Talán igen, talán nem

Nem érzik, hogy a nagy gondolkodó nagyobb a kicsinél

Az írásbeli vizsgán lehetetlen segíteni a diákon. Magányos. Az internet, vagy néhány harmadosztályú könyv nem viheti el a csúcsra. Néhány diák nem is hiszi, mekkora segítség neki amikor egy marginális tantónénéni és/vagy -bácsi idézése után, annyit mondok: Na Ne!

Ha a ma osztályzatot kapott félszáz diáknak feltenném a kérdést: Milyen színű Mintzberg tavaly magyarul kiadott könyve, akkor rosszabb, de talán többetmondó osztályzatok születtek volna. Látod az enyémen ennyi szamárfül van:

A diákok nem érzik, hogy a nagy gondolkodó nagyobb a kicsinél, és főleg azt nem érzik, hogy a nemgondolkodó, hanem csak másoló tantónénénik és -bácsik zavaros részletképekre befolyásolják őket -  még a falvédő-felirat egyszerű üzeneteit sem képesek átadni.

Az írásbeli vizsga után nincs se sötétség se fény, se pirkadat, csak szürkület van – a diákoknak is nekem is.

Mesterhiány, vagy hamisítási hajlam

Másodszor látok a közeli parkban, a kosárlabda pályán, egy huszonéves fiatalembert gyakorolni.

Nézem a dobásokat: a keze nem követi végig a dobást. Félúton beragad és eldobja a labdát. Ezeket a dobásokat ugrásból csinálja, nem túl messziről. Nos, ugrani dobás közben azért szokott a játékos, hogy magasabbról dobja el, mint ameddig a védő játékos elér. A szemlélt gyakorló nem használja ki azt a néhány centit, amit nyerhetne azzal, hogy kinyújtja a kezét. Látom, hogy iskolázatlan játékos, hiszen ezt még a közepes iskolában is mutatják. Néha dobás előtt bemutat egy cselt jobb lábával. Ezt úgy csinálja, hogyha a védekező játékos ott lenne, akkor garantált a személyi a támadó játékos ellen. Látom, hogy iskolázatlan játékos, hiszen ezt még a közepes iskolában is mutatják.

Műfajomban is ilyen látványos a mesterhiány. Mi is látható egy iskolázatlan, (vagy annál rosszabb: rosszul iskoláztatott) diák irományából? Naponta futok bele olyan írásokba, ahol nem ismerik az arisztotelészi deduktív definíció fogalmát. (Genus proximum és Differentia specifica). És azt sem tudják, hogy majd ez lesz a besorolhatóság (taxonómia) alapja is. Nem muszáj ezt elfogadni, de tudni kell, hogy mi a rivális elképzelés a definíció definíciójára. Én nem tudok jobbat, de lehet, hogy van. Majd, ha meglátom akkor megmondom. Nehogy a mestergyülölete oda vezese, hogy csakazért is megpróbál szánalomra méltó lenni.

Mi is látható még, egy iskolázatlan (vagy annál rosszabb rosszul iskoláztatott diák) irományából? A másodkézből vásárlás. Lehet, hogy valaki vesz használt lakást vagy autót, de kevesen vesznek használt bugyit. Nos, a tudományfilozófia (Kuhn, Popper, Lakatos) ne legyen a turkálóból. Ordít, mint a kosárlabdázónál is, hogy támadásban fog személyit csinálni, az aki az önképzést választja a mester helyett. Azok a cselek, hogy beírja (Kuhn, 1962), (Kuhn, 1970), még sosem sültek el. Ezzel csak a parkban sétáló nyugdíjasokat, vagy az izmos férfiról álmodozó középiskolásokat lehet szédíteni.

Aki nem hisz abban, hogy a mesteről kell tanulni, az állandóan téves mintákat fog kitalálni vagy hamisítani.

Néha-néha jön egy rossz iskolába járt érdeklődő. Muszáj az alapoktól kezdeni. Tehát felejteni, felejteni, felejteni. Nagyon nehéz újra kezdeni és megérteni az alapot. A bölcselkedés (filozófia) doktora bölcselkedjen.

P.S.:

Tanító bácsi, hogy kell helyesen írni: muszáj, vagy muszály? - Írd, hogy kénytelen vagyok. A rossz iskolában eldöntik, hogy muszáj, vagy muszály.

