Félévszázaddal ezelőtt hallottam, ha jól emlékszem Lóczi Vilmostól (NBA 1947 / Undrafted): a kosárlabdát azt úgy kell játszani, hogy a labda minél gyakrabban bekerüljön a gyűrűbe. Nem kellett bonyolult adatbázisokból kacifántos formulákkal érthetetlen eredményeket mutogatni.
A kisgyerek lát egy labdát és belerúg, de az is lehet, hogy a fürdőkádba megpróbálja lenyomni a víz alá. Vannak dolgok, amelyek úgy vannak megcsinálva, hogy nem kell nekik használati útmutató sem bevezetési tanácsadó. Majd nemsokára a mai tizenéves gyerekek szülők lesznek, és ugyanúgy nem fognak csodálkozni, ha az ő gyerekeik simogatják a képernyőt, mint ahogy a mi apáink nem csodálkoztak, amikor belerúgtam a fűzős fociba. Sőt azon sem csodálkoztak, hogy a belső pöcsébe belenyomtuk a biciklipumpát.
Vannak rosszul elképzelt dolgok. Senki se született úgy, hogy összerakható szekrény alkatrészeit kitalálja. Amihez segédeszközöket, rajzokat, útmutatókat és/vagy kisfilmeket kell csinálni azok rosszul vannak kitalálva.
A rossz termékeken biztos, hogy sok hozzánemértő nehézsúlyú NemNem (Kotter) bábáskodik. A csapatmunka megnyugtatja a hozzánemértőket, hiszem megosztották a felelősséget, de a megoldás egyszerű használatának viszont árt. A csapatmunka a megoldások kidolgozásában olyan mint a pornófilm: pénzért mutogatják, hogy élvezkednek. A csapatmunka addig érdekes amíg a kosarasok, vagy más csapatsport szabályai nyomán működők csinálják saját élvezetükre.
