Talán igen, talán nem

szobában vagy szobából

Van egy szoba, ahova hetente egyszer beülök. Óra előtt és után valakivel beszélgetek, utána lemegyünk a kávézóba és ott is beszélgetünk.

Egy másik városban is van egy szoba, ahova másnap beülök beszélgetek, utána lemegyek a kávéházba és ott is beszélgetek. Van még egy szoba egy harmadik helyen, amely teljesen más, mint az első kettő. Volt még két városban hasonló hely, ahol néhány napra vendég voltam és volt kulcsom egy szobához. Persze, hogy mind az öt szoba ugyanolyan, de nekem jó, ha hiszem, hogy nem, hiszen valamikor a tarkaságról álmodoztam. Illéséket a nótájukban zavarta, ha „rájuk szól a házmester” Bármely nap bármely szobába beülhetek: van kulcsom. De mégsem, hiszen „rám szólhat a házmester”, ami engem sem álmaimban sem a valóságban nem zavar(t).

Maupassant, Ócskaságok című novellájának hősnője mondja: „... Emlékszel bolondos képzelődéseinkre, a kalandokra, amelyeket húszéves fejjel tervezgettünk, meg a távoli, sejtelmes boldogságról szőtt álmokra? Semmi sem valósult meg belőlük, vagy inkább minden egészen másként alakult, s a valóság nem olyan kedves, nem olyan költői, mint az ábránd, de elegendő azoknak, akik derekasan megállják helyüket az életben.”

Győzött a Fradi. Fenyvesi góljával megverte a döntőben a Juventust. Több mint félévszázaddal ezelőtt nem gondoltam, hogy magyar foci csapatnak ezen kívül nem sikerül semmiben elsőnek lenni. Tegnap a harminckettő közé jutott a Fradi. Minden másként alakult – mondaná Maupassant hősnője. Mihez képest másként? 

Sokat képzelődtem – mint Maupassant hősnője – a jövőről. Nekem sem úgy lett. Nem sejtettem, hogy ma Maupassant kerül elő, de azt elképzeltem, hogy mindig lesz valaki, akivel jókat beszélgethetek Maupassantról vagy másról, vagy rólunk valamelyik szobában, amelyhez van kulcsom. Azt nem gondoltam, hogy olyan világ jön amikor úgy kicsinál a házmester, hogy szobából beszélgetek és Fradit nézek szobából.

normális robot-olás

Az átlagos (normális) ember a nem-normális dolgokon csodálkozik; a nem-normális ember a normálisokon. Aki nem-normális (átlagos) az be kell terelni a normálisok közé, hisze ők vannak sokan. A nem normális ember a "normálisra-ráterelő-pszichológus"-hoz valamikor a hátsó bejáraton ment be. Volt néhány hitvány testű ismerősöm, akik nagyobb bádogdobozokba betont öntöttek és a pincében a szén és a tűzifa közé dugták. Gyakran le mentek erősíteni hátha sikerül átlagosra gyúrni a testüket.

A biztonságra törekvés a normális a bizonytalanságra törekvés a nemnormális. A kibírhatatlanul unalmas és fárasztó biztonság az, amibe otthon vannak a normálisak. A biztonság, vagyis a robotolás a normális: reggel embert és állatot megetetni, egész nappal teljesíteni a tervet, este embert és állatot megetetni és esetleg sétáltatni is. Mit is mondtak a nagy gondolkodók a robotról? 

1. Robot nem bánthat emberi lényt, és tétlenségével sem járulhat hozzá ahhoz, hogy egy emberi lény megsérüljön.
2. A robotnak engedelmeskednie kell az emberi lényektől származó parancsoknak, hacsak azok nem ellenkeznek az Első Törvénnyel.
3. A robotnak védelmeznie kell saját létezését mindaddig, amig ez a védelem nincs ellentétben az Első vagy a Második Törvénnyel.

Aki nem ilyen az menjen pszichológushoz és átlagos lesz - kibírja a biztonságot. Nos játszadozzunk egy kicsit Asimov törvényeivel.