Egy másik példa a rossz iskoláról. Reggel a gyerek megtanulja az iskolában, hogy van húgyhólyag,. Egy órára rá intőt kap ha azt mondja: megyek húgyozni. A jó iskolában a húgyot nem kell pisinek bezézni.

 

belelkukucskáltam

Kéthónap után szabadlábon. Egyértelmű, hogy nem oda mentem vissza, ahonnan bevonultam. Mindig is sejtettem, hogy mindenkinek mást jelent a szabadság. A szabad(ság)ban tipizálódott egy rabság, de az is lehet hogy az előző szabad világban mást akartam látni. Vagyis, négy: (1) a pénzhiány rabsága (2) kevéspénz rabsága (3) nagyon sok pénz rabsága (4) a megszámlálhatatlanul sok pénz rabsága.

Olcsóbb/drágább lett a repjegy, nyaralás vagy űrhajózás. Több/kevesebb pénzhez lehet jutni lakásbérbeadásból, fertőtlenítőgyártásból, spekulációból a tőzsdén.

Szóval belelkukucskáltam egy kicsit az újszabdságba. Nem akarom elhinni, hogy a ketrecen kívül sincs szabadság. Csak úrgy tünt, hogy a vándormadár szaba? Mindegy, hogy pénztelen, szegény, gazdag, vagy a világ úra vagy.

távmunka

Nekivágtam az első útnak!  - De, jó volt ma reggel! Futottam, zuhanyoztam, reggeliztem, beültem az autóba és elindultam dolgozni a Grand Hotelba - mondja Tini az első kávé mellett. Utána távol egymástól elkezdtünk dolgozni.

utána az ebédnél három pincér szolgált ki. Örültek, hogy ismét láttak, és annak is csinálhatták a dolgukat az egyetlen vendéggel

szabadban szabadon szabad

 

Annak kifejezése, hogy nincs mit kifejezni, nincs miből kifejezni, nincs erő kifejezni, nincs vágy kifejezni, plusz a kifejezés feltétlen kötelessége. (Samuel Beckett)

Nincs ezermester, de kihalófélben a munkamegosztás.

Van, aki arra jó, hogy megszámolja, hogy az emberek mennyi pénzt spóroltak meg az emberek egy térben és időben. Van, aki arra jó, hogy elmondja, hogy az emberek pénzt spóroltak meg az emberek egy térben és időben anélkül, hogy egyetlen számot is mondana. Van, aki arra jó, hogy megírja, hogy az emberek pénzt spóroltak meg az emberek egy térben és időben anélkül, hogy egyetlen számot is mondana. Ezek mindannyian a múltban és a múltból élnek. Van, aki arra jó, hogy kitalálja, hogy az emberek megspórolt pénzét miként vegye el meg egy térben és időben. Ő az aki a jeleneben és a jelenből él.

Nézek néhány dolgozatot. Némelyik szerzője tud írni de nem tud számolni, de legtöbb tud számolni de nem tud róla írni, és főleg azt nem tudja, hogy mit számolt meg. Sose fogom megtudni, hogy a jelenben élők miként gondolkodnak, hiszen róluk azok írnak akik nem értik a jelent: akik a hisztoricizmus nyomorúságában tengődnek

Van munkamegosztás. Legalábis a jól elvégzett munka specializálódott. Az öszkép úgy néz ki, hogy kihalófélben a specializáció. Valaki számolja, valaki írja, valaki meséli a históriát.

nem szeretem a csúnyát

Amikor divatos volt A Rózsa neve című film nem lehetett hetekig jegyet venni a szarajevói moziban. Végül megnéztem. Sok volt benne a csúnya jelenet. Az előtte elolvasott könyvben csak a szöveg érdekelt, nem képzeltem mögé a "bezárt" pofákat, csak a karakterekre gondoltam. Most se a csúnya film (a neten) se az egész szöveg nem érdekel.

Most már van kereső (inkább ne lenne kevesebbet idegeskednék azon, hogy milyen buta). Kikerestem a könyvből azokat a helyeket, ahol a metafizikát említi. Amúgy az egész könyv a metafizikát tárja elénk. 

„Vagyis elég, most már nem hagyom, hogy újabb metafizikai értekezésbe sodorj. Mi az ördög van veled ma? Neked jó a szemed, fogj inkább egy pergament, egy írótáblát vagy valamit, amire firkálni lehet, meg egy íróvesszőt...”

