Talán igen, talán nem

taszít

A fizikában az azonos töltések taszítják, az ellentétes töltések vonzzák egymást. Az ember-ember kapcsolatban is látok ilyesmit. Ha a hasonszőrűek vonzzák egymást, akkor abból unalom lesz. Tiszteséges ember vonzaná a tisztességtelent? De az is lehet, hogy egyszerűen csak kell neki egy csaló, hogy meg tudja mutatni, hogy Ő nem csaló.

Egy riporternek meséltem, hogy 80:20 a nemszeret:szeret aránya. Meg kellett ismételnem, hogy a húsz százalék szeret. Ez úgy van mint a bejegyzéseim új mottójában: "Inkább csapjanak be kilencszer, minthogy egyszer ne adjak olyan valakinek, akinek igazán szüksége van rá." (Angelo Giuseppe Roncalli). Végig kell kínódni nyolc-kilenc "taszítást", hogy legyen egy-két vonzzás. Hiszek abban, hogy a dolog kiszámíthatatlan - csak a végén tudjuk meg, hogy ki kit taszít. Egy csoport diákomtól bő tíz évvel ezelőtt a következő képet kaptam

Megpróbálták!!! Nyolcvan százalék, akik  ellentétes töltetűk messze kerültek tőlem. Ez mégsem fizika!

 

Super bowl, balett, és Marx

Érzem, hogy nem tartozom se a balett táncosok, sem a műfajt kedvelők közösségébe. Az amerikai focit harminc évvel ezelőtt néztem élőben, de sosem hozott izgalomba a Super bowl. Nem irigykedem azokra, akiknek élmény Super bowl. Fél évvel ezelőtt, a taxiból láttam a Louisiana/Mercedes-Benz Superdome stadiont. Impozáns, de nem vonzó. Iskolás koromban, aprópénzt kerestem azoktól a diáktársaimtól, akik vergődtek Marx Tőkéjének megértésével. Értettem, de sosem tartoztam a köz-gazdaság-tan kedvelők közösségébe A Super bowl, a balett és Marx is kíváncsiságom határain túl van.

Van, aki a győri balett előadásán, vagy egy győri bölcselkedő esten is úgy viselkedik, mint a stadionban.

Most a másik feléről nézem azokat, akiknek "idegen Marx” (olvasd bölcselkedés). –Nem adhatom fel – mondják a közösséget tévesztő diákok. Mindegy, hogy kíváncsiságuk és/vagy izlésük határain túl van valami. Mindegy nekik, hogy ők is és a bölcselkedő közösség is vergődnek. A bölcselkedést kedvelő közösségnek is mindegy, hiszen nem okádja ki azokat, akik ordibálnak, mint a Louisiana/Mercedes-Benz Superdome stadionban. Van, aki nem tanulta meg, és nem is akarja az új közösség normáit. Siralmas.

 

P.S:

Inkább néha becsapjanak, mint előre mindenkiben a szánalomré méltót lássam.

Kukucskáljunk a spanyolfal mögé

Félelmetes, hogy milyen görcsösen tiltakoznak a pozitivisták a hit ellen. Bocsánat, de a tudomány axiómái az mi, ha nem hit. Nehogy már valaki különbséget tudjon tenni az axióma és a dogma között. Nem mindegy, hogy abban hiszek, hogy nincsennek boszorkányok, vagy abban, hogy nincsennek boszorkányságok, hiszen igazolhatatlanok. Abban sem hiszek, hogy vannak boszorkányságok, és abban sem, hogy a tudom igazolni, hogy hitem a boszorkányságmentes világról igaz. Ezt már csak egy spanyolfal választja el a művészetben való hit bizonyíthatatlanságát. Hiszek abban, hogy a Macbeth dráma minden boszorkánya, valós karakter, akkor is, ha nem hiszek a boszorkányságokban.

Holnap egy tudományhívő iskola doktorandáinak prédikálok egy órányit. Leheltelen elhitetni, hogy nem a tudomány az egyetlen megismeréshez vezető út. Lehetnek a doktorandák kíváncsiak olyan jelenségekre is, amelyek nem férnek bele a fizika igazolható igazságaiba. Annyira már nem fogom lerombolni a spanyolfalat, hogy látható legyen a tudomány meztelen valósága.

Olyan szívesen elvitatkoznék velük a következőről:

„Hogy is nem illan el minden reménye annak,
ki csak sületlen holmihoz tapad,
kincsek után kapzsin kutat,
s boldog, ha pár gilisztára akadhat!” (Faust)

Annyit akarok elérni, hogy ne dőljenek be azoknak, akik a mérhetetlenre azt mondják, hogy nehezen mérhető, vagy, hogy még nem mérhető, de majd, ha... Nem hiszem, hogy az lesz a jobb világ, ahol nem kíváncsiskodunk a Macbethből és Faustból kiérthető tudások iránt. Megpróbálom a „Szigorúan ellenőrzött vonatok” című filmmel kezdeni a prédikálásomat a valós problémák felismerhetőségéről.

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).

Húsz évvel ezelőtt Londonban három inasommal néztünk két érdekes előadást a tudásmenedzsmentről. Néhány hónapra rá A Doctus vendége volt Budapesten egy vacsorán Karl Eric Sveiby. Három inasomon kívül egy tucatnyi ember is kapott vacsorát a Doctustól, amit később megbántam. "Szegény értelem, tőlünk kapod bizonyítási anyagodat, s azzal minket akarsz legyőzni? Győzelmed a bukásod." (Demokritosz)

Tegnap beszélgettem egyikkel az akkori inasaim közül. - Létezhet-e, hogy a tudásmenedzsment műfaj meg sem született? Vagy csak úgy maradt? Semmi sem történt a két évtizedben. Volt a műfajnak egy óriási megrontója. Az ő neve és baromsága nem jön ki a tollamból. Ma a vizsgán egy Prusak-tól származó fogalomra kérdeztem rá, amely idősebb, mint a diák, akit kérdezek. Nincs fiatalabb fogalom!

Volt a műfajnak egy óriási megrontója. Az ő neve és baromsága nem jön ki a tollamból. Ennek ellenére a tanácsadók okádják az egyetlen változást. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).

búskomor

Három ötvenév körüli férfi ül vasárnap reggel nyolc órakkor a II. oszt. kocsmában és sörözik. Azt sem mondhatom, hogy másnaposak, de azt sem, hogy nem. Talán „ráöntenek”? Egyik előveszi a gitárt és énekel is. – Neked játszok Csehtamást – mondja a pincérnek. – Ne ezzel a melankolikussal kezdjük a napot – mondja neki a pincér. Itt és most az én szókincsmből a búskomor fogalom jött elő.

Ezek az emberek harminc évvel ezelőtt lettek érettek (érettségi bizonyítványuk bizonyosan van, de lehet, hogy más iskolán is túl vannak). Miről álmodozhattak három évtizeddel ezelőtt? Híres zenészek, költő vagy sportolók lesznek. Nem hiszem, hogy boldog tűzoltó, vadakat terelő juhász, vagy a legjobb kiflit sütő pék volt az álmuk.

Végigfut előttem az elmúlt harminc év filmje. Természetesem a fő és mellékszereplők is tanítók.  Ők most vasárnap reggel hol vannak? Talán füvet nyírnak, vagy horgásznak, autót mosnak. Hol vagyok én? A helyemen. A II. oszt kocsmában, várom doktorandámat egy délelőtti konzultációr. Itt is van! Nem vagyunk búskomorak.

de jó nekik

Ebben a hónapban is, mint az elmúlt negyvenhét júniusban, láttam néhányszáz vizsgázó diákot. Jelentem semmi változás. Kapaszkodnak a számokba, amelyeket nem értenek.

Vegyünk egy állati példát, amit majd, mint a tudósok emberekre is vonatkoztatunk. Ha az átlagos egér a káposztától 72 dB hangerővel fingott, és a sajttól csak 27 dB hangerővel fingott, tavaly is és tavalyelőtt is akkor biztosak vagyunk benne, hogy minden ugyanúgy lesz jövőre is. És hogyha a nemnormális egerek  10%-a nagyobbat és 10% tavaly és tavalyelőtt is kisebbet fingot, mint 72dB, akkor jövőre is 20% nemnormális egér lesz.

Kapom a jelentést a bírálóktól, hogy egyetlen diákunk sem érti: a múltbél mérések adatai csak akkor vonatkoztathatók a jövőre, ha semmi sem változik. Vájtfülűeknek valamikor még azt is megsúgtam: A GYORSULÁS GYORSULÁSA ÉS A LASSULÁS LASSULÁSA SEM SZABAD, HOGY VÁLTOZZON.

De jó nekik, nem tudják az indukcó foglmát a tudományfilozófiából! Így nyugodtak, nem kételkedenk a jövő kiszámíthatóságában. Bátran hírdetik, hogy káposztát kell enni, éa a káposztafuvarozóktól majd több adóbevétel lesz.

Ja... majdnem elfeljtettem mondani, hogy ezt a baromságot mód-szer-tan néven kínálják. 

Tisztességes lesipuskás

A „tisztességes lesipuskás” olyan fából vaskarika. Az is lehet, hogy bejegyzésem főszereplője lesipuskás, de nem ízig-vérig az.

Nos, minden szenzációt meg lehet lovagolni. 2008-ban óceánt lehetett rekeszteni azokkal, akik „megmondták előre”, hogy bedől egy bank és ennek szörnyű farokcsapása lesz. Most is várható, hogy leszek, akik megmondták...

Sejteheted, hogy nem a biológusokra gondolok. Ha belenézek az elfogadható, emberi viselkedéssel foglalkozó folyóiratok listájába akkor azt látom, hogy kétszáznyi van. Íme a négy leghíresebb a száznyolcvanöt szalonképesből.

Ha mindegyik folyóirat, a következő évben hetente csak egy cikket kap a legfrissebb viselkedés méricskélőtől, akkor olyan tízezernyi megvilágosítónk lesz. Ezt senki sem fogja elolvasni, tehát sosem tudjuk meg, hogy lesz-e köztük olyan írás amelyből megérthetnénk a félelem jelenségét.

huszonnégyórás nap

Többet olvasni, mint számolni, hiszen az olvasásból megtudhatod, hogy nem kell számolni ahhoz, hogy megértesd a jelenségeket. A számolásból viszont sosem tudod meg azt, amit elszalasztottál olvasni amig számoltál.

Néhány nagyvárosban megugrottak a lakásárak – mondja egy kollégám. Erre sosem jöttél volna rá semmilyen differenciálegyenlet bűvölésével, de még a Monte Carlo szimulációval sem. Ha netántán olvastál volna néhány családregényt, akkor némi gondolkodás után rájöhettél volna, hogy kevés olyan párosítás volt, van és lesz, amely napi huszonnégyórás összezártságra van kalibrálva. Ha kicsit bekukucskálsz a világba, utána töltetsz magadnak egy pohárral és gondolkodsz közben, akkor talán... Talán összeáll a kép: Inkább kibérelni egy másik lakást és menteni a menthetőt.

A matekkal ellentétben, így még azt is megértheted, hogy nem egyetlen kiút van: nem muszáj bérelni. Rengeteg kiútat megérthetsz ha rengeteget olvasol.

NemNem

Egy diákunk arra kíváncsi, hogy hogy milyen kultúrkörnyezetben tud magának mentséget találni az akit kellene hogy furdaljon a lelkiismerete. Egy doktorandusz ne bíbelődjön jelentéktelen részletekkel (olvasd: esettanulmányokkal!) Tehát nem piszkálom azzal, hogy vizsgálja meg "a mérhetetlen teljesítményű szervezetek" kultúrkörnyezetében miként élik túl lelkifurdalésmentesen azok, akik gátolják a változtatást.

Az akadékoskodók kedvenc szava a ‚nem’. John P. Kotter NemNem-eknek nevezi őket, és figyelmeztet, hogy minden vállalatnál akad legalább egy, de gyakran több is belőlük. Az "Olvad a jéghegyünk" című könyvében leírja, hogy a vállalatoknál tudják, hogy kik a NemNemek. Elmeséli, hogy egy vállalatnál az egyik titkárnő kitett az asztalára egy plüsspingvint, és a nyakába akasztott egy cetlit „A mi NemNemünk …” felirattal. Már aznap rákerült egy név, majd még egy, és mindenki huncut mosollyal nyugtázta magában, hogy ugyanarra a két emberre gondolt anélkül, hogy le tudná írni őket a tulajdonságaikkal.

Arra vagyok kíváncsi, hogy a bármely kultúrkörnyezetben a nemnemeket furdalja-e lelkiismerete. Úgy tűnik, hogy úgy maradok...