Talán igen, talán nem

Nem egy lényeges dátum, hiszen semmi sem történt aznap

Ezen a napon elkezdtem dolgozni. Legyünk precízek: dolgozni havi fixért. Hétszer mentem csodálatos munkára és havi fixre. Háromszor főnököt hagytam ott. Nem teljesen úgy volt ahogy Herzberg mondta: az ember munkára megy és főnököt hagy ott. 

Túléltem egy forradalmat: nem fogunk tanítani, hanem instruktorok leszünk, akik felkészítik a diákokat a vizsgára, és nem fogunk könyveket írni, hanem megmérjük a már megmért mérhetetlent és sokezredszer publikáljuk amit mások mondtak. Túléltem egy reformot: Nem lehet a vállaltok döntéshozóinak friss tudást bekiabálni, hiszen eltűntek a döntéshozók. Túléltem egy alulról jövő változást: Inasom kigúnyolta a tőlem tanultakat. Lesz új forradalom, új reform, és új alulról jövő is. Mindegy, hogy milyen lesz, csak ne tiltsa, a kíváncsiságomat, alázatomat, és méltóságomat. Most azon töprengek, hogy mi legyen a munka-bakancslistámon. Nézzük a listát:

1. Nem akarok többet főnököt otthagyni!

És vége a listának!

 

P.S. 1

„Hogyha kinyitom a szemem, akkor kinyílik a szám, amit látok, arról szólhatok csak, ne haragudj rám.”- énekli Zorán

P.S. 2 "Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet/Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett"- énekli Zorán

ugyanolyan értethetetlenül

Tegnap este elpusztítottuk mind a százhatvanhárom kalóriát és utána kimentünk a szálóda teraszára elszívni néhány kalóriamentes cigit. Még csak két napja vagyok itt a kövérek között, de a személyzet már elterjesztett rólam ezt-azt. Jött a kérdés: – Tudsz valamit erről az új műfajról? – A környékbeli kis nyelveken megjelent írások közül az elsőket tényleg én írtam, de Moliere egyik színdarabjában már precízen kidolgozta a karaktert jóval előbb. – Tudod, van itt köztünk egy…. – Társalkodónő – segítettem a beszélgetőpartneremnek. – De ő azt mondja, hogy… várj csak… megvan: life-coach. – Az a karakter, amit Moliere írt meg. Ő az, aki az unalomtól döglődő, de ezt kimutatni nem bátorkodó embereknek meghallgatja a kórságát és elveszi a pénzük egy jelentéktelen részét. Nem volt több kérdésük. Úgy tűnik túl egyszerűen mondtam.

Amikor sikerült a coaching szót lefordítani először a "tudásfrissítés" majd később a „bekiabálás művészete” fogalomra, nem gondoltam, hogy egy évtizedre rá félmondattal elmondom, ugyanolyan értethetetlenül mint annak idején kétszáz órában az egész műfajt.

a dicsfény győzelme

Az udvarban volt egy tapasztalt kakas aki mind kevesebbet foglalkozott a tyúkokkal. inkább saját dicsfényét ünnepeltette. Látta ezt a gazda és úgy döntött, hogy vesz egy másik kakast. Kiment a piacra, és elég drágán, vett egy tapasztalatlan kakast. A tapasztalt kakas nagyon megsértődött amikor meglátta az új kakast és úgy döntött, hogy kihívja egy versenyfutásra. A tapasztalt kakas azt javasolta a tapasztalatlan kakasnak, hogy adjon neki néhány méter előnyt. A tapasztalatlan kakakas elfogadta a javaslatot, és ahelyett, hogy a tyúkokkal, a tapasztalt kakassal foglalkozott. Elindult a versenyfutás. A fiatal kakas nekirugaszkodott, és rohant a tapasztalt kakas után. Ezt látta a gazda elővette a puskát és lepuffantotta a tapasztalatlan kakast. – Dögölj meg, nem azért vettelek, hogy a tapasztalt kakasomat zavard hanem azért hogy tyúkokat!