„Mivel pedig azt akartam, hogy az egyetlen igazán izgalmas dolog, vagyis a metafizikai borzongás, kellemes hatást keltsen, nem maradt más hátra, mint hogy a legmetafizikusabb és legfilozofikusabb cselekménymintát: a detektívregényt válasszam.”

„Persze az orvosi diagnóziskészítés, a tudományos kutatás vagy a metafizikai kíváncsiság is találgatáson alapul. A filozófiának (akárcsak a pszichoanalízisnek) lényegében ugyanaz az alapkérdése, mint a detektívregénynek: ki a tettes? Ahhoz, hogy ezt megtudjuk (vagy azt higgyük, hogy megtudtuk), fel kell tételeznünk, hogy a tények mind logikusak, és logikájukat a tettes szabta meg.”

Gyorsan elkalandoztam attól, amit kerestem. A rózsa neve amúgy a mester-inas viszony, a szabad gondolkodás gyöngyszeme, ahol az inas úgy sejti, hogy a mesternek minden feltett kérdésre van válasza. Van! De nem az egyetlen helyes. A mester elér oda, hogy látja: ezen nincs mit nézni – erre nem kell menni.

Tovább kalandoztam! Ketrecben, kalodában az ember nem lehet szép, és csúnya gondolatokról álmodozik és előbb utóbb csinál is.

 

P.S.:

A két Pirsig könyv nincs meg kereshető formátumban magyarul. Azokban vajon hányszor szerepel a metafizka fogalom.

Sztrázsa János nyelve

Először Philadelphiában, utána Montrálban és tegnap Montreálból láttam a nagymester előadását.

Először láttam, hogy nem volt meg valamiről a története. Kapott egy kérdést Magellánról. Nem volt meg a minimalista történet, amiből kijöhetet volna egy üzenet. A minimalista történet a hatásos hiszen hiányoznak a részletek és a túl-strukturáltság. A legsikeresebb történetek nem a jövőről és főleg nem a rózsaszínű jövőről szóltak. A történet szó töve a megtörtént.  Az elképzelt jövő részleteit illetően vázlatosak voltak. Egyik sem írta le a jövőt hiszen az a mesélő, aki a jövőbe lát az félelmetes. A multról is csak nagy ecsetvonásokkal kell mesélni, ellentétben a kiábrándult öregekkel, akik elvesznek a részletekben és ismétlésekben és így unalmasak. akik ilyen részletességgel írják le a jövőt kockáztatják az emberek bizalmát. Ha a történetek azt tükrözik, hogy milyennek kéne lenni, inkább, mint azt, hogy milyenek vagyunk akkor a hallgató hajlamos elgondolkodni egy emberszagú ant-történeten. Ha ez így van akkor inkább az emberszagút kell mesélni.

Messziről indítok! Ha megnézem az adatokat, akkor a várt eredményt kapom: angol, mandarin francia, spanyol és hindu. Picit másként gondoltam. Több arab, orosz és portugált sejtettem, de azok is ott vannak valahol. Ki mit akar kihozni a mérésből. Az, ami érdekelt az a gyarmatosítás. A francia és a spanyol kispályások az angolhoz és a mandarinhoz képest. Az angol nyelv az Egyesült államokban, Kanadában, Ausztráliában, mint első és még körülbelül egymilliárd ember második nyelve. Nem keresek rá magyarázatot, mint a pozitivisták. Megtörtént és kész!

Egyértelmű, hogy ha az angol nyelvet olyan sokan felvették akkor meg is rontották. Azokkal is beszélni kell angolul, akinek a szókincsük néhány száz szó és itt-ott egy szókép. Rengeteg a Sztrázsa János: ha tudná mit csinál akkor nem tenné. Diákjaim pörgetnek egy-két tucatnyi hunglish szóösszerántást. Angolul egyik se jelent semmit, habár sokszázezer ember, rutinból használja, mint a kávéskanalat.

P.S.:

Az utóbbi napokban a gépemen (nagyon utálom, de most nem lehet papíron) George Lackoff könyve horvát és angol nyelven. Horvátul olvasom, de néha belepillantok az eredetibe, ahol gyanús a fordító. A fordító tisztességesen be is vallotta, hogy a metaforák világa nem fordításra lett teremtve.

Keresek egy tucatnyi furfangos diákot

A furfangos diák itt szörnyet prüszente rá,
De Háry ő beszédét tovább is folytatá:
«Kétszázezernek ellen kétszáz, az angyalát!
Mit gondol kend, biró úr, ki adta meg torát?»

