Van egy szoba, ahova hetente egyszer beülök. Óra előtt és után valakivel beszélgetek, utána lemegyünk a kávézóba és ott is beszélgetünk.
Egy másik városban is van egy szoba, ahova másnap beülök beszélgetek, utána lemegyek a kávéházba és ott is beszélgetek. Van még egy szoba egy harmadik helyen, amely teljesen más, mint az első kettő. Volt még két városban hasonló hely, ahol néhány napra vendég voltam és volt kulcsom egy szobához. Persze, hogy mind az öt szoba ugyanolyan, de nekem jó, ha hiszem, hogy nem, hiszen valamikor a tarkaságról álmodoztam. Illéséket a nótájukban zavarta, ha „rájuk szól a házmester” Bármely nap bármely szobába beülhetek: van kulcsom. De mégsem, hiszen „rám szólhat a házmester”, ami engem sem álmaimban sem a valóságban nem zavar(t).
Maupassant, Ócskaságok című novellájának hősnője mondja: „... Emlékszel bolondos képzelődéseinkre, a kalandokra, amelyeket húszéves fejjel tervezgettünk, meg a távoli, sejtelmes boldogságról szőtt álmokra? Semmi sem valósult meg belőlük, vagy inkább minden egészen másként alakult, s a valóság nem olyan kedves, nem olyan költői, mint az ábránd, de elegendő azoknak, akik derekasan megállják helyüket az életben.”
Győzött a Fradi. Fenyvesi góljával megverte a döntőben a Juventust. Több mint félévszázaddal ezelőtt nem gondoltam, hogy magyar foci csapatnak ezen kívül nem sikerül semmiben elsőnek lenni. Tegnap a harminckettő közé jutott a Fradi. Minden másként alakult – mondaná Maupassant hősnője. Mihez képest másként?
Sokat képzelődtem – mint Maupassant hősnője – a jövőről. Nekem sem úgy lett. Nem sejtettem, hogy ma Maupassant kerül elő, de azt elképzeltem, hogy mindig lesz valaki, akivel jókat beszélgethetek Maupassantról vagy másról, vagy rólunk valamelyik szobában, amelyhez van kulcsom. Azt nem gondoltam, hogy olyan világ jön amikor úgy kicsinál a házmester, hogy szobából beszélgetek és Fradit nézek szobából.
