A napokban összevitatkoztunk Tinivel. Azt mondta, hogy a hajózás indította el a globalizációt. – Ha úgy lett volna akkor most a doktori iskolák felsőfokú portugál nyelvvel kínoznának.
Két évtizeddel ezelőtt amikor megnéztük az "Ilias" keretrendszert, azt mondtam hogy ez egy buta adatbázis és semmi más. Úgy sejtettünk, hogy ennél tudunk jobbat: egy okos, tanulási utat követő, nem-szekvenciális tartalomkezelőt. Nem úgy lett! A marhaságunk csúcsa az volt amikor pénzt adtunk arra, hogy levédjük találmányunkat. Senki sem lopta el, hanem az Ilias helyett hoztak az óperencián túlról egy ugyanolyant.
Nekirugaszkodtunk másodszor is. Semmi más sem kellett, mint angolul megírni egy nem angol anyanyelvűnek, hogy mit jóslunk 2020-ra, és arra az állapotra valami működőt kitalálni. Nem nyertünk. A bír(ál)ó üdvöskék sem találták ki, hogy 2020-ban a Britek kilépnek, de ott hagyják az angol nyelvet, bezárnak a repterek és iskolák. Majd egyszer megértjük, hogy a tudomány nem a nagy jövőképek megrajzolásáért kapja a rengeteg pénzt. Mi sem találtuk volna ki. Viszont mi olyan dolgot akartunk csinálni, a 2020-as horizontra, amely most működhetett volna.
De jó, hogy nem nyertünk. Ha nyertünk volna akkor most boszorkányságért üldöznének. Dehogy tudtam, húsz évvel ezelőtt, hogy ma mi lesz. Én tévedésből találtam el, hogy kell majd egy táv(olléti) oktatás. Kollégáim tévedésből hittek nekem.
Most töltögetem az óperenciántúli keretrendszerbe az adatokat amelyeket szekvenciálisan kell egymás után rakni. Néha beleolvasok egy könyvbe, hátha egyszer megértem a golobalizációt. „Majdnem mindenkinek van egy barátja ismerőse, munkatársa, aki ebben a pillanatban utazik valahova, vagy érkezik haza és hozza magával az új lehetőségeket" – írta Arjun Appaduraj negyedszázaddal ezelőtt. Ha megértem majd visszaírok valamit Ardzsunnak.
Hát, most se Arjun se én se diákjaim, nem utazunk sehova. Pakoljuk cuccunkat egy globális keretrendszerbe.