• mi van, ha a robot tétlenségével a biztoságban élőket (átlagosakat) megbántja de a bizonytalanságtűrőket nem
• mi van, ha enegdelmetlenségével a biztoságban élőket (átlagosakat) megbántja a bizonytalanságtűröket nem
• mi van, ha saját létezését bizonytalansággal védelmezi (átlagonkívüliséggel)

Bazi nagy anti-tehetség

Kelenföldön késik a Railjet. Várjuk a peronon és beszélgetünk. Mindegy, hogy itt beszélgetünk vagy a Famulus hotelben. – Ha te megbuktatod az osztály felét az első évben, akkor nekem, aki a harmadik éven tanítok kiveszel a zsebemből egy csomó pénzt. – Ha megbuktatom akkor viszont nem kell kínlódnod azokkal, akik tehetségtelenek erre a műfajra.

Ha van tehetség akkor kell, hogy legyen antitehetség is. Ha van különösen tehetséges, akkor van különösen tehetségtelen is. Ha van rátermett akkor van másratermett is. Ha mindegyik egyforma lenne, akkor eltűnne a rátermettség. Milyen jó néhánya sportágban: látod milyen magasan van a léc, amit át kell ugrani. Ha egy-két év izzadságszagú és undorító munkával sem megy, akkor már a legcsökönyösebb tehetség-tagadók is feladják. Jobb, ha feladjátok egy-két év alatt, addigra kiderül, hogy nem erre születtetek. Mi van ott, ahol sosem derül ki, hogy vannak bazi nagy anti-tehetségek. No ez a csúsztatás! Dehogy nem derül ki, csak nem szabad kimondani. Mindenkinek joga, hogy valamit úgy csináljon, hogy ő is és a körülötte lévők is undorodjanak.

Nem akkor történt meg amikor belenéztél a gyermek pelenkájába, hanem akkor néztél bele a pelenkájába amikor már kibírhatatlan büdös volt és már a gyermeket is zavarta. Azt kellene elérni, hogy ne sz@arjon bele a pelenkába.

Sokszor van az életben, hogy akkor cserélsz pelenkát amikor már mindenki érzi. Akkor már késő megérteni, hogy van aki bazi nagy anti-tehetség arra, hogy kibújjon a pelenkából.

kiterjesztett valóság

Ha minden nap háromszor a kedvenc kajádat kellene enni, akkor nemsokára megunnád. Nem zárom ki, hogy valaki báránycombot képes enni negyven évig naponta kétszer-háromszor, de ezek kevesen vannak. Néha szét kell rombolni a hagyományokat (egy évszázaddal ezelőtt Schumpeter Disruptive Innovation nevezte) Én lazán hagyománytalanításként prédikálok és firkálok róla.

Ez a közönség nélküli korszak más, mint a sokszázfős teremben. Nem akarok a régiből mindent kipréselni. Akarom, hogy új műsorom az és az új hely izgalomba hozzanak, és egy ideig úgy is maradjak. Most az új szalonban és ablakban reménykedek.

Mesélem kollégáimnak, hogy milyen gyönyörű megoldások kínálkoznak. Kicsit kiforgatom a nagy Leonardo szavait: ami szép annak muszáj jónak is lenni! – Sokat kell vele dolgozni. Fanyalognak. – Inkább az újjal dolgozom sokat, mint a régivel semmit – mondom nekik. Lövésem sincs mennyi időt kell beletenni, hogy másként legyen jó, mint a régi.

a sz@rka@

Ki se mondtam végig előadásom első mondatát, amikor egy diák bejött és elkezdett kérdezősködni. Mondom neki, hogy üljön a többi közé és figyeljen. Nem tetszett neki az ötlet és tovább mondta a saját szövegjét. – Nem tudom a tanárúr elérhetőségét. – Elértél, itt vagyok, és a félév végéig minden kedden itt leszek és mesélek. Kiderült, hogy ő levelet akar nekem írni és az e-mail címem érdekli. Megmondtam neki, de kértem, hogy ne írjon nekem, de ha véletlenül mégsem tudja visszatartani vágyát, akkor nagyon röviden írja meg, hogy mit kell tennem.

