Megnéztem néhány szótárat. Úgy írják, ahogy sejtettem. A RATIO szó a számok arányt vagy viszonyát jelenti. Tehát a „ratio-nal” a tények közti kapcsolatról szól. A többi minden „ir-ratio-nal”. Abba most ne menjünk bele, hogy mit (nem)tud ezzel kezdeni a kétértékű logika. Harminc év után kénytelen vagyok hozzányúlni a tudásfajták modellemhez, hiszen rájöttem, hogy az „ir-ratio-nal”-ból (kifejezhetetlen két egész szám arányaként) is kettő van.
Az a sejtés, hogy egy embert szeretek, és az, hogy szeretem egy vörösbort két különböző dolog. A (nem)tudom szeretni-nek tehát két valóságértelmezése lehet. Az egyik tudás a sejtésből a másik a emlékezetből származik.
„Akkor sem kapunk valós képet a világáról, ha egy szoba sarkába húzódva egész nap szent könyveket bújunk. Az sem elegendő – sőt veszélyes is lehet –, ha pusztán személyes tapasztalatainkra támaszkodunk.” (Potter, 2017: 44)
Első tizenkét évemben az intézmények adták meg a tudást, amely messziről tisztának tűnt. A következő ötvenhat évben a sejtések és a megtapasztalások voltak a tudásom forrásai. Most az utóbbi évben ismét a tekintélyek lettek a tudás forrásai. Ismét megmondják, hogy este nyolckor, vagy tízkor vissza kell vonulni a megtapasztalásoktól és sejtésektől. Sosem fogja megérteni a világot az aki azt mondja, hogy akkor is szabad vagyok hiszen dönthetek arról, hogy Bibliát olvasok, bajnokok ligája meccset nézek és azt a bort iszom amit megvehetek a sarki fűszeresnél záróra előtt.
