Amíg messziről nézem a dolgokat vagy az embereket addig több szép, mint csúnya van köztük. Ahogy közeledem változik az megoszlás. Olyan, mint a tenger. Amikor a partján vagy akkor szutykos és mind gyakrabban büdös is. Amikor távolabbról bámulom, akkor gyönyörű és belemagyarázható az illat is. Most közelről mindenki egyformán csúnya, mint a Fal című filmben. Távolról – az álmainkból – másmilyenek.
Van persze kivétel, ami nem olyan, mint a tenger. Nézem a Virtuózok v4 versenyt. Egy tizennégyéves zongorista lány játékát minél közelebbről nézem annál szebb. Plácido Domingónak mindegyik versenyző tetszik. Ő mindenkit buzdít. Úgy is kell csinálni. Nem úgy ahogy én, akinek az tetszik, aki nem olyan, mint a tenger. Minél közelebbről nézem annál szebb, az ahogy a gyermek játszik a zongorán, hiszen Ő nem csak a zongorán játszik. Ő élvezi a játékot. Talán még szebbek lehetnének a művészek/művészpalánták, ha láthatnák, hogy látjuk őket.
