Talán igen, talán nem

a tisztességes közönség

A női röplabda EB négy csapatának a meccs előtti majd egy órát tartó bemelegítést láttam. Ezek a hölgyek  a bemelegítés előtt beleraktak még tízezernyi órát.

Utána a meccsen persze kiderül, hogy csak az említett melóban azonosak. Ezeken a meccseken nem rohant be egy mutatványos, aki sokéves felkészülés és egy órás bemelegítés nélkül beállt volna játszani. Amúgy is amikor berohannak a mutatványosok, akkor sem játszani akarnak, hanem csak meg kívánják mutatni azt amire nem hiszem, hogy bárki befizetne.

Mi kívülállók - a tisztességes közönség -, veszünk belépőjegyet, 5%- nál kevesebb alkoholt tartalmazó sört és pattogatott kukoricát és tapsolunk, és  nem mutogatjuk meztelen testünket, se nem pofázunk bele azoknak a dolgába, akik qrva sokat beletettek, és mégsem egyformák. Ha mindenki aki ugyanannyit melózott azonos lenne akkor nem vennénk se belépőjegyet se 5%- nál kevesebb alkoholt tartalmazó sört...

Vannak műfajok, ahol se tízezernyi órát, se bemelegítést, se belépőjegyet, se pattogatott kukoricát nem kell venni, és ott lehetsz. Beleteszed a tízezernyi órát és meg se mérkőztél azokkal, aki szintén annyit tettek bele, és akkor belépőjegy nélkül jön egy mutatványos és mutogatja meztelen testét, és a belépőjeggyel érkezettek elkezdenek a mutatványosoknak drukkolni.

 

Most átvertelek! Tudod-e hol csaptalak be?

 

 

A mutatványos is beletett tízezer órát a gatyaletolásba.

 

 

 

"... minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat" (Márai)

Van a pingpong a tenisz a tollaslabda meg a röplabda, amelyeknél az ellenfelek között van egy háló. A légritkább eset, hogy az ellenfelek elgáncsolják egymást. Ezek közül a röplabdának van még egy előnye, nevezetesen az, hogy a háló két oldalán, és a kispadokon több játékos van, és ha egyiknek nem megy, akkor megy a másiknak. Ha ehhez hozzáadjuk még azt is, hogy az első két sportág a pingpong és a röplabda, amelyből ötvenöt évvel ezelőtt láttam világsztárokat, akkor már nem nehéz rájönni, hogy a röplabdát szeretem leginkább nézni.

Szóval, a mostani budapesti röplabda EB-ről a fenti kép (valahol a harmadik-negyedik sorban ültem) emléke és Márai Sándor Halotti beszédje jött be 

"Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. 
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... 
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat"

Nem szoktam, soha pocskondiázni senkit sem olyan jelenségekért, mint a felejtés, amelyek kikerülhetetlenek. Baromság mocskolni valakit a kisebb-nagyobb múlt-torzításokért. Azok ugyanúgy kikerülhetetlenek, mint az eső, ami ráhullik a nyitott röplabdapályára.  Valamivel kíméletesebb vagyok a felejtés és vagy torzítás iránt mint sokan. Nem baj, ha valami az életbe bevillant egy pici múltat. Akkor jó, ha csak nagyon ritkán.

celofántalanítás

Valamikor régen Csíkszentmihályi a munka valóságban, zseniálisan látta meg  a problémát. Utána méregetett és megszülettek, a Flow, Unalom és Szorongás. Kialakított egy konceptuális modellt. Mintzberg friss valóságot látott gondolkodott és megírta:

„Ez megkönnyíti a dolgozók betanítását, ám arra nincs garancia, hogy az érdeklődésüket is sikerült fenntartani, munkájuk könnyen unalmassá, az ellenőrzések nyomasztóvá válhatnak.”  (Mintzberg, 2019:47)

Nekem is úgy tűnik, hogy abban a világban, ahol bárkit, bárki, bármire betaníthat, együtt jár a két antiélmény. Nos, „nincsen rózsa tövis nélkül”, szól a mondás. Itt most, amit Mintzberg megértett, azzal az a baj, hogy csak két tövis van: unalom és szorongás.

Amikor a Grand Hotel teraszán kipakolom azt a csúnya dobozt, hogy halmozzam a kávézás élvezetét, mindig az újaimra ragad az a celofán és szörnyen tud idegesíteni.

Amíg azzal kínlódtam, hogy megszabaduljak attól, ami nem élvezet, addig Tini a közepébe vágott: Kirúgtak! olyan vagyok, mint te. Eleinte azt hittem, hogy egy kicsit, de most már látom, hogy nagyon. Közben rágyújtottam és flegmán csak annyit mondtam: Akkor ilyen leszel tizennégy év múlva, mint én most. Mindig megszöksz, ha csak celofán levétel marad. Nem rossz. Nekünk fontos a méltóságunk is.

