Ha a sétám túlvisz a sokemeletes házakon, akkor földszintesek közé kerülök. Az egyiken egy megható táblát látok. A „sarki-fűszeres” közli, hogy nyugdíjba megy és megköszöni az embereknek, hogy nála vásároltak.
Kavarog a múlt. Útállom, de nem tudok megszabadulni az emlékektől. Ismét hátra nézek, vagyis seggel nézek a jövőbe. A sarki-fűszeres tudta, hogy kinek melyik cigi, bor, sör, kenyér, óvszer a kedvence. A sarki-fűszeresnél meg lehet beszélni a Nyíregyháza-Békéscsaba röplabda meccset. A sarki-fűszeres talált neked takarítónőt a lakásodba. Ez a ma nyugdíjba készülő sarki-fűszeres akkor születhetett amikor az első ŐN-KISZOLGÁLÓ, ahol kiszolgáltattad önmagadat a vásárlási kényszernek.
Ez volt az első őn-ki-szolgáló amit láttam, és ma is olyan undorral nézek rá a képre mint akkor a vlóságra.
A ma nyugdíjba készülő, akit sosem láttam, túlélte a kegyetlen vásárlási kényszer minden ütését. Sőt a multi ütések erősítették. Isten éltesse még sokáig. Kihagyhatatlan a töprengés. Vajon mi "sarki-tanárok”, akik túléltük az ön-kiszolgáló iskolaórákat, tovább adjuk-e prédikálási hajlamunkat, vagy kitesszük a megható tábált az ajtóra és kiírjuk: köszönjük, hogy nálunk vásároltatok.