A dicsfényhatásnak köszönve  a legyőzhetetlenség auráját vonva magunk köré, feltételezzük, hogy jövőbeli döntéseink is sikeresek lesznek. Ebben a történetben is végül a tyúkok bánják meg, de az udvar dicsfénye életben maradt. Sokan - köztük Kahneman is - gondolják, hogy ennek az ellenkezője is megtörténhet. Még nem láttam, hogy a tapasztalatlan legyőzi a tapasztaltat. 

"A drága egyensúly jobb, mint a kiszolgáltatottság, a fölény jobb, mint az olcsó egyensúly. Ez az értékrend ugyan vitatható és vitatandó is, de kétségtelenül gyakori, főként ha a fölény könnyen közvetlen gazdasági előnyökre váltható." - írta Mérőlaci és idézi Forgó Ferenctől „Az egyensúly magát a helyzetet nem minősíti a játékosok közössége szempontjából, vannak nagyon rossz egyensúlyi állapotok és jó (akár minden játékos számára jobb) nem egyensúlyi állapotok.”

Ilyenkor jó tudni a transzdiszciplinaritás ontológiai szabályait. Ha kialakul az egyensúly a kakasok között, abból nem következik az udvar egyensúlya, a kettő azonosságából vagy eltéréséből viszont nem következik egy magasabb szintű rendszer egyensúlya, de az egyensúlytalansága sem.

mindketten kínlódunk

"A mindennapi életben biztosnak tartunk sok mindent, amiről gondosabb vizsgálat után kiderül: annyira telve van nyilvánvaló ellentmondásokkal, hogy csak nehéz gondolatmunka árán ismerhetjük fel, mi is az, amit igazában hiszünk." (Bertrand Russell)

Ha nincs tapasztalatom valamiről, akkor meg sem érthetem, hogy abban tapasztalatlan vagyok. Gyakran tűnik úgy, hogy pofonegyszerű megcsinálni egy tojásrántottát, vagy lecserélni meccs közben a balszélsőt. Ugyanolyan tapasztalatlan vagyok egy gomb felvarrásában mint a szervezet vezetője egy negyvenöt perces egyetemi előadás zökkenőmentes végigvitelében: mindketten kínlódunk, és végül izzadságszagú és rossz munkát csinálunk.

A tapasztalat kitörlése és lecserélése is nagyon nehéz, hiszen igyekszünk életképesnek hagyni meglévő összképünket.  Nem fogom tán kitörölni negyvenkét éves tanítási tapasztalatom, és elkezdem elölről a gombfelvarrást.

Múló dicsőség

Egy szervezet vezetését lehetetlen az iskolában megtanulni! Nagyon rossz hírem van: erre születni kell. Ha jó az iskola akkor sok minden megérthető. Az irodalom tanításából megérthető a csehovi kor Oroszországa, de nem leszel képzet Ványa bácsi. Muszáj megérteni az akkori orosz embert, hogy ma tudjál tájékozódni a világ bármely pontján. Pontosan ez a helyzet a szervezet vezetésével is. Muszáj megértened Steve Jobs történeteit. Nem leszel Steve Jobs, de tudsz majd tájékozódni abban a szervezetben, amibe belekerülsz.

„Rangos üzlet iskolák MBA képzéseit megkezdő hallgatók többsége okos eltökélt és törtető. Aztán az esettanulmányokból megtanulják, hogy beszéljenek bölcsen olyan helyzetekről, amelyeket alig ismernek; az elemző technikák pedig abba a hitbe ringatják őket, hogy bármilyen problémával meg tudnak küzdeni – mélyreható tapasztalatokra nincs szükség” – írja Mintzberg (2019:81).

