A „tisztességes lesipuskás” olyan fából vaskarika. Az is lehet, hogy bejegyzésem főszereplője lesipuskás, de nem ízig-vérig az.
Nos, minden szenzációt meg lehet lovagolni. 2008-ban óceánt lehetett rekeszteni azokkal, akik „megmondták előre”, hogy bedől egy bank és ennek szörnyű farokcsapása lesz. Most is várható, hogy leszek, akik megmondták...
Sejteheted, hogy nem a biológusokra gondolok. Ha belenézek az elfogadható, emberi viselkedéssel foglalkozó folyóiratok listájába akkor azt látom, hogy kétszáznyi van. Íme a négy leghíresebb a száznyolcvanöt szalonképesből.
Ha mindegyik folyóirat, a következő évben hetente csak egy cikket kap a legfrissebb viselkedés méricskélőtől, akkor olyan tízezernyi megvilágosítónk lesz. Ezt senki sem fogja elolvasni, tehát sosem tudjuk meg, hogy lesz-e köztük olyan írás amelyből megérthetnénk a félelem jelenségét.