Talán igen, talán nem

ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod (első rész)

Muszáj ismét kézzel írni!

Filozófiát, avagy bölcselkedést lehetettelen gépesíteni. Leporoltam a Szüntelen keresés című könyvet és sokadszor újra találok benne valamit, ami eddig elsiklott. Talán jobb, hogy elsiklott, hiszen most már sok a "KÉRDŐJEL". Az első oldalon kínálkozik az ismert mottó, de most másként olvasom, mint harminc évvel ezelőtt a belgrádi kiadásban.

"Régi meggyőződésem, hogy a filozófiának vannak valódi problémái, amelyek nem csupán helytelen nyelvhasználatból eredő talányok." (Karl Popper)

Könnyű nekem, hiszen se a filozófiát sem a nyelvészetet nem mívelem. Már pattanásig feszült a helyzet, amikor Tini bemondja: ugyanazt mondjátok, csak te tisztábban mondod. A disszertációvita-filozófia az a tiszta fogalom ami leírhatatlan de mégis erőszakolom. Nem is kicsit, hanem nagyon erőszakolom: útmutatót akarok belőle csinálni.

Nos, lépjünk vissza lényegre: a piszkos nyelvhasználatra. Miről is volt szó amikor Tini beszólt. Van három egymás mellé rakott angol szó, a "critical literature review" (félmillió találat a világhálón), amelyekből egyet sem tudok magyar nyelvre fordítani, de tudom egy szóval helyettesíteni a hármat: könyvészet. Nem kell különösebben lefestenem a botrányt, ami ez a kijelentésem után következett. Tudom, hogy nem csak könyvészetet szoktak mondani, sőt. A szinonimakat élesen el kell választani a tévedésektől. Mondjuk ki, hogy az irdalmi háttér szinonímja a könyvészetnek,  de az „elmélet”-re fodítás az téves.

Miként vitatkozhatunk a könyvészetről? Ezt muszáj, hogy megelőzze a vita és a könyvészet fogalmak tisztába rakása. A vita lényege:

az avítt és a friss egytolbólkijövő könyvekből származó tudások viaskodása

Vegyünk egy példát. Carr könyvének egyik fejezetcíme: "elmélyülő olvasás".  Vagyis a sekély-, mély-tudás és tudatlanság versenye. Akkor van vita, ha valaki "avítt" könyvek nyomán mély- és valaki "friss" könyvek nyomán sekély-tudás hívő. Érted? Mindenki, aki vitatkozik valamilyen olvasmánya nyomán vitatkozik. Popper hoz egy példát a tojásból kikelt kislibáról, aki az első mozgó tárgyat követi, ami leggyakrabban az anyja. A kisliba "imprinting" tanulását lehetetlen korrigálni, vagy megváltoztatni. Magyarán mondva: A LIBÁK NEM VITATKOZHATNAK.

Zucker kommt zuletzt

„Minden jó, ha a vége jó” – de ez nem elég jó mondás ide. Sokkal jobb a német: „Zucker kommt zuletzt”

Évtizedek óta azon siránkozom, hogy a doktori iskolákból el kellene tüntetni a "legyünk már túl rajta" (impotens-támadás vs. impotens-védekezés), vagy a "rúgjunk bele még egyet" (dühös-támadás – dühös-védekezés) párosokat. Valamivel kényelmesebbek az impotens, mint a dühös emberek. A baj, hogy egyik sem illik bele egy sokéves munka végébe.

Végre megtörtént: Frappáns kérdésekre dörzsölt válaszok.

Ehhez csak kérdező és válaszoló kell. Kedden végre ez is megvolt (hivatalos nevén "preliminary defense"). Évek óta hiányolom a (műhely)vitát. Valójában itt sem lehetett vita. Mikor is lehetne vita? Talán akkor, ha a támadó találna valami tiszteletreméltót a védekező négyéves munkájában, a védekező viszont találna valami tiszteletreméltót a támadó huszonnégyéves munkájában. Addig amig a bírálat és megvédés szófordulatok élnek ez nem történhet meg. A csúcs az, ami kedden megtörtént: Frappáns-kérédsek dörzsölt-válaszok. Ez még nem a cukor, hiszen ez még csak majdnem műhely, de nem is a keserűsó, amely után kirohanunk...

de jó, hogy haszontalan

Olvasni, olvasni és olvasni. Utána vagy lesz mit írni és tanítani, vagy nem. Tudom, hogy azoknak fogok legkevésbé tetszni akik azt szajkózák, hogy sokat kell olvasni, hiszen gyorsan beugrik a friss kép: az idén még egy oldal irodalmi szöveget sem olvasott el. Képzeld el, hogy elvonulsz egy középkori kolostorba és három hónapig semmit sem írsz, csak olvasol.

„A most felfedezett, P172+18 katalógusjelű kvazár olyan távol van tőlünk, hogy a fénye mintegy 13 milliárd éven át utazott, míg hozzánk elért.” Akár úgy is lehet. Új tudás. Teljesen belefér a világképembe az, hogy ez a tudás óriási költséggel jár és nem hoz hasznot senkinek sem. A furcsa az, hogy azok istenítik az ehhez hasonló új tudásokat, akik amúgy telitorokból bömbölik: mindennek hasznot-termelőnek kell lennie.