Mintzbertől nagyobb pofont csak Danny Miller és Xiaowei Xu adtak az MBA képzések hazug reklámjainak, „Múló dicsőség” és az "MBA diplomás igazgatók" című cikkeikben. A szerzők megmutatták, hogy az MBA-diplomások által vezetett cégek gyorsabban hanyatlanak és azt is, hogy ezekben a cégekben visszaszorították a K+F pénzeket. Csak a „számokat igyekeztek hozni”.

Szó sincs arról, hogy fölösleges az MBA. A kérdés csak az, hogy az iskolák hazudnak-e vagy nem a propagandáikban. Persze, hogy van értelme „biznisz-adminisztrátorokat” képezni. Sok kell belőlük! Ugyanúgy, ahogy nem lenne jó, ha ezekből a kiképzett emberekből fogorvos lenne, mint ahogy nem jó, ha százezernyi kiégett ember lesz, akik előbb utóbb lapátra kerülnek.

Durva dolog a Business Week, a Fortune vagy a Forbes címlapról Danny Miller és Xiaowei Xu cikkeibe kerülni. 

P.S.

Mintzberg sokadszor

Inkább a drótos vigyen el

A régi sz@r világban az emberek nem csak a nadrágot, cipőt, hanem az edényt is foltoztatták. Az edény drótozás házhoz ment, műhelyével a hátán, de néha az inassal cipeltette – ha már rá lehetett bízni. Valahol olvastam, hogy az öreg drótos egyszer így szólt fiához: jössz velem tanulni vagy elindulsz az iskolába.

Képzeljük el, hogy a gyerek se a drótoskodást sem az iskolát nem választja, hanem elszegődik inasnak az egykori Grand Hotel de l’Europe-ba, vagy a Rue de Constantinople 15-be és ott elkezd bámészkodni. Ne készülj fergeteges poénra – nem fogja lenyúlni Lédát. Talán nincs is poén. Nincs abban semmi poén, hogy a drótos meg tudja foltozni, az iskolázott nem tudja megfoltozni, aki viszont a párizsi nyóckerben ólálkodott az érti, hogy az előző kettő nem érti a tudás fogalmát.

Lehet, hogy volt, aki sejtette a svájci hitel csalafintaságait, de hallgattak. Sejthették, de nem tudták Most persze teli torokból ordítják, hogy tudták. Igen most már tudjuk, hogy bekövetkezett. Az hogy, kinek mi azt most sem tudják. Talán sejthető, hogy sokan undorodnak a hiteltől...

Kahneman a megismerés illúziójáról a következőket is írja: „Ez fontos fogalom téves használata. A mindennapi nyelvhasználatban csak akkor használjuk a tudni szót, amikor az, amit tudunk igaz és be lehet bizonyítani, hogy igaz. Csak akkor tudhatunk valamit, ha az igaz, egyszersmind tudható is.  A tudni szóhasználata azt sugallja, hogy a világ kiismerhetőbb, mint amennyire valójában az. Állandósít egy veszélyes illúziót. Ez az illúzió abban a meggyőződésünkben gyökerezik, hogy értjük a múltat, ami azt sugallja, hogy a jövő is megismerhető, de valójában kevésbé értjük a múltat, mint gondoljuk. A tudni nem az egyetlen szó, amely táplálja ezt az illúziót a hétköznapi nyelvhasználatban. Az intuíció és az előérzet szavak is olyan múltbéli gondolatok leírására tartjuk fenn, amelyek igaznak bizonyultak. Ahhoz, hogy tisztán gondolkodjunk a jövővel kapcsolatban meg kell tisztítanunk a múltbéli vélelmeink megfogalmazására használt kifejezéseinket.” (Kahneman, 2013:232)

 

P.S.

