Talán igen, talán nem

írjunk kézzel

Írjunk kézzel. Azt sejtitek, hogy nagyivben lesz@rom azt, hogy mit mérhetnek az agyméricskélők, akkor amikor kézzel írunk. Írjunk kézzel, hátha leszokunk a másolásról. Hátha lesznek saját gondolataink. Csak úgy: füzet, toll, egy pohár bor és a múzsa. Persze ide tartozna az a megboldogult szivarfüstös nagyvárosi kávéház. Még az ilyen kolostori hangulatban sem lenne muszáj másolni.

Jön a napokban a szokásos szerkesztői kérdés: - Van egy négyoldalnyi szöveged? - Annyi mindig van! - Miről szól? - Arról, hogy a modern technológiával ógörög szövegeket olvasnak.

Hogy is van ez? Lehetne-e fordítva? Ógörög technológiával új szövegeket olvasni. Lehetne, ha valaki jobbat írna mint Aesopus (A kakas és a gyöngy) meséjében. De nem írnak jobb szöveget, csak jobb gyógyszereket és fényképezőgépeket és kutyaeledelt és macskakozmetikát gyártanak,mint az ógörögök.

Qrva nagy csönd... - Nos, akkor kell az írásom vagy nem? - Hát, küld el. Nem, hiszem, hogy elküldöm. Minek? Kinek? Talán a gépírónőnek? Vagy más kihalt mesterségnek? Rengeteg géppel írott szöveg születik, de egyik sem tudja lecserélni a félrészeg költő kézírását a dohányfüstös kávéházban. Sz@r a géppel írt/másolt szöveg, de ahogy a kakas mondta: becsesebb az mert megeszem.

alamuszik gyomlálása

Mielőtt megrökönyödnél, szólok, hogy nem lettem újságolvasó. Kerestem valamit és ide vitt a buta kereső. Kerestem, hiszen úgy tűnik, hogy már valamelyik blogomban feszegettem a témát. Azt nem találtam, de találtam más érdekeset. „Nem illik bugyit szárítani az általános iskolával szemben" - olvasom a Kiskegyed című újságban. 

Ha már itt tartunk tudok én is alamuszi lenni: Az öregek otthona előtt sem szabad bugyit szárítani. Másként, de ott is káros. Álszenthez híven mondjuk ki: 18-tól 68-ig szabad a szomszéd bugyiját látni. 

Akkor menjen először vagy másodszor:

"Nos, mint minden bolygón, a kis hercegén is voltak jó növények meg rossz növények; tehát voltak jó növényektől származó jó magvak meg rossz növényektől származó rossz magvak is.... - Fegyelem kérdése - mondta egyszer később a kis herceg. - Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is. Neki kell látnia, s annak rendje és módja szerint ki kell gyomlálnia a majomkenyérfákat, mihelyt meg tudja különböztetni őket a rózsáktól; mert amíg egészen zsengék, nagyon hasonlítanak egymáshoz. Igen unalmas munka, de igen könnyű." (Kisherceg)

A gyomlálásban gyengék vagyunk. Az álszentek úgy tűnnek mintha rózsák lennének. Amikor kinőhetik magukat, akkor látjuk, hogy alamuszik és csúfítják bolygónkat.

nem csak messziről jöttem, hanem messzire is mentem

„Ha az éhezés és rabszolgaság között választhatunk és semmi sem befolyásolja döntésünket, akkor nyilván szabadok vagyunk, egyszerűen csak arról van szó, hogy a következményektől való félelemünkben nem az éhezésre fogunk voksolni.” (Chomsky, 2018:115) Csavarjunk rajta egy picit! Mi van, ha a bátorságunkban az éhezésre szavazunk? Mi van, ha egy egy kicsit enyhítünk az éhezés és rabszolgaság fogalmakon? Például, ha az éhezést státuszszimbólumok nélkülözésére fordítom: kenyérre van, kutyafodrászra nincs. Vagy ha a ragszolgaságot szolgálásra fordítom. És szabad-e nem akarni a szabadságot?

Ugye, nem csak messziről jöttem, hanem messzire is mentem így is, hogy ki sem mozdultam a cellámból? Nyugi, nem fogok ápolónőkre támadni, mint a Fizikusok című dráma hősei.

Itt nincs is ápoló! Talán önápolás sincs. Dehogy nincs! Naponta háromszor sétáltatom magamat.

csak a „-ség” maradt

Kétszáznegyven órával kezdődött. Néhány évvel ezelőtt lett belőle huszonnégy óra. Most lesz belőle kilencven perc. Talán letisztulásom, sallangmentesítés. Talán a szenvedélyem hiánya. Talán a közönség letisztulása. Talán a közönség szenvedélytelenedése.

