Talán igen, talán nem

Ez olyan, mint egy állom, de ez nem az én álmom

Olyan hűje voltam, mint vagyok, és talán leszek is. Egyszer régen beszóltam a „főnököm” két szeretőjének is. Nem lehetne mondani, hogy az irodalomból nem ismertem a fogalmakat, de mégsem tudtam ott és akkor hasznosítani más tapasztalatát. Sosem olvastam Móricz könyvet, de tegnap ismét megnéztem A Rokonok filmet. A Nemzetiben nem láttam Branislav Nušić. A miniszter felesége című regény színházi változatát, de azt láttam előbb szerb nyelven. A főnökök, főleg a hivatalnokok (ahol mérhetetlen a munka kimenetele) szürke-eminenciásai kiválón megmunkálható karakterek.

Vizsgáljuk meg először, hogy a Rokonok című filmben, miként vezeti le a hivatalnok saját trilémáit a taxisofőrön.

Amikor üres pénztárcával kiszál az autóból akkor másra tereli a szót: "- Én a nép embere vagyok. Nálam nincs protekció. Én az érdemet nézem. Aki városi polgár, annak előjoga van. - Igenis. - Jó éjszakát. - Nyugodalmas jó éjszakát kívánok. Mikor a méltóságos úr becsukta maga után a kaput, a városi polgár azt mondta: - A fene essen hasra veled, a nép embere vagy, de a fuvart nem fizeted meg. Ez is csak olyan, mint a többi, kár volt szólani.” (Móricz) Amikor a húszpengős mellé egy rövid levelet kap, akkor picit elgondolkodik: „Lina ezt írta: Kedves Pista, meg vagyok rémülve, hogy maga a konyhapénzt félíti meg. Az istenért, vigyázzon szívem. Csókolom kedvesem, Lina. Soká nézte a levelet. Mikor valaha a felesége betűit látta, olyan izgalomban volt, hogy az egész teste remegett a kéjtől. Most röstelkedik és tűnődik.” (Móricz) Amikor végül kifizeti a sofőrnek akkor új köntösben támad. „De ennek véget kell vetni, hogy itt mindenki csak arra számít, arra spekulál, hogy miképp lehet protekciót szerezni, ha másképp nem megy, a köztisztviselőknek tett kedvezményekkel, megvesztegetésekkel és más illegitim módon. Tiszta erkölcsökre van szükség, másképp az egész város csődbe kerül.” (Móricz)

Most jön a lecke nehéz része! Ki dönt, az epizódszereplők sorsáról ott, ahol sok olvasata lehet a döntés következményének. A katarzis egyszerű: „Ez olyan, mint egy állom, de ez nem az én álmom” – mondja a filmben az egyik szürke eminenciás a másik szürkeeminenciás álmáról.

P.S.:

"Az oroszlán, mikoron magát bírná, az ő kegyetlenségével sok ellenséget szerzett vala magának, de vénségének idején neki is ugyan olyan mértékkel mérének az vadak, mellyel ő mért vala az előtt. A vadkan fogával, a bak szarvával öklöldezik vala, sőt még a szamár is lábbal rúgja vala őtet. És egy barátja sem akarja vala segéteni, a kinek jóval volt is az előtt." (Az agg oroszlánról c. esopusi mese)

modernitás: se füst, se nóta, se csók

 

S mire lassan előbújtunk
Tábor nincs, csak rossz idő
Megyünk sátor után nézni
Erre én és arra ő

Előttünk áll
A tág határ
S én látom már

Hogy az lesz a szép boldog idő
Se gond, se pénz
Se bor, se nő

Előttünk áll
A tág határ
S én látom már

Hogy az lesz a szép boldog idő
Se gond, se pénz
Se bor, se nő (Zoran)

Mit vizsgálunk a vizsgán

Városi legenda vagy sem, mindegy: talán Esterházy mondta egyszer, hogy Adynak elég bármelyik publicisztikáját kinyitni, és máris a mában érzi magát az ember. Nem tudnék jobban fogalmazni, tehát ellopom. Talán ide sorolhatnám még néhány orosz írót is, de Adyról és róluk az utóbbi időben túl sokat írtam, Most Umberto Eco került az asztalomra, és ő is a mába vitt bennünket.Nehéz közönyösen nézni arra, ami nem a tiéd. Vagy lenézel a saját helyedre, vagy felnézel az elérhetetlen magaságba. Ami nem az enyém arról nem mondhatok le és nem is veszíthetem el. Mi kispolgárok keményen szolgálunk a betevő falatért, de sosem vagyunk senkinek szolgája. A kispolgár nem engedheti meg magának azt, amit megenged magának. Az éppen elegendő pénzért dolgozó, de nem bármit bevállaló kispolgárok egyik típusa a művész.  Ismét piszkálgatom a kispolgár által művelt művészet jelenséget. Nincs más út, mint vissza Eco-hoz. A műalkotás és a műélvező viszonyában az egyértelműséget elképzelhetetlen.