Kár, hogy Kahneman nem mélyedt bele M. Polányi írásaiba, de így sem téves a gondolkodása…

Aki megérti a bizalmatlanságot az más aljasságokra is képes

Dolgoztunk a Grand Hotel szalonjában, és közben ment a műúszás közvetítés. – nézd milyen egyformán vonul be minden csapat, a fejtartás, a mosoly milyen katonás. A pontozók nem bíznak abban, hogy képesek lennének pontozni bármi mást, mint az eltérést a szabványtól. – Olvastam valahol – válaszolja Tini – hogy az amerikai bakák is gondolkodnak egy kis lazításon. Lehet, hogy nemsokára nem mondhatjuk, hogy olyan szabályozott, mint a katonaság. Lehet, hogy nemsokára azt fogjuk mondani, hogy olyan szabályozott, mint egy műúszó , vagy olyan, mint egy időjárásbemondó.

A legnagyobb bizalmatlanságot a diplomáimmal és az előző munkámmal kapcsolatban éltem meg. Az utóbbi huszonhét évben senki sem hitte el, hogy minden létező szintű diplomám megvolt, tanítottam és könyveket írtam a döntéstanról. – …de azt a diplomádat nem az írta alá, aki az enyémet – jött a kifogás. – Apádét sem az írta alá, aki a tiédet – válaszoltam. Teljesen mindegy, hogy ki melyik kifogást találja. A lényeg a bizalmatlanság. Sehogy sem tudtam felépíteni a bizalmat. Hiába mondogattam, hogy soha egy szöget be nem vertem a falba, soha autót nem mostam le: csak olvastam, spekuláltam és itt-ott meséltem vagy írtam arról amire rájöttem. Próbálj ki! adj negyedórát beszélni, és negyedórát egy tojásrántotta elkészítésére. Fél óra alatt bárki rájöhet, hogy nem szakács, hanem tanár vagyok. Senki sem ment bele a javasolt kísérletbe, hiszen akkor akár kételkedhetett volna a mélyről jövő bizalmatlanságába.

„Kívülről nézve nagyon mulatságos tud lenni, amikor harmad-negyedéves pszichológushallgatók elemzik saját tudattalanjukat, már valami alakuló hozzáértéssel, de mégiscsak félig-meddig megértett fogalmakkal. A tudattalanom ezt csinálta, azt gondolja, amazt érzi. Csak egyről feledkeznek el, arról, hogy a tudattalan lényege éppen az, hogy nem tudhatunk róla” – írta tíz éve Mérőlaci. Ne feledkezzünk el arról, hogy a bizalmatlanság forrása mindig titok marad. Nem vagyunk pszichológus jelöltek, hogy felkutassuk azt amit nem lehet.

Mintzberg és senki más

Amikor Mintzbergnek beültem egy előadására, úgy maradtam. Hihetetlen volt, hogy ez a világ megérthető és egyszerűen magyarázható. Utána egyszer beültem March előadására, és azt mondtam, jobb, mint Mintzberg. Utána egyszer beültem Taleb előadására, és azt mondtam, hogy ez jobb, mint Mintzberg és March együtt. Végül több mint húsz órát hallgattam Iwait, néhányszor vacsoráztam is vele. és meggyőződtem, hogy utcahosszal veri az első hármat. Most másként látom! Kezemben Mintzberg új könyve, és most már biztos, hogy Mintzberg és senki más.

Ne olvasd el a könyvet, javaslom valamikori diákjaimnak, hiszen utána megbánod, hogy mi mindent olvastál előtte hiába! Azoknak akik írtak már valamit - kiszabadult tollukból a methodology szó - nagyon rosszat tenne a könyv olvasása. Mintzbergnek nincs szamárvezetője - Ő gondolkodik. Attól, hogy a lényegtelen dolgokról firkálók elolvassák, kevésbé félek, hiszen nekik tiltva van könyveket olvasni.

Talán ezzel a két képpel elégé elrettentővé teszem a valóság egyszerűségét.

Amikor a lassú számolgatás a nyerő

A vezetői döntés arról, hogy lesznek-e olimpia játékok. Ez legyen gyors és intuitív. Az azt követő szervezési - manageri -döntések egy kis része gyors a nagy része viszont lassú.

