Ezek mind a Pissarro című könyvből vannak:
- "Az ebédlő tapétájában több művészet van, mint ebben a mázolmányban"
- "...voltak gazdag családok csemetéi, akik fekete bársonyzakóban és festősapkában feszítve jöttek festőművészt játszani Claude Monet ezeket a szűk látókörű sznobokat megvetőleg csak szatócsoknak nevezte."
- "nem rossz! Csak éppen túlságosan követi a modell karaterét."
Olvasgatom, de inkább nézegetem, kedvenc festőmről szóló könyvet.
A párizsi sugárutak, terek és ligetek, vagy a dieppei piactér képekein percekig tudok csodálkozni. A Boulevard Montmartre délután című festmény a nyitóképernyőm.
Először ezt akarom látni. Majd később jöhet korunk rákfenéje, a levéláradat.
Sehol sincs olyan kegyetlen gúnyolódás, mint a mérhetetlen alkotások és gondolatok birodalmában. Kell tudni valamit a párizsi művészekről. Sokat segít abban, hogy ne hőbörögjünk azon, hogy a mérhetetlen mindörökre mérhetetlen marad.
Baracskai Zoltan