„Manzoni úr, összefoglalná tíz szóban a regényét? – Lássuk csak: ketten szeretik egymást, nem megy, aztán mégis... – Ez tizenegy volt, de mindegy, majd húzunk belőle. Tehát szerelmi történet? – Nem egészen... – mikor gondolja ki, hogy miről ír? – Hát az attól függ. Gondolkodni mindig gondolkodom. A gondolkodás egyenlő az élettel.” – írja Umberto Eco.

Jön a vizsgaidőszak. Ismét magamra uszítom a többséget. – Mit vizsgálunk a vizsgán: azt, hogy bevette-e a gyógyszert, vagy azt, hogy változott-e az állapota? – szoktam faggatni kollégáimat, akik  művészetmentes (egyolvasatú és egy helyes válasszal lerázható) kérdéseket adnak a diákoknak. Hangosan, vagy a bajuszuk alatt lehülyéznek. Úgy járok, mint Manzoni úr. Nem tudom a választ, amit a diákoktól akarok hallani, de ha meghallom akkor tudom, hogy csináltam-e valamit ebben a félévben. Ilyenek vagyunk mi kispolgárok – dolgozunk, némi alamizsnát is kapunk, ami felett költekezünk anélkül, hogy mindenki által átlátható produktumunk lenne.

Sokan kevesellenék

Elég okosnak kell lenni ahhoz, hogy tudjuk a másik ember okos-e vagy buta. Ez viszont nem érvényes két buta emberre, ők nem ismerik föl egymásról, hogy ki a buta, és azt sem tudhatják, hogy ki az okos. Steve Jobs rovására szokták írni, hogy ő zsenikre és balfaszokra osztotta a világot. Megtehette hiszen ő föl tudta ismerni a zsenit. Mondjuk ki egyszerűen: tudni kell valamit ahhoz, hogy azt mondhatod a másikra, hogy ő nem tudja... Viszont erre szokták mondani, hogy nem korrekt. Nem tudom, de azt tudom, hogy igazolhatatlan és perelhető.

Az egyik leckém hangos ppt változatának bemondásához tegnap éjjel ismét megnéztem Dürrenmatt: A fizikusok című drámáját.

"MÖBIUS: Az értelem követelte ezt a lépést. Tudományunkban elérkeztünk a minden megismerhető határáig. Ismerünk néhány kézzelfogható szabályt, néhány alapösszefüggést a különben érthetetlen jelenségek között. De nem többet. Mindaz, ami ezen túl van, a létezés hatalmas része, titok maradt. Utunk végére értünk. De az emberiség még nem jutott el idáig. Előreküzdöttük magunkat, ám senki sem követ bennünket; légüres térben lebegünk. Tudományunk iszonyatossá, kutatásunk veszélyessé, az ismereteink pedig halálossá váltak. Nekünk, fizikusoknak, egyetlen lehetőségünk maradt: a kapituláció a valóság előtt. Ez a valóság nem méltó hozzánk. És bennünk falba ütközik. Vissza kell vennünk a tudásunkat, és én vissza is vettem. Nincs más megoldás a számotokra sem." (Dürrenmatt)

Ahogy a kisiskolában mondanák: Most vegyünk egy konkrét példát!

Ki mondhatja ki azt, hogy az egyetemisták tanulhatnának egytollbólkijövő könyvekből. A távol lévő tanárok mindenféle bohóckodása nélkül. Kap a diák egy könyvet. Elolvassa és a vizsgán mond róla valamit. Már majdnem kimondtam, amikor meghökkentem is magamba fojtottam a butaságot. Megnéztem, és megláttam. A kortárs üzletelő-képzéshez ma Magyarországon kétezer oldalnyi vállalható szöveg van. Ez nagyjából hat-tízezer perc tanulás a hat félév alatt. Sokan kevesellenék.

Szent György napjára kifogyott a falu végi kurta iskola kínálata

Mindenkinek megvan, vagy az elemiből, vagy a praxisból, vagy mindkettőből a kurta kocsma fogalma. Ha netán valaki elfelejtett, akkor felfrissítem a tudását. 

A kurta kocsmában a paraszt kocsmai áron árulhatta a saját borát. Olyan volt amilyen és annyi amennyi.

"Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!" (Petőfi)

Nagyjából Szent György napjáig tartott a tavalyi (egyetelen tehát legjobbik és legrosszabbik) bor. Tehát holnapután már nem lesz mit adni a vendégnek és bezárhat a kocsma – mondhatnánk kurta szezon volt.

