A régi sz@r világban az emberek nem csak a nadrágot, cipőt, hanem az edényt is foltoztatták. Az edény drótozás házhoz ment, műhelyével a hátán, de néha az inassal cipeltette – ha már rá lehetett bízni. Valahol olvastam, hogy az öreg drótos egyszer így szólt fiához: jössz velem tanulni vagy elindulsz az iskolába.
Képzeljük el, hogy a gyerek se a drótoskodást sem az iskolát nem választja, hanem elszegődik inasnak az egykori Grand Hotel de l’Europe-ba, vagy a Rue de Constantinople 15-be és ott elkezd bámészkodni. Ne készülj fergeteges poénra – nem fogja lenyúlni Lédát. Talán nincs is poén. Nincs abban semmi poén, hogy a drótos meg tudja foltozni, az iskolázott nem tudja megfoltozni, aki viszont a párizsi nyóckerben ólálkodott az érti, hogy az előző kettő nem érti a tudás fogalmát.
Lehet, hogy volt, aki sejtette a svájci hitel csalafintaságait, de hallgattak. Sejthették, de nem tudták Most persze teli torokból ordítják, hogy tudták. Igen most már tudjuk, hogy bekövetkezett. Az hogy, kinek mi azt most sem tudják. Talán sejthető, hogy sokan undorodnak a hiteltől...
Kahneman a megismerés illúziójáról a következőket is írja: „Ez fontos fogalom téves használata. A mindennapi nyelvhasználatban csak akkor használjuk a tudni szót, amikor az, amit tudunk igaz és be lehet bizonyítani, hogy igaz. Csak akkor tudhatunk valamit, ha az igaz, egyszersmind tudható is. A tudni szóhasználata azt sugallja, hogy a világ kiismerhetőbb, mint amennyire valójában az. Állandósít egy veszélyes illúziót. Ez az illúzió abban a meggyőződésünkben gyökerezik, hogy értjük a múltat, ami azt sugallja, hogy a jövő is megismerhető, de valójában kevésbé értjük a múltat, mint gondoljuk. A tudni nem az egyetlen szó, amely táplálja ezt az illúziót a hétköznapi nyelvhasználatban. Az intuíció és az előérzet szavak is olyan múltbéli gondolatok leírására tartjuk fenn, amelyek igaznak bizonyultak. Ahhoz, hogy tisztán gondolkodjunk a jövővel kapcsolatban meg kell tisztítanunk a múltbéli vélelmeink megfogalmazására használt kifejezéseinket.” (Kahneman, 2013:232)
P.S.
Kár, hogy Kahneman nem mélyedt bele M. Polányi írásaiba, de így sem téves a gondolkodása…