A Csikszentmihályi-modellben tövises-rózsa van. Mintzberg modellben tövises-tövis van. Tini munkája is csupa celofán volt.

gyerekjáték

Félévszázaddal ezelőtt hallottam, ha jól emlékszem Lóczi Vilmostól (NBA 1947 / Undrafted): a kosárlabdát azt úgy kell játszani, hogy a labda minél gyakrabban bekerüljön a gyűrűbe. Nem kellett bonyolult adatbázisokból kacifántos formulákkal érthetetlen eredményeket mutogatni.

A kisgyerek lát egy labdát és belerúg, de az is lehet, hogy a fürdőkádba megpróbálja lenyomni a víz alá. Vannak dolgok, amelyek úgy vannak megcsinálva, hogy nem kell nekik használati útmutató sem bevezetési tanácsadó. Majd nemsokára a mai tizenéves gyerekek szülők lesznek, és ugyanúgy nem fognak csodálkozni, ha az ő gyerekeik simogatják a képernyőt, mint ahogy a mi apáink nem csodálkoztak, amikor belerúgtam a fűzős fociba.  Sőt azon sem csodálkoztak, hogy a belső pöcsébe belenyomtuk a biciklipumpát. 

Vannak rosszul elképzelt dolgok. Senki se született úgy, hogy összerakható szekrény alkatrészeit kitalálja. Amihez segédeszközöket, rajzokat, útmutatókat és/vagy kisfilmeket kell csinálni azok rosszul vannak kitalálva.

A rossz termékeken biztos, hogy sok hozzánemértő nehézsúlyú NemNem (Kotter)  bábáskodik. A csapatmunka megnyugtatja a hozzánemértőket, hiszem megosztották a felelősséget, de a megoldás egyszerű használatának viszont árt. A csapatmunka a megoldások kidolgozásában olyan mint a pornófilm: pénzért mutogatják, hogy élvezkednek. A csapatmunka addig érdekes amíg a kosarasok, vagy más csapatsport szabályai nyomán működők csinálják saját élvezetükre.

kesergő

Tizennégy óra utazás várt rám. A sofőr elindítja a beszélgetést: hogy van az nálatok Budapesten, a világ egyik legszebb városában állandóan keseregtek. Gyorsan elmesélem neki az ő kultúrájából származó viccet jócskán használva az ő szlengjét.

Testvérbátyám nagyon rossz hírem van… meghalt anyám. Kikesergik magukat. De a rossz hír sosem jár egyedül. Van még egy rossz hírem: Testvérbátyám a te anyád is meghalt. Újra kikesergik magukat.

Utána, megemlítettem neki, hogy az ő kultúrájában is pénzért lehet bérelni siratóasszonyokat, akik még egy kicsit ráerősítenek a kesergésre.

A hosszú csönd alatt emésztettük őseink hagyatékát. Amikor az ilyen dolgokat nem érted akkor gondolj Hamvas Béla valamelyik írására, és megérted, hogy az alföldi emberben jócskán megvan az „önmagába roskadás”

Itt a legfrissebb példa. Ma reggel bemegyek a Grandhotelbe: – Jó reggelt tanár úr, de gyorsan elmúlt a két hét, hogy sikerült a nyaralása – kérdezi a bájos hölgy miközben készíti a szokásost. – Sz@rul! – Igen, egyszer nekem is begyulladt a fogam nyaralás első napján – ereszkedett le, a nemrég még bájos kislány, a hüperion-omra.

Nem tudod, hogy mit akarsz?

Reggel kilenc óra a szálloda teraszán. Senki sem rendel semmit. A pincérek tudják, hogy ki milyen kávét iszik. Két hét után én is azt vinnék a vendégnek, amit akar.

Új vendég jön, megigazítja a frizurát és lenyom egy szelfist. – Kérek egy itallapot. – Nem tudod, hogy mit akarsz? – mondta a foga között a pincér. (arra tippeltem volna, hogy eljátsszák a jól ismert jelenetet: – Nincs itallap! – De akkor honnan tudjam, hogy ki tudom-e fizetni? – Bameg majd akkor én kifizetem)

Nem ez történt! Előkerült az itallap, a vendég választott. A pincér csak annyit mondott: „Bameg mondhattad volna, hogy a legdrágábbat a lapról.”

Távozáskor csak annyit mondtam  pincérnek: – Úgy hallottam, hogy a  black ivory legdrágább kávé elefánt sz@rból készül. – Itt az ideje, hogy azt is feltegyük az itallapra mondta röhögve a pincér.

Mégsem értem ezt a Rousseaut

Cseresznyét csak attól lehet lopni, aki kőrbepisált egy vagy több cseresznyefát.

Nekem semmim sincs, tehát meglophatatlan vagyok. Se a Doctus, se az írások, se az előadások nincsenek bekerítve. Ezt már sokszor megírtam, teljesen fölöslegesen, hiszen mindenki tudja. Most egy kicsit másként írok a torkosság-birtoklás filozófiámról.

