„Ádám, hol vagy, merre csavarogsz?” Fenyvesi Gabi énekelte 1967-ben, de még sokáig volt hallható a dall. Nos, erre a jelenségre volt egy bosnyák mondás is. Ha egy férfi eltűnik egy rövid időre akkor az anya, vagy más anyáskodó nő azt gondolja, hogy a férfit elütötte a vonat. A szerető nő viszont azt gondolja, hogy a férfi egy más nőnél van. Innen következett a mondás: De jó lenne ott lenni, ahol a szerető, és nem ott, ahol az anyáskodó gondolja. Annak idején volt egy nem túl jó vicc is. Kérdezi a nő a férfitól telefonon, hogy hol van. A férfi azt válaszolja, hogy egy másik nőnél. Nemsokára felhívja a másik nő. Neki azt válaszolja, hogy az elsőnél. A csattanó: most mindkettőt átvertem és nyugodtan nézhetem a meccset. Van egy történetem is. Beülök a Szarajevóból induló vonatba és a fülkében ül két nyugdíjas. Arról beszélgettek, hogy hova menjenek. Gyorsan eldöntötték, hogy Zomborig utaznak. Muszáj volt rákérdeznem, hogy jól értettem-e a dilemmát. Igen, mi nyugdíjas vasutasok vagyunk – mondta az egyik útitársam – van ingyen elsőosztályú jegyünk, és hetente, vagy kéthetente, csavargunk egy kicsit. Természetesen mindkét nemre alakíthatók a „csavargás” legendák.
A három történet idejét múlta. De hol vannak most az emberek amikor eltűnnek? Vannak-e csavargások? Talán kiment a divatból. De az is lehet, hogy nem.
Megnéztem néhány írástudótól származó szöveget a csavargásról. Mindegyik a csavargót egy végtelenül szomorú embernek mutatta be. Megnéztem három nyelven a képeket a csavargóról. Mind szakadt emberek voltak. (ebben a bejegyzésben nem lesz kép) Valami nem stimmel, de nem tudom, hogy mi az.
