A napokban egy riporter a következővel indította szereplésemet: Mondj, kérlek magadról, életutadról három olyan információt, melyek közül egy nem fedi a valóságot, tehát hamis. Mondtam hármat: (1) Kétszer kirúgtak az iskolából így többet jártam középiskolába, mint egyetemre. (2) Nincs jogosítványom autóvezetésre (3) Gyermekkoromban sokat verekedtem. Legtöbben kitalálták: A harmadik a hazugság. Bevillant, hogy egy egyszerűbb hazugságot tegyek be, de akkor nem lett volna izgalmas a játék. túl egyszerű lett volna, ha azt mondom, hogy alsónadrágban és strandpapucsban szeretek ebédelni.
Ugyanolyan hamis lett volna, ha azt mondom, hogy lakásom ebédlőjében, hosszú ujjú ingben, bőrtalpú cipőben, és élére vasalt szövetnadrágban szeretek ebédelni. Tényleg, hogyan szeretek ebédelni? Étteremben, hosszú ujjú ingben és bőrtalpú cipőben és farmerban szeretek ebédelni. Ha csak lehet nem egyedül.
Azok, akik saját lakásuk ebédlőjében, hosszú ujjú ingben, bőrtalpú cipőben, és élére vasalt szövetnadrágban szerettek ebédelni mindig mindent máskép csináltak. Volt néhány próbálkozás, hogy vendég legyek náluk. De ők mindig mindent másként csináltak. Volt próbálkozás, hogy vendég legyek ott, ahol alsónadrágban ebédeltek. De ők mindig mindent másként csináltak.
Kedden, szerdán, csütörtök és pénteken ismét éttermekben ebédelhettem, farmerban és gumitalpú cipőben, olyanokkal akik szeretik az éttermeket.
"Az írás felszínes. A tudást csak a párbeszéd útján elmélyült gondolatok hozzák létre" – mondja Szókratész. Talán folytatódhatnak a párbeszédek azokkal akik nem csinálnak mindet mint én.