Most hogy a zegyetemen (Sic) csak a saját termésedet mérheted, itt is SzentGyörgy napjáig kifogyott a műsor. Harminckét évvel ezelőtt az Operencián túl leesett az állam amikor meglátam, hogy a tanárnak nincs het ötven perc mondanivalója. Most már ez a kurta kínálat nem meglepetés.

mit csinál az epizódszereplő, amikor semmit sem csinál

Láttam egy képet, amelyen bemutatták, hogy a versenyautókon a gumicsere gyorsasága miként változott. 1981-ben harminc másodperc volt 2019-ben négy másodperc. Igazolva van, tehát igaz. A mellé fűzött eljárás leírása nincs igazolva, amiből az sem következik, hogy nem igaz. Az én világomban ez a hihető klaszterbe tartozik.

Nem vagyok az autóverseny rajongója, de úgy tudom, hogy a rajongók ugyanúgy izgultak tizennyolc évvel ezelőtt is mint most, hiszen minden istállóban majdnem annyi időt töltöttek az autók. Maradjunk csak ennél a példánál. Ha három gumicsere van akkor a néhány szerelő fejenként megspórol másfél percet. Néhány millió epizódszereplő – tv néző – szintén megspórol néhány másodpercet. A végeredmény: mindenk rövidebb ideig van izgalomban.

És ismét Csehov:

"SZONYA: Okos ember... Mindent tud, mindenhez ért... Gyógyít is, erdőt is telepít.

JELENA ANDREJEVNA: Nem az erdő a fontos, nem is az orvostudomány... értsd meg, kedvesem... hanem a tehetsége... Hát tudod te, mi a tehetség? Merészség, szabad fej, nagy lendület... Elültet egy csemetét, és már azt találgatja, mi lesz ennek nyomán ezer év múlva, máris az emberiség boldogsága dereng föl előtte. Az ilyen ember ritka. Szeretni kell őket... Iszik, néha goromba egy kicsit - de nem baj az. A tehetséges ember Oroszországban nem maradhat makulátlan. Csak gondold meg, milyen ennek a doktornak az élete! Végtelen sártenger az utakon, fagy, hóvihar, óriási távolságok, vad, durva nép, körös-körül csupa nyomor, betegség... Hát ilyen körülmények között nehéz makulátlannak és józannak megőriznie magát negyvenéves korára annak, aki napról napra küszködik és robotol... (Megcsókolja) Lelkemből kívánom neked, te megérdemled a boldogságot... (Feláll) De én csak unalmas epizódszereplő vagyok... A zenében is, a férjem házában is, minden regényben - egyszóval mindenütt csak epizódalak voltam. Tulajdonképpen, Szonya, ha meggondoljuk, én nagyon-nagyon boldogtalan vagyok! ..."

tizenkét dühös ember

„Az emberek sokkal inkább ostobák, mint gonoszak”. (Gorkij)

Gyakran emlékszem vissza erre a mondásra, amikor látom a vergődést a felelőségelhárítással. – Ott, ahol tizenkét bíráló felelős, ott senki sem felelős, és szó sem lehet a doktorandusz önálló és eredeti dolgozatáról – mondtam 1993-ban Lakitelken.

Többtucatnyi disszertációba a diák és én négyezer órányi munkát tettünk bele. A négyezer órányi munkáinkat olyanok bírálták, akik néhány órát tettek bele. A négy cikket nyolc ember bírálta. A disszertációt, aminek 80%-a már nyolc emberen átpréselt szöveg (nem szabad rajta változtatni) az első fordulóban két ember bírálja, és a második fordulóban még kettő. Ez összesen tizenké dühös ember, aki ott és akkor, amikor kifogásokat talált, olyan mentális állapotban volt amilyenben volt. A mentális állapotánál sokkal kényesebb a háttértudásuk.

„teljesen mindegy, hogy miként csináljuk nincs szabály” – hangzik e a tizenkét dühös ember című filmben

A problématerületen és annak megoldásán a doktorandusz és én négy évet spekuláltunk és tanultunk. Elfogadtuk néhány meglévő fogalom definícióját. Bevezettünk négy új fogalmat, amelyeknek megadtuk a definícióját és taxonómiáját. A végén megmutattuk az új és régi fogalmak közötti logikai szabályokat. De ezt nem hiszik el.

„ha nem hisz a fiúnak, akkor miért hisz az asszonynak” – hangzik e a tizenkét dühös ember című filmben

Megjegyzem a fogalmakra, taxonómiájukra és a modellre (lényeges dolgokra) sosem kaptunk kifogást. Mégis elhitték „az asszonynak”, az amit mondott.

