Az a régi megvan mindenkinek:
A székