (nyolcóránkat). Elképzelhetetlen, hogy a programozó olyan buta legyen, az viszont elképzelhető, hogy Robi bácsi felkiáltására fittyet hányva a tizenhatodig órában programozta azt a részt amely megszűri a leveleimet.
A héten, a munkás ünnepe előtt, háromszor is az asztalra került a futószalagot szolgáló melós. Mindegy, hogy húsz csavart kell behajtani a szerkentyűbe, a szerződésbe vagy az SAP táblázatába húsz adatot kell bevinni. Ezek mind a futószalag ritmusára idomított melósok. Ünnepeljük meg őket. Ők azok, a fogalmazásképtelenek, akik képtelenek fehér papírra írni. Ők azok, akik csak arra képesek, hogy valamilyen meglévő szövegbe behelyettesítsenek valamit. Ahogy az iskolában a teszteket csinálták.