Van egy kép a születéséről

Van egy kép a hamisításról

Van egy kép az életéről

És van egy kép a haláláról

Ezt tizenhétperces (4x4) TED-típusú előadásban is el tudnám mondani, ha érdekelné a kíváncsiskodó TED-közönséget. Címe: a mesterségből eltűnt a a mester és csak a „ség”-marad. A hamisítók ellenálltak a nyolcéves tanulásnak, és így senkinek sincs többezer kognitív sémája a bekiabálás művészetéről. Mindenki mesterszinten űzi a régbevált „nyomulós ügynök” mesterséget.

sosem fogom látni, hogy mit láttak a tanításomból

Download ELTE_11 PLUSSZ

De, neked mégis ezt-azt megengedtek, amit másnak nem! Mondogatják az írigykedők félévszázada. Annyi „kilógást a sorból” mindenkinek megengedtek volna, ha annyit beletett volna, mint én. A differenciáltságot nem akkor engedik meg, ha azt hazudod az átlagosoknak, hogy be aksrsz olvadni, és csak magadat marcangolod a differenciáltság vágyával.

 

Derűlátó

DERŰLÁTÓ vagy ahogy a harmadosztályú társalkodónő és/vagy hordószónok mondaná: optimista. Ettől durvább csak az, amit a negyedosztályúak használnak, vagyis a: pozitív gondolkodás. Mi messziről jöttek törekszünk arra, hogy magyarul beszéljünk. Pláne, ha van jobb szavunk mint az „ó-latinoknak” vagy a "vad-nyugatiaknak".

Amikor felhőtlen (derűs) az égbolt akkor tisztán látjuk a nem tudom mit. Amikor nincs köd(ösítés), akkor látom a szmbejövőt. "A derű a meg nem zavarható tiszta üresség. Arról ismerem fel, hogy nincs zenéje. Mert nincs ellenállása." (Hamvas Béla).

A derűlátónak az ellentéte a borúlátó, ami persze pontosan úgy nem ellentéte mint ahogy a pozitívnak a negatív. Akkor lehetek derűlátó, ha senki sem ködösít! Akkor átláthatók lesznek a beszélők és a beszédek is.

 

gestalt vagy mégsem

Hallom, és tapasztalom, hogy a beszélgetők megnézik, hogy hol vagy. Meg is kérdeztem: hol szeretnél látni? Nagyjábból könyvtárra tippeltek.

Inkább vártam, hogy kávéház legyen (nem ilyen modern amit felkmálnak)

Se ők sem én nem akartunk tengerparti beszélgetést?

Mit it tudhatnánk a gestaltról vagy más elképzelésekről? Mondjuk az amit Umberto Ecotól elolvashatunk:

„Nos, ez a diák olyan témát választ, mint pl. Λ vizuális érzékelés a képzőművészetben, néhány kortárs szerző szerint. Elkerülhetetlen, hogy először fel ne vázolja a kérdés pszichológiai vonatkozásait. Erről számos olasz fordításban megjelent mű létezik, kezdve Gregory Szem és agy című művétől a legjelentősebb formáról és tranzakciós pszichológiáról szóló művekig. Azután középpontba helyezhet három szerzőt: mondjuk Arnheimet, mint a gestalt-elmélet, Gombrichot, mint a szemiológiai-informatikai megközelítés képviselőjét, valamint Panofsky perspektíváról szóló, ikonológiai megközelítésű tanulmányát. Ε három szerző alapjában véve három különböző szempontból tárgyalja a képek természetes és „kulturális” érzékelése közötti kapcsolat kérdését. Ahhoz, hogy ezt a három szerzőt megfelelő perspektívába állítsuk, meg kell ismernünk néhány átfogóbb művet, pl. Gillo Dorfles munkáit. A három nézőpont felvázolása után a diák meg is próbálhatja újra elolvasni azokat a kérdéses pontokat, amelyek egy bizonyos műalkotással kapcsolatban merültek fel, akár úgyis, hogy egy már klasszikusnak számító értelmezést elevenít fel (például azt, ahogyan Longhi elemzi Piero della Francesca műveit), aztán kiegészíti az összegyűjtött legfrissebb adatokkal. A végeredményben nem lesz semmi eredeti, valahol a körképszerű és a monografikus szakdolgozat között áll majd, de csak az olasz fordítások alapján kidolgozható. A diákot nem fogj ák elmarasztalni azért, hogy nem olvasta el Panofsky összes művét, beleértve azokat is, amelyek csak németül vagy angolul jelentek meg, hiszen nem Panofskyrol akart dolgozatot írni, hanem egy olyan problémáról, amelyre csak bizonyos szempontból, néhány kérdés  erejéig történik utalás Panofskynál.” (Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot)