A szarajevói téli olimpiai játékok előkészítésére rengeteg dolgot kellett menedzselni. Emlékszem, hogy néhányan hangoztatták, hogy ők abba a bizottságban szeretnének dolgozni amely az örömlányokat szervezi. Tapasztal rendezvényszervezők mondták, hogy olyan bizottság nem lesz, hiszen az a szolgáltatás önszerveződő. Az örömlányok minősége, ára, és határidőben ott lenni ahogy kell önszerveződő rendszer. Se a kínálat sem a kereslet nem panaszkodik. Sok éve ellátják el az olimpiák, forma 1 futamok, világbajnokságok és más óriási piacok szolgálatát. Csináltak viszont egy közlekedési bizottságot, amelynek egyik albizottsága a síugrás közönség szállítás megszervezését menedzselte.

Ezt meg kell szervezni, méghozzá lassú számolgatások után. Igenis számolni kell, hogy húszezer autó mennyi idő alatt tud egy ideiglenesen kialakított parkolóból kimenni. Erre senkinek sincs tapasztalata és lehetetlen gyors intuitív döntést hozni. Nem eleget és téves képlet alapján számoltak! Február 18-án a verseny kora délután befejeződőt, és az utolsó néző másnap reggel 5 órakor ért le a városba.

Csak annyit kell, megérteni a diáknak a félév végén, hogy a lassú döntéseknél az elvárások alakítják a kiutat, a gyors döntéseknél viszont a kiút az elvárásokat.

pénzért a fapados klotyóra

Az utóbbi fél évszázadban beleláttam az üzleti, a pszichológus, a köz-gazda, az informatika (nem tudom mi az, de mindegy) és a sport képzésekbe.  Ilyenkor mindig ott a remény, hogy bezzeg a szomszéd csaja, az… A szomszéd, az irodalom meg a művészettörténet az nem birkózik a pozitivistákkal. A másik szomszéd a kémia és a fizika viszont mentes az antipozitivistáktól.

A paradigma előtti korszakban, ahol különböző iskolák léteznek, eldőlt a mérkőzés, és mégsem mondhatjuk, hogy vannak rejtvényeink, tehát besurrantunk a normál időszakba. Az történt, hogy a versenyzők versenyen kívül legyőzték a nemversenyzőket. A három paradigma előtti iskolából a legyél cápa, vagy szökjél meg tőle lett a győztes.

Én maradtam a kaptafánál és kimentem a divatból. A fapados légitársaságok versenyeznek- Úgy tippelem, hogy a következő innováció a fizetős klotyó lesz. Ha az is sikerül elintézni, hogy ne legyen szabad a beszállás előtt pisálni, akkor már csak a csillagos ég a siker határa. A „versenyezni muszáj” iskola győzött, de mégsincsenek rejtvényei, amelyekre egy kézikönyvből bebiflázható, hogy a törzs-klotyóhasználók kapjanak-e kedvezményt ugyanazon, vagy csak a következő úton. Volt egy Steve Jobs akinek sikerült a valódi újítás. Nos, ezekről az újítókról beszél mindenki, de az első sarkon elgáncsolják őket a versenyhívők.

Biciklialkatrész innovációról mesél öt éve egy régi diákom. Nagy ötlet plusz kiváló anyag-ismert, plusz mesteri fémmegmunkálás. Nos, ez a három összeállt. De nincs Steve Jobs, hanem csak versenyzők vannak, akik „szívesen felszámolják a klotyóhasználat árát is”. Ahol nem csak zabálnak a cápák, ott viszont kiderült, hogy nem elég angolul tudni, hiszen a gyártóknak is tanult nyelvük, és így tombol a gyanakvás. A közös második nyelv nem elég a bizalom megszületésére.  Most akkor miként magyarázhatom el a pozitivista gépészeknek, hogy tanuljanak rengeteg antropológiát és művészettörténet. Ha ez nem jön össze akkor a robotklotyó sorsa a cápák kezébe kerül.