Sajnáltam a fatert, amikor átállt nyugdíjas üzemmódba. Egy évig tartott neki. Utána visszaállt a régi életstílusába. Abban az egy évben, a fater kiválasztott egy lakásától 2 kilóméterre lévő pékséget – bemagyarázta magának és másoknak, hogy ott a legjobb a kenyér – és minden reggel oda ment friss kenyérért, és útközben vett egy liter bort. Most én is kiválasztottam egy 2,3 kilóméterre lévő pékséget és reggelente elsétálok és útközben veszek egy liter bort. Csak akkor ugrott be a kép a faterról amikor már néhány napja űztem ezt az új „sportot”. Majdnem elfelejtettem: a fater dicsőitette a reggeli sétáit. Én is! Talán a fater is az apjától látta? Vajon én meddig fogom ezt az önámítást csinálni?
Az Ermitázsban tetszett a Tékozló fiú kép, de nem tetszett a Kutuzov marsall kép. A Metropolitanban tetszettetek Pissarro képei, de nem tetszettek Bellini képei. Kétségtelen, hogy minden, ami ebbe a két múzeumba bekerül az valakinek tettszik. Nekem nem tetszett apám nyugdíjas üzemmódban. Magamnak sem tetszem. Valakinek talán tetszik, hogy még mozgok a mozgó földön. Remélem nemsokára a mozgó földön beülök egy taxiba és onnan átülök a Prado melleti kocsmába beszélgetni és nem veszek a sarki szatócsnál egy üveg bort, hanem a pincér majd mozog a mozgó földön.
