Leheltelen megtalálni mindent, ami olvasható. Tini meséli, hogy egy szigetországi előadása után az ottani egyetemen bukkant rá egy könyvre, és megvette. Kiderül, hogy ennek a könyvnek van magyar fordítása is, de azt elszalasztottam. A szerző ismeretlen volt, de a címe jó. Mégis valahogy elsiklott. Most már nem lehet venni. Nem tudom, hány példányban bátorkodtak piacra dobni, de végül is mindegy.
Vegyünk egy egyszerű példát a rossz könyvekre. Ha egyik mondatban azt állítom, hogy a kapitalizmus elveszi az emberek szabadságát, a másikban viszont azt, hogy felkínálja akkor vétettem a belső konzisztencia követelményének. Valamivel keményebb dió a külső konzisztencia. Rengeteg állítás létezik a világban. Valamelyiknek muszáj ellentmondani. Az aljyas emberek mindig találhatnak egy olyan állítást aminek ellentmondasz, és sosem tudod kivédeni magad. A külső ellentmondásmentesség elérése lehetetlen.
Ha azt mondom, hogy nagy az esély arra is, hogy holnap esik az eső, és arra is, hogy nem esik akkor az egy önellentmondás, vagyis a kijelentés belső inkonzisztenciája beteg. Óvatosnak kell lenni Popper cáfolhatóság fogalmával. Szintén óvakodni kell a tézis-antitézis-szintézis hármas félremagyarázásával. Tininek nagyon egyszerűen a következőt mondom:
Az jó, ha másokkal nem egyezel, de az rossz, ha egyik kijelentésed ellentmondásban van a másikkal.