A jelenségekről már sokat írtam, de lepattantam a kiadókról. Jó látni, hogy valaki publikálni is tudja: „1971-ben a 7-8 éves brit gyermekek 80% még önállóan járt iskolába. Napjainkban csupán 10%-a... a börtönben a rabok több időt töltenek szabadban, mint a legtöbb gyerek” (Bregman 2020:237)
Tényleg senkinek sem, hiányzik, hogy a kisfiú az iskolából hazafelé "elkésik", hiszen csavarog egy kicsit egy kislánnyal. Talán, ha innen indulok, akkor közelebb leszek szomorúságom megértéséhez.
„Az első városok és államok megjelenése magával hozta az első oktatási rendszereket. Az egyháznak jámbor követőre, a hadseregen hűséges katonára, a kormánynak kemény munkásokra volt szüksége. Mindhárom egyetértett abba, hogy a játék: ellenség... a rosszalkodó gyermekek nem körmöst, hanem tablettát kapnak” (Bregman 2020:241)
Sok okos embernek próbáltam megmagyarázni, hogy a játék és a játszma nem ugyanaz, de nem ment. Rosszul csinálom. Sehogy sem értik, hogy a homo ludens nem akar teljesíteni, és a tanulás sem a teljesítő-képző. Az iskola a Játszmában hisz amelynek tipizált és standardizált a teljesíténye. Én a kisiskolától a legnagyobbig a játékban hiszek, ami teljesítménymentes.
Két hét múlva jön a következő félév kezdete. Ebben a félévben a Homo-ludens lesz az első előadás. Mindig igyekeztem a napi aktualitást kerülni. Most nem hiszem, hogy sikerülni fog. Bemondom: zárkánkat sokkal könnyeben viselik el azok, akiknek nem hiányzik a szabad tétnélküli játék. Játszmákat lehet teljesíteni a digitális világ zárkáiban is.
P.S:
Tudom, hogy azok akiket nyelv- zongora- foci-órákra cipeltek, jobb autót, repülőgépet, és sílécet csinálnak mint mi akik minden este a promenádon reménykedtünk, hogy azon az estén hazakísérhetünk egy kislányt.