 

Siránkozásomnak van egy fonákja! Sokszor én is voltam 1/12 dühös és szalonképtelen ember. Talán Gorkij azt mondaná ostoba.

nagyobb bunkó lettem mint voltam

Egy kollégám aki nyugdíjas üzemmódban élt mutatta a naptárját: 7.00 reggeli 7:30 vissza az ágyba. Így kezdtem. Megcsörren a telefon és egy kedves hang: - Hogy vagy? Gorombán vissza: - tedd fel a második kérdést az elsőre nem tudom a választ.

Akkor most nézzük bunkóságom kórtörténetét! El se tudod képzelni, hogy a pótórákon/instrukciókon (akkor így hívták a buta de inkább kíváncsiságmentes egyetemistáknak tartott órákat - ma látom már az egyetemi tanárokat is instruktoroknak hívják az Óperencián túl, de néha innen is) kellett elmondani a százalékszámítást, tartozik-követelt, vagy a földjáradékot, hogy legyen egy kis zsebpénzed. A zsebpénzből kettősrangadókra, színházba és utána pezsgős vacsorákra jártunk hétvégére Budapestre. Qurvára rühelltük a provinciát, ahonnan szöktünk! Rühellt bennünket a provincia is meg a Népstadion is, meg a Katona és a Madách is. Sehova se tartoztunk. A valódi elitbe patina nélkül nincs bejárat.

Egy százas listán a negyvenhetedik Sinclair Lewis novellája George Babbitt-ról.  A főhős egy menő ingatlankereskedő valahol, ahol a madár se jár. A százszázalékos amerikai a teljesítménykényszerben fuldoklik. Minden van csak a „régi idők fénye”, a patinás cuccok hiányoznak. A valódi elitbe patina nélkül nincs bejárat.

Az én őseim sem a görög filozófusokat olvasták unalmukban az ötórai tea után a szalonban. Őseimtól van valami furcsa de patinás, de az is lehet, hogy nem. Őseim álmodozó csóró kalandvágyók voltak, és csak ezt tudom igazolni. Ez a könyvsorozat maradt meg tőlük!

Szabó István egyik filmjéban az ezredes nem tudja feldolgozni, hogy Zsófi nővére meglátogatja. Úgy tünik, hogy most éns sem vagyok hajlamos semmilyen kedves látogatásra. Valahol elszalasztottam a semmittevő szalonok finomkodását.

 

 

kékebb mint álmaimban

„Nemrégiben olvastam egy francia miniszter naplóját, melyet a börtönben írt. A minisztert a Panama-ügy miatt csukták be. Milyen lelkesedéssel, elragadtatással beszél a madarakról, melyeket a börtön ablakából figyelt meg, és azelőtt, mikor miniszter volt, észre sem vett. Természetesen most, amikor már szabadlábra helyezték, nem veszi észre a madarakat, ahogy régebben sem vette észre őket. Maga sem veszi észre majd Moszkvát, mikor ott él. A boldogságot nem élvezzük, és nem is tudjuk élvezni. Csak kívánjuk.” (Csehov)

Igen vannak dolgok, amelyeket csak kívánjuk. Többször használtam egy költőnek, aki a tengerparton akart élni, a mondását (most nem találom) amely valahogy így hangzott: A tenger sem olyan kék, mint álmaim tengere volt. Igen vannak dolgok, amelyek csak álmainkban felemelőek. De lesznek amelyek majd kékebbek lesznek mint álmaink tengere.

"Mi, oroszok, nagyon szeretjük a magasröptű gondolatokat, de mondja, az életben miért járunk olyan nagyon-nagyon alacsonyan?" (Csehov) Nem tudok válaszolni az író-óriás dilemmájára. Talán nem "miért" kérdést kell feltenni. Abból, hogy néhány álomról kiderül, hogy csak kívánás volt nem következik, hogy mi fog történni a másik álommal.

Nocebo

Ha van Placebo akkor kell, hogy legyen Nocebo is. De az is lehet, hogy egyik sincs. Az bizonyos, hogy csak egyik nem létezhet.

Ha a hit meggyógyíthat, akkor beteggé is tehet. Hiszek abban, hogy van valami hatóanyag a csehovi figurákban. Az majd kiderül, hogy gyógyít vagy betegít.

 

P.S.:

„Andrej: Apa, isten nyugosztalja, valósággal megnyomorított bennünket az ő nevelésével (...) én meg a húgaim tudunk franciául, németül, angolul, Irina pedig olaszul is. De mi mindenbe került ez!

Mása: Ebben a városban három nyelvet tudni igazán fényűzés. Nemcsak fényűzés, hanem egyszerűen haszontalan dolog, mint a hatodik ujj. Mi nagyon sok felesleges dolgot tudunk.

Versinyin: Ugyan, kérem. (Nevet) »Mi nagyon sok felesleges dolgot tudunk!« Én azt a nézetet vallom, hogy nincs és nem is lehet olyan unalmas és szomorú város, melyben az okos, képzett ember felesleges volna.” (Csehov)