Van két fogalom, amelyek nem bírnak egymás nélkül. A bizalom és a felelősség. A felelősség az, amit inkább erőltetnek. Szívesen mondanám, hogy elképzelhetetlen a bizalom nélkül. Mégsem mondhatom, hiszen ez a valóság. Csak az iránt érzek felelősséget, aki kirukkolt a bizalommal. Aki állandóan kételkedett abban, amit csinálok az semmit sem várhat tőlem. A semmi az azt jelenti, hogy megtorlást sem. Tisztességtelen megtorolni valakit, ha nem férek bele a világképébe.
Két tanítványom ír egy könyvet. Felelős vagyok a könyvükért. Az első elképzelésükre azt mondtam, hogy a diákoknak tilos főnökötök baromságait mutogatni. Kaahneman, Thaler és Taleb jó választás. Abba a társaságba nem fér kenyéradó gazdátok - vállalhatatlan a felelősség. Ő bízott bennetek mint tanársegédekbe, és ti felelősek vagytok rá szavazni, de nem vagytok felelősek tőle hivatkozni.
Könyvetekben mindenképpen mutassátok meg a tőletek északra vezető útvonalat: Travnik-Tuzla-Csongrád-Kosice-Presov-Brno-Borzecin
Ezeken a pontokon születtek azok a gondolkodók, akik művei nélkül érthetetlen lesz a helyi döntéshozók okoskodása. A könyv szerzői bíznak bennem, tehát felelős vagyok könyvükért. Olvasóitok bíznak bennetek, tehát felelősek vagytok jó tudást adni nekik.