Egyetemista koromban hallottam tanáromtól, hogy egy amerikai könyvben olvasta: ha bekötött szemű majomok dobálnák a darts nyilakat nem lennének rosszabbak a portfolió menedzsereknél. Részeg a tanár mondták. Igen, Ő mindig részeg volt, vagyis sosem. Másmilyennek nem is láttuk. De látod, fél évszázad után emlékeszem mondásaira. Húsz évvel később Magyarországon láttam először a könyvet, amelyben ez a történet volt.
Valamikor Amerikában lejátszatták a meccset, és 6:4 volt az eredmény a szakértők javára. Adjuk hozzá, hogy a szakértők nem majmok ellen játszottak, hanem újságírók ellen, tehát csaltak a meccs szervezői. Ki tudja mi lett volna, ha bekötött szemű majmok ellen játszanak a szakértők. A vájt fülűek hallják, hogy itt nem arról van szó, hogy a szakértők mennyit tudnak, hanem arról, hogy mennyit tudhatnak. Vannak a világon tudhatatlan dolgok, ilyen a tőzsdei siker.
Ez a történt úgy került elő emlékeimből, hogy félévszázad vizsgáztatás után, most teszteltettem (még leírni sem tudom a szót) először a diákokat. Nos, ebből megtudhatatlan, hogy a diák sejt-e valamit abból, amit nem mondtam el neki. Mindegy! Az eredmény megvan. Sokkal jobb osztályzatokat kaptak a diákok, mint bármelyik más alkalommal amikor tanítottam és utána beszélgettem a diákokkal.
Tudtam és tudom, hogy tudhatatlan az, hogy a diákok mennyit tudnak. Így is és amúgy is.