Az utóbb félévszázadban négy országnban tucatnyi egyetemről rugtak ki. De ha ez bántja a füledet, akkor úgy is olvashatod, hogy rúgattam ki magamat. Sehol sem volt gond a teljesítményemmel.  Előttem és utánam kongott a tanterem. Az én tanításomra a diákok jöttek mint a légy a sz@rra. Tehát teljesítettem, avagy hasznot/bevételt hoztam a szervezőknek.

Képzeljük el, hogy ugyanakkora fizetést kapsz háromhónapi irodalom olvasáséert mint az aki megtalálta a P172+18 valamit. Végülis látható , hogy egyik sem hoz hasznot. Most akkor, hogy van ez? Kell-e hasznot hoz(at)ni, vagy nem?

Eszünk, iszunk és mesélünk

Kifaragtam a dugót egy közepesen híres borospince pocsék termékéből. A pincérnek lehet, hogy nem tört volna bele, de most először nincs pincér márciusnyolckor. Iszogatok és most mesélek.

Eszünk, iszunk és mesélünk. Az első kettő életben tart a harmadik széppé teszi az életet. Úgy hozta a sors, hogy nagyon távoli helyeken ugyanarról beszélünk. Sosem volt így. Mindig, minden közösségnek megvolt a saját narratívája. Valahogy ez a globalizált félelemkorszak meghozta, hogy minden elzárt ember nagyon hasonlít egymásra. Márciusnyolcadikán mindig is hasonlítottak az emberek egymásra a nők kaptak a férfiak adtak virágot és utána jót mulattak. Most másként hasonlítunk egymásra.

Az a mániám, hogy a diákoknak feltehető kéredzéseket átnézetem a legfurcsább diákokkal. Ami nekik nem ízlik azt nem etettem meg se velük sem a tipizáltakkal. - Ellenőriztesd a butákkal - javasolja kollégám. Először is azok nem buták, csak le se sz@rják azt, ami nekem lényeges. Másodszor lehetetlen hiszen, ha a tanulásképtelenekkel szűretném meg, akkor nem maradna kérdés. Ők csak arra hajlamosak, hogy leírják az iskolámba járás előtt beragadt narratívákat.

a Csipkó csipkéje

Apai öreganyám (lánykori vezetékneve: Csipkó) százhúsz évvel ezelőtt, mint minden Kiskunhalasi lány, megtanult csipkét horgolni.

Kétlem, hogy öreganyám tudta az újait mozgató izmok latin nevét, de talán még az ahhoz szükséges erő mérésével is hadilábon állt. A horgolásnak, és minden más ügyeségnek a lényege a gyakorlás. Sajnos vannak emberek, akik pénzért megírják a csipkehorgolás kézikönyvét. Ez egy ugyanolyan fölösleges kézikönyv, mint az, amit a nagy tanácsadó cégek ontanak az áldozataikra. Kinek íródnak? A kézikönyv nyomán megtanulhat valaki csipkét horgolni? Az ügyeségeket évekig kell gyakorolni, és vagy lesz belőle valami, vagy nem.

Most jön a lecke nehéz része. Vizsgán nem kérünk se csipketerítőt, se csipketerítőcsinálásról szóló süket duma bemagolását. A csipke piacon senki sem kéri öreganyánk iskolai bizonyítványát, tehát nem kell hozzá diploma. Hiába is kérte volna valaki öreganyám korosztályától. Nem volt nekik. A praxis szüleménye volt a produktum. Úgy emlékszem, hogy néha egy-egy félkész darabot kidobott - látta, hogy rossz. Ilyen a praxis. Néha jó néha rossz a kimenetele, és az független a szándéktól.

"Egy törzsfőnököt egyszer megkérdeztek: mi a különbség jó és rossz között. Azt felelte: ha ellenségem feleségét elrablom magamnak, az jó. De ha egy másik törzsfőnök rabolja el az én feleségemet, akkor az rossz." (Jung)

Az a néhány könyv, amiből az iskolákban kérdezgetek nem kézikönyv. Igen a praxisból jövő embereket, nem a praxisról kérdezem, hanem a jelenségek megértéséről. Érti-e azt, hogy leírhatatlan az az ügyesség, amit öreganyám birtokolt. Teljesen más vonatkoztatási rendszerben van a gondolkodás, mint az ügyesség. 

 

P.S.:

Geppetto mester és a Pinocchio kitalálásához a hozzávalókat nem kérjük egy szakácskönyvírótól.

egy év

Aki visszanéz az seggel megy a jövőbe. - szoktam mondani az indukció-hívőknek. Ma egy éve voltam szabadon Valenciában. Ma megkaptam a vakcinát.

Leírhatatlan egy év. Most is kilógok a sorból: meg sem próbálkozom írni róla