Az utolsó fél évszázadban nem történt meg, hogy hatvan napig nem ültem vonatra és/vagy repülőre. Most: Semmi új semmi felfedezés! Írigyeltem Leifur Eiríkssont, és a többieket, akiknek a lábujjáig sem értem.
Könnyű rávenni az embert, hogy féljen. Sosem voltam bátor. Mindig féltem. Néha magamtól is. Féltem, hogy ott pofázok vissza ahol kussolnom kéne.
"A félelem normális reakció. - Nemcsak erről van szó. Féltem én régen is. Féltem, hogy a szíjjal megvernek, amiért nem engedek Normának; féltem végigmenni a Howells Streeten, ahol a banda mindig csúfolt és lökdösött. És féltem a tanítónőtől, Mrs. Libbytől, aki összekötözte a kezemet, hogy ne babrálhassak a padon levő holmival. De az csupa valóságos dolog volt, olyasmi, amitől joggal félhettem. Ez a rettegés, hogy kirúgnak a pékségből, megfoghatatlan. Félelem, amit nem értek."(Keyes Virágot Algernonnak)
Az átlagos könyvelő vagy tisztviselő - mediokrisztánban - símán leéli az életét. Semmi sem történik. Tudjuk-e kitől félünk? Mindegy. Bárki is legyen valahol biztos van benne valami amit Lőrinc barát meg tud érteni:
"Ó, mennyi áldott és ható varázs van
A fűben, a kövekben, a virágban.
Mert nincs a Földnek oly silány szülöttje,
Amely ne hozna áldást is a Földre.
És nincs olyan jó, mert ne lenne céda,
Ha félreferdül, balra tör a célja.
Még az erény is bűn lesz, rossz erőtül,
S egy tettől a bűn is széppé dicsőül.
Lám itt e kis virágnak zsenge, síma
Kérgében méreg van és medicína.
Szagold s az illatja bűvölve száll,
Ízleld s az életed, szíved megáll.
Két ellenséges király hadakoz
Emberben, fűben - a Jó és a Rossz.
S ha a gonosz győz, a szívén találva
Halálra hervad ember és palánta. (Shakespeare)