Azon gondolkodom, hogy a sürgöny milyen jó megoldás volt. Elmentél a postára és bemondtad!

„Vasárnap jövök a reggeli gyorssal Stop Hozok kóstolót Stop. Anyád”

A sürgönyt szavanként kellet fizetni. Ez ralán öt krajcár lehetett

Ha nem úgy lett volna, akkor a régi világ sürgönye is úgy nézet volna ki mint a mai e-mail.

„Egyetlen kisfiam Stop. Múlt héten disznóvágás volt nálunk Stop. Menyhért bácsi a böllér már részegen jött Stop És már kora reggel megverte a Mancikanénit a feleségét Stop A Mancika néni mindig sír amikor a Menyhért bácsi megveri Stop. A Mancikanéni is meg szokta verni a Menyhért bácsit Stop De a Menyhért bácsi nem szokott sírni, mert neki nem fáj mert a Mancikanéni kicsit üt Stop De a mancikanéni akarta, hogy fájjon a Menyhért bácsinak és rászokott arra, hogy tökön rúgja a Menyhért bácsit és akkor a Menyhért bácsi is sír. Stop Anyád”

Nos ebből a második sürgönyből nem derül ki, hogy vasárnap lesz hurka és kolbász. Képzeljük el, hogy a posta fizetett volna az írónak minden szóért. Akkor két három oldalt is írtak volna mielőtt eljutottak volna a hurkatöltés történetre.

Nekem a tanításért fizetnek, másnak másért. A péknek a kiflisütésért fizetnek. A bicikliszerelőnek a bicikliszerelésért fizetnek. Ha a tanárnak nincs lehetősége, hogy tanítson, akkor fölöslegesnek érzi magát. Nem lehetsz tanár tanítvány és tanterem nélkül. Sosem tanultál sürgönyt írni. Feltételezem, hogy a pék és a bicikliszerelő sem tud kielégülni, ha mást kell neki csinálni, mint amit tud. A pék és a bicikliszerelő disznóvágás után szívesen ad egy kis kóstolót öreganyja ápolójának. Van, aki a gyermeke tanítójának, de van, aki lova orvosának adna egy kis kolbászt és hurkát. Ha elég sok pék és bicikliszerelő van, akkor jut a tűzoltónak, a kosárlabdázónak, de még a bakáknak is egy kis kóstoló.

A tanároknak a kóstolókból mindig jutott bőven. Nincs mire panaszkodni. Jól kitalált rendszer, és jól is működik, vagyis működhetne. De mégsem így van. A kóstoló elosztásába befészkelte magát néhány sz@rk@. A sz@rk@ sosem döntött arról, hogy miként oszlik el a kóstoló sok apró falatra, de valahogy elérte azt, hogy beleszólhasson abba, hogy csak az kaphat kóstolót, aki hosszú sürgönybe leírja Menyhért bácsi és Mancika néni átlagos hétköznapjait.

erről írok

A tizenkilencedik könyvemet elkezdtem kicsit átírogatni. Miről is szól(jon)? Az előző tizennyolcban bármiről is írtam dominált a „tudás” szó. Semmi meglepetés ebben is. Maradtam, hű önmagamhoz. Úgy is mondhatnám majdnem hűséges vagyok. ebben a könyvben is dominál a tudás szó.