Csak ennyi kellen: előbb olvasni, és utána okoskodni.

bohóckodunk

„... olyanok vagyunk, mint a zenebohócok, akik egyidejűleg több hangszeren játszanak. Mi ebből a kiút? Fogalmam sincs, de egy biztos: a tisztességes felkészülés roppant időigényes feladat, erős koncentrációt követel. ... Ricsajban nem lehet gondolkodni, ahhoz magányra, egyedüllétre van szükség.” – írja Medgyes Péter. Tetszik, de mégis leteszem a könyvet. Van egy másik könyv is nyitva az asztalomon. A legjobb könyv, amit valaha olvastam. Nos, tegyük hozzá: szakkönyv. Egy gyors fotó és azt is leteszem.

Csak a múzsa és a borospohár maradhat. Gondolkodni kell. Mit is fogok két nap múlva mondani. A csütörtöki konferencián sem látok embereket, talán majd ők látnak engemet. A még nemrég nyitott könyvből Eco véleményét hozom a bizonytalanságról. Innen indulok, és a végén eljutok odáig, hogy bizonytalan az, hogy iszom-e még bort Portóban.

Ha nem leszek zenebohóc, és most két napig a csütörtöki húszperces "amatőr-szinkronszínész" szerepmre gondolok, akkor talán máskor is meghívnak. Muszáj jól csinálni!

Eppur si muove

Sajnáltam a fatert, amikor átállt nyugdíjas üzemmódba. Egy évig tartott neki. Utána visszaállt a régi életstílusába. Abban az egy évben, a fater kiválasztott egy lakásától 2 kilóméterre lévő pékséget – bemagyarázta magának és másoknak, hogy ott a legjobb a kenyér – és minden reggel oda ment friss kenyérért, és útközben vett egy liter bort. Most én is kiválasztottam egy 2,3 kilóméterre lévő pékséget és reggelente elsétálok és útközben veszek egy liter bort. Csak akkor ugrott be a kép a faterról amikor már néhány napja űztem ezt az új „sportot”. Majdnem elfelejtettem: a fater dicsőitette a reggeli sétáit. Én is! Talán a fater is az apjától látta? Vajon én meddig fogom ezt az önámítást csinálni?

Az Ermitázsban tetszett a Tékozló fiú kép, de nem tetszett a Kutuzov marsall kép. A Metropolitanban tetszettetek Pissarro képei, de nem tetszettek Bellini képei. Kétségtelen, hogy minden, ami ebbe a két múzeumba bekerül az valakinek tettszik. Nekem nem tetszett apám nyugdíjas üzemmódban. Magamnak sem tetszem. Valakinek talán tetszik, hogy még mozgok a mozgó földön. Remélem nemsokára a mozgó földön beülök egy taxiba és onnan átülök a Prado melleti kocsmába beszélgetni és nem veszek a sarki szatócsnál egy üveg bort, hanem a pincér majd mozog a mozgó földön.

meg akarja tanulni a megtanulhatatlant

„Semmiképen sem kell siránkoznunk azon, hogy léteznek specifikusan emberi rejtélyek. Sőt kifejezeten hállásnak kell lennünk emiatt.” (Chomsky, 2018:99) A rejtvények megoldása más. Vegyük például a félelem rejtélyét. Tudom, hogy gyengébb iskolákban úgy tanítják, hogy a félelem is rejtvény és arra is van egy helyes megoldás, de azt is tudom, hogy tévednek. Vegyünk néhány példát: (1) Félünk, hogy kövérek, de attól is soványak leszünk (2) Félünk, hogy jó iskolába járjunk, de attól is, hogy rosszba. (3) Félünk attól, hogy elhagy a partnerünk, de attól is hogy megmarad. (4) Félünk attól, hogy ismerkedjünk, de attól is, hogy ne ismerkedjünk. Sorolhatnám tovább a félelem rejtélyeit, de fölösleges.

A lazábban pozitivisták azt mondják, hogy a rejtvényekhez intelligencia, a rejtélyekhez kreativitás kell. Ez is egy tévedés! A baj, hogy a kreativitásról semmit sem tudunk. Kicsit árnyalatban fogalmazva: „...alig valamivel több tudásunk van a kreativitásról mint a 16 századi spanyol  filozófus Juan Huarte tudott” (Chomsky, 2018:99) A baj azzal van aki ezt nem hiszi, és meg akarja tanulni a megtanulhatatlant.