Néhány tenger-, tó-parti és hegytetői újévvárás után megkívánható egy újévvárás a londoni Savoy hotelban. London lakóssainak egy része bő fél évszázaddal ezelőtt, és azok is akik olvasták a csongrádi születésű Miloš Crnjanski, London naplója című regényét, álmodoznak:
"A Savoy ezen az éjszakán zsúfolásig megtelik, s még azok is, akik sohasem lépnek be termeibe, a Savoy zenéjére táncolnak, a rádiójuk mellett. Várják, remélik, a boldogabb új évet. Minden évben újra várják.” (Crnjanski , London regénye 1974: 52)
Akik nem a Savoyban akarják várni a következő új évet, azok is hajlamosak, egy kicsit fenségesebbre vágyni, mint ami ott és akkor adatik. Telhetetlenség, mohóság, vagy modern nyelven költekezési kényszer? Végül is mindegy. Tetszik vagy nem, sokunkban benne van. Valaki jobb autót, házat vagy hajót akar. Valaki meg jobb helyen akar táncolni.
Mondhatom, hogy ott vagyok, ahol a mádi zsidó fuvaros. A fuvaros is elindult Zombor felé. Útközben, hogy meg tudja gyújtani a pipáját, visszafordította a szekeret és nemsokára visszaért Mádra. Hetedikes voltam amikor először kiszabadultam a lakhelyemhez kötött újévvárásból és néhány osztálytárssal házibulit csináltunk. És most úgy jártam, mint az egyszeri.
Most nemcsak a csórók és azok, akik még szülői fogdában vannak fognak otthon táncolni, ha egyáltalán lesz kedvük felvenni a bőrtalpú cipőt és hamisan lépegetni a kékdunakeringőre amelyet nem játszanak hamisan a félrészeg muzsikusok.