A hűtlenkedés mutatója az új fogalmak. Azt se lehet mondani, hogy azelőtt nem írtam/írtunk a nyelvről, metaforáról, unalomról, és hasonló számolásellenes fogalmakról, de most ezekkel támogatom a tudást.

korunk: van is meg nincs is változás

Olvastam egy vitát arról. hogy kiírják-e: kutyabarát kávéház és/vagy étterem. Ha kiírják, akkor mindenki eldöntheti bemegy-e vagy nem. Eddig stimmel.  Vannak más vélemények is! Ha a kávéház és/vagy étterem nem enged be kutyát, akkor kicsinálják interneten a kutyabarátok. Ha beenged, akkor elveszít néhány „allergiás” vendéget. Életem első felében ilyen dilemma nem volt. Ezerórányi kávéház és/vagy étteremben veszteglésem alatt sosem láttam egérnél nagyobb állatot. De ez sem így volt. Volt kisebb is a szúnyog. Muszáj elfogadni, hogy az itt és most teljesen más, mint az ott és akkor.

Olvastam egy írást arról, hogy a vesztegzár idején megnövekszik a született első gyermekek száma. Ugyanott írja, hogy a válások száma is növekszik, tehát csökken a második gyerekek száma. Életem első felében ilyen demográfiai változásokat nem méricskéltek. Lehet, hogy méricskélték, de nem híresztelték. Muszáj elfogadni, hogy az itt és most teljesen más, mint az ott és akkor.

A Kisherceg próbálkozik, állat- növény- és ember-szelídítéssel is. Az utóbbi se abban sem ebben a korban nem megy. Tegnap láttam egy embertelen viselkedést. Valamilyen nagyon mélyen lévő sérelmét ugyanúgy engedte ki magából, mint a sérült homo-academicus félévszázaddal ezelőtt. Muszáj elfogadni, hogy az itt és most teljesen ugyanolyan, mint régen volt.

Minden homo-academicus kapott verést. Valakit bootal, valakit kacagással. Mingyik  vissza akarja adni egy más kornak a kapott verést. Néhány kollégámat próbálok meggyőzni róla, hogy nem is volt olyan rossz, hogy én a verés után szedtem a sátorfámat és kibeszéltem valahol egy messzi kocsmában,, ahol a zenészek a fülembe húzhatták: "...Egymás mellett megyünk, mint két kivert kutya, Mért bántak így velünk, egyikünk se tudja...". Sosem nem vártam az alkalmat, hogy másokon leverjem régi sérelmeimet, ahogy azt néhány sérült teszi. Muszáj elfogadni, hogy az itt és most teljesen ugyanolyan, mint régen volt.

A szállodában válogatom a reggelit. Van szőlő is. De jó! Látom mögöttem ál a pincérlány egy pohár csapvízzel. Tudja, hogy nem iszom jéghideg narancslevet. Ez is jó! Vannak EMBEREK Jobb nap, mint a tegnapi. Muszáj elfogadni, hogy az itt és most teljesen ugyanolyan, mint régen volt, vannak szeretetre méltó emberek.

bárkitől tanulni?

–A te ismerőseidnek, könnyű otthon tanítani a gyermekeit. – mondja egy hölgy a minap. – Az nem úgy van. – Dehogynem biztos az ismerőseid is olyan okosak. – Valóban legtöbb ismerősöm sokat járt iskolába, hogy mennyire okos, vagy mennyire kiművelt emberfő az nem annak a következménye, hogy mennyit járt iskolába. – Nyugodjatok bele, hogy az én ismerőseim sem tudnak többet segíteni gyermekeiknek mint a Te ismerőseid. Van bőven ismerősöm, aki több évtizedig koptatta az iskolapadot, és mégsem jeleskedik a hatodikos történelemből.

Egy nagyon régen írt bejegyzésemben már írtam Karinthy bűkfaszámításáról.

Néhány hete azon töprengek, hogy kik azok, akik otthon és kik azok, akik az iskolában akarják magukbaengedni az új tudást.  Percenként kapok egy sürgönyt a diákoktól, hogy ők mégis otthon. Semmi baj, nem fogytak el azok, akik hisznek abban, hogy jobb tudományfilozófust tudok előállítani bármely rokonánál, házibarátjánál vagy szomszédjánál. Addig lesz iskola amig a diákok hisznek abban, hogy van jobb tanár az iskolában, mint otthon.