Akkor szoktam idézni amikor egy gondolkodó egyszerűbben tudja kimondani ugyanazt, amit én ott és akkor gondolok. Teljesen más egy százszor átrágott Csehovot, Mrožekot, Ecot, Russellt. Kuhnt, idézni, mint a soha nem olvasott Szophoklészt, Dantet, Rousseaut. Most is ezzel küszködöm. Itt van előttem egyik túlidézett mondás:

„Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiált társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra!” (Rousseau)

Elsőre, úgy tűnik, hogy jól jön, másodikra meg úgy tűnik, hogy túl sok olyan olvasat van benne, amit én nem akarok kiolvasni vagy kiolvastatni belőle.

Régi mániám magyarázni, hogy én nem akarok serpenyőt és bográcsot birtokolni, hiszen az van az étteremnek és ott profi csinálja meg a reggeli rántottát, és ebédre a gulyáslevest. Nem akarok, autót sem birtokolni, hiszen a repülőtársaság vett repülőt, a városi közlekedési cég vett metrót, a taxi-cég meg vett autót.  Nos itt kezdődik a gond. Ha olvastam volna Rousseau-tól mást is mint féltucatnyi idézetet, akkor talán hihetném. hogy jobban mondja a gondolataimat, mint én. Például mit gondolhatott „a polgári társadalmat” szófordulatról 1754-ben amikor megírta a Discours sur l'origine et les fondements de l'inégalité parmi les hommes.

Vissza a cseresznyelopáshoz! Se a Doctus, se az írások, se a beszédek, se a serpenyő, sem a repülő nem a birtokom. De a tiéd sem. Te is csak béreled, vagy még azt sem, csak azt hiszed, hogy ez jár neked. Mégsem értem ezt a Rousseaut!

A negyedik almaecet

Az közismert, hogy a világ mind a négy változásának a szimbóluma az alma. Volt egy ismerősöm, aki az alma témára doktorált. Tőle is csak jót hallottam az almáról. Talán fordítva is érvényes: semmi rosszat nem hallottam róla.

Most hallom, hogy az igazi csodatevő nem az alma, hanem az almaecet. Biztos itt is van aki a „pro”-ból és van aki a „contra”-ból akar meggazdagodni. A történet a következő: Az angol foci válogatott játékosainak 1966-ban a VB-n almaecetet tettek a vízbe, amit meccs közben ittak. Nincs kedvem keresgélni a hírforrást, hiszen történetnek elég jó. Szóval, ha hiszünk a második almában, akkor azt mondhatjuk, hogy Geoff Hurst csak egyszer nyert VB-t, amikor almaesetet ivott.. vagy nem ivott.

Engem csak egy dolog izgat: Mi lesz a második, harmadik és negyedik almaecet legendája.

P.S.

Az első négy változásból csak egy volt a fizika fölségterületéről

emlékek rikkancskoromból

„Egyiknek-másiknak mintha még most is a "cselő hé, csáli hé" kiáltásra állana a szája amivel valamikor azt a czímers négy ökrét bíztatgatta,- de bizony most már csak "tessék Esti Ujság" vagy "Friss Ujság" lesz belőle.” – olvasom az 1901, Decemberi újságban a rikkancsokról.

Van egy olyan sejtelmem, hogy a papíros újság kimegy a divatból de a rikkancs szakma nem. Evangélisták nélkül, akik szétkürtölik az újdonságokat, Steve Jobsnak se sikerülhetett volna. „Az új ötleteket ritkán sikerül üzleti alapokra helyezni kreatív és szenvedélyes evangélisták csapattal nélkül” (Gallo 2011:84). Én keményemben fogalmazok: Soha!

A kézzelfogható dolgok szétkürtölése megy a maga útján. De mi van a megfoghatatlan ideákkal?  Vegyünk egy divatos példát: Ipar 4.0! Jó tudni, hogy a ciklusokról ezt azt mondtak Nyikolaj Dmitrijevics Kondratyjev, John Maynard Keynes,  és Paul Mason. Ha valaki arról tudna „berikkantani friss tudást", hogy miként integrálható rengeteg gépet (sokan ezeket robotoknak becézik) működtető szoftver, akkor megérthető lenne, hogy van-e az iparban új ciklus vagy vaklárma az egész.

Az a nagy kérdés, hogy a rikkancs kultúrtörténete változott-e az elmúlt 120 évben. A hatvanas évek közepén rikkancs-segéd koromból néhány emlék: Jó reggelt Misi bácsi, félretettem egy Képes sportot! Tiszteletem Tanár úr, félretettem egy Fülest és egy Ludast! Kezicsókolom Művésznő, félretettem egy Filmszínházat! Egyiküknek sem mondtam:  Itt a friss Élet és tudomány.