„A kacsacsőrű jó egymillió évvel ezelőtt is költött tojásait és szoptatta kölykeit, hogy újsütetű zoológusok illegálisnak minősítették a tevékenységet. Az igazi talány és csoda abban áll, hogy érett, objektív és képzett természettudósok nem képesek elismerni saját hülyeségüket, és az egész problémát erre a szerencsétlen ártatlan jószágra kenik. (Pirsig 1998:139).
Valahogy így vagyunk a puha diszciplínák taxonómiáival is. Valamikor felállítottak egy besorolást, és utána kiderült, hogy a valóságnak egy nagy része nem fér bele. Talán a „megtérülés" is egy ilyen kacsacsőrű emlős. Kacifántos számítgatásokkal nekirugaszkodunk minden kiadáshoz csatolni egy un. rá vonatkozó bevételt. Akármilyen jól tudjuk, hogy az új ötletek/megoldásoknak nagyjából 4% jön be. mégis úgy állítjuk be a világot mintha a 96% csak mással történhetne meg. Könnyű belegyömöszölni az átlagos 14%-os profitot egy megújulás üzleti tervébe, de lehetetlen mindig megvalósítani. Egyszerűen nem engedjük meg se magunknak, sem másoknak, hogy kilépjünk ebből a „teljesen másra kitalált képletből.
„A világ mozaikdarabkák végeláthatatlan szemerkélésével jut el hozzánk. Dédelgetjük az álmot, hogy a darabok valahogy összeilleszthetők. Ez azonban hiú ábránd. Mindig lesznek a kacsacsőrűhöz hasonló kilógó darabocskák, amelyekről vagy tudomást sem veszünk, vagy se füle se farka okoskodásokkal áltatjuk magunkat.” (Pirsig 1998:139).
Együgyű törekvések vannak arra (egy vizsgatételben láttam ), hogy a világnak két természetes állapotát a bizonytalanságot és a kockázatot is megszüntessék, hiszen nem fér bele az üzleti terv „szamárvezetőjébe”. Innen már csak egy lépés a bizalom fogalmának, kizárása vagy összemosása a túlszabályozással.
„Vajon a valóságnak tényleg olyannak kell lennie, hogy azt a világból csak egy maroknyi tehetséges fizikus legyen képes megérteni? (Pirsig 1998:140)
Ha a valós problémára összpontosítunk, és antipozitivisták leszünk, akkor megérthetjük, hogy a világ sokkal tarkább, mint az a pozitivistáknak tűnik. Keressünk egy új demarkációt!
