Több világhírű egyetemi polgár pályafutása végén kételkedett abban, amit tett. Paul Feyerabend, Időpocsékolás című önéletrajzában úgy vélte, hogy röpködése egyik világhírű egyetemtől a másikig és a filozofálgatás helyett inkább a nőkkel töltötte volna idejét. Ez akkor lesz igazán izgalmas, ha tudjuk, hogy a háborúban megsebesült és utána impotens lett. Nassim Taleb A fekete hattyú című könyvében írja: "akadtak más testrészek, amelyek hozzásegítették, hogy kielégítse a nőket.." (2012: 395) Ezt mindössze néhány sorral azután írja, ahol megírta: "Én komoly kockázatát látom annak, hogy egy nagyon különös, akut vírus terjedjen szét a bolygón." Erre következtetésre jutott amikor a globalizáció megszüntethetőségét firtatta.
Nos, mielőtt elveszíteném az összes olvasómat, megpróbálom tisztába tenni: Sosem tudhatjuk, hogy mire való az ami nem arra való. Nem kell, hogy minden(ki)nek világos rendeltetése legyen. Íme egy példa: Húsz évvel ezelőtt Syracuse Egyetemen kaptam valami használhatatlan dolgot, most a rosszul bekötött könyveknél használom.
Ebből nem következik, hogy minden(ki) valamikor valamire használható lesz. A sportban egy "szürke" játékos talán arra jó, hogy az ellenfél ne figyeljen rá, és megnyerje, de az is lehet, hogy elveszítse a meccset. Nos, a kérdés egyszerű: melyik szürke játékosunk üljön a kispadon. Ezzel az egyszerű kérdéssel próbálkozok majd csütörtökön megbirkózni a TF-en. Mániám: a kispad hossza!!! Veszélyes, ha a kosárlabda csapat kispadján ott és akkor használhatatlan játékosok ülnek. Hasonló színvonalú csapatok között mindig a kispad dönti el a meccset. A lényegesen alattunk vagy felettünk lévő tudású csapat ellen a szerencse vagy balszerencse hozhat meglepetést. Tehát, az egyetlen lényeges döntési dilemma van a kosárlabdában: ki kerüljön a kispadra. Talán máshol is így van.