Őszre indul az iskola ötödször. Most már tudom kit keresek!

Ćamil-efendija az (el)átkozott börtönben

Azt a filmet, amelyben a főszerepeket Zoran Radmilović és Petar Kralj játszák megnézheted úgy is, hogy egy büdös szót nem értesz belőle. Megérted, mint a jó némafilmet.

A film után azonnal megnéztem a magyar fordítást. Aha, Csuka Zoltán, akkor nem kell kínlódnom ennek a bejegyzésnek az írásával. A főszereplő Ćamil a fordításban Kamil bekerül az (el)átkozott udvarba ahol Petar atyának elmeséli a történetét, néha törökül, néha olaszul, de az idézeteket spanyolul vagy franciául eredetiben.

„Amivel Kamil foglalkozik, az történelem, tudomány, a tudományból pedig nem származhatik kár. – Mindezen érvek azonban hajótörést szenvedtek a hivatalnok ostobaságán és bizalmatlanságán. – Én ezen nem töröm a fejem, efendi. – Én a történelmet, vagy hogy hívják ezt a dolgot, nem ismerem. S azt hiszem, neki is jobb volna, ha nem ismerné, s ha nem sokat vizsgálódna, melyik szultán mit csinált valaha, hanem inkább annak engedelmeskedne, amit a mai szultán parancsol. – De hát az tudomány, ezek könyvek! - vágott közbe elkeseredetten a kádi, aki tapasztalatból tudta, mennyire káros s az egyesekre és a társadalomra is milyen veszélyesek lehetnek azok az emberek, akik korlátoltságuk folytán korlátlanul hisznek a saját eszükben és éleslátásukban, s minden egyes ítéletük és következtetésük helyességében. – Ugyan már, ez azt jelenti, hogy nem érnek semmit a könyvei! Dzsem szultán! Trónkövetelő! Vetélkedés a trónért! - A szó elhangzott, s ha egyszer a szó elindul, többé nem áll meg, hanem megy a maga útján, s útközben növekszik és váltakozik. Nem én adtam okot ezekre a szavakra, hanem ő; most aztán feleljen is értük. – De hát egy emberről sokszor olyan dolgokat is állítanak, amelyek nem állják meg a helyüket! – próbálta ismét a kádi a fiatalembert védelmezni. – Ha megrágalmazták és befeketítették, hát mosakodjék, s majd tisztára mossa magát. Én sem könyveket olvasok, sem pedig mások helyett nem akarok gondolkozni. Mindenki gondolkozzék saját magáért. Mért rettegjek én őmiatta? Az én vilajetemben mindenki ügyeljen arra, hogy mit mond és mit cselekszik. Én csak egyet ismerek: rendet és törvényt.” (Ivo Andrić)

A nagy kérdés mindig is az volt: hol és mit, vagy mit és hol lehet mondani.

"Többé-kevésbé hajlamosak vagyunk arra, hogy elítéljük a bőbeszédű embereket, különösen azokat, akik olyan dolgokról mesélnek, amikhez nincs sok közük, sőt lenézéssel szólunk az ilyenekről, mint akik fecsegők és unalmas szószátyárok. S közben nem gondolunk arra, hogy ennek az emberi és olyannyira emberi és gyakori fogyatékosságnak megvan a jó oldala is. Mert mit tudnánk mi mások lelkéről és gondolatairól, más emberekről, s ennélfogva saját magunkról is, más környékekről és tájakról, amelyeket sohasem láttunk, s nem is lesz alkalmunk arra, hogy megláthassuk őket, mit tudnánk minderről, ha nem lennének olyan emberek, akiket hajt a kényszer, hogy szóban vagy írásban elmondják mindazt, amit láttak vagy hallottak, s amit ezzel kapcsolatban átéltek vagy gondoltak? Keveset, nagyon keveset. S hogy mindaz amit elmondanak, tökéletlen, hogy személyes szenvedély vagy belső kényszer színezi, sőt, hogy pontatlan, ennek mérlegelésére ott van értelmünk és tapasztalatunk, a részleteket megítélhetjük, összehasonlíthatjuk egymással, elfogadhatjuk vagy elvethetjük őket részben vagy egészben. Így az emberi igazságból mindig marad valami azok számára, akik türelmesen hallgatják vagy olvassák e meséket” (Ivo Andrić)