Három ötvenév körüli férfi ül vasárnap reggel nyolc órakkor a II. oszt. kocsmában és sörözik. Azt sem mondhatom, hogy másnaposak, de azt sem, hogy nem. Talán „ráöntenek”? Egyik előveszi a gitárt és énekel is. – Neked játszok Csehtamást – mondja a pincérnek. – Ne ezzel a melankolikussal kezdjük a napot – mondja neki a pincér. Itt és most az én szókincsmből a búskomor fogalom jött elő.
Ezek az emberek harminc évvel ezelőtt lettek érettek (érettségi bizonyítványuk bizonyosan van, de lehet, hogy más iskolán is túl vannak). Miről álmodozhattak három évtizeddel ezelőtt? Híres zenészek, költő vagy sportolók lesznek. Nem hiszem, hogy boldog tűzoltó, vadakat terelő juhász, vagy a legjobb kiflit sütő pék volt az álmuk.
Végigfut előttem az elmúlt harminc év filmje. Természetesem a fő és mellékszereplők is tanítók. Ők most vasárnap reggel hol vannak? Talán füvet nyírnak, vagy horgásznak, autót mosnak. Hol vagyok én? A helyemen. A II. oszt kocsmában, várom doktorandámat egy délelőtti konzultációr. Itt is van! Nem vagyunk búskomorak.
