Mindig voltak ünnepelt írók, akik néha kényszerből megrendelésre írtak. Senki sem dicsekedett azzal, hogy szüksége van pénzre is. Mindig voltak kerítők, akik összehozták a kínálatot és keresletet. „...rendelésre írni olyan, mint a kiherélés, mert ha úgy kell írni, hogy valaki leselkedik a kulcslyukon, elvész a különös kalandok szabadsága és gyönyörűsége.” – Henry Miller, aki elmesélte, hogy száz dollárért bevállalt egy erotikus írást. Kíváncsiskodott, hogy ki is van a kerítő mögött, ki az, akinek ilyesmire van pénze. Nem jutott messzire, hiszen senkinek sem érdeke, hogy kiderüljön a pénzelő/befektető és annak szándéka. Miller csak annyit tudott meg, hogy jó az, amit ír, de még jobb lenne, ha egyszerűen elbeszélné az eseményeket, és nem elemezgeti őket, és főleg nem filozofálgat.
Nehéz írni amikor az ötleteinket nem szabad beletenni. Tényleg nincs jobb szó, mint a kiherélés. Kegyetlen az, amikor nem írhatod meg filozófálgatva. Állandóan féltünk egy kicsit. Most nagyon félünk. „Életed merészséged arányában zsugorodik össze vagy tárul szét.” (Anais Nin) Próbáltam merészen nekimenni, de akkor nem adott száz dollárt száz oldalért. Mégsem félek. Talán van valahol egy pénzeszsák aki nem rühelli a bölcselkedést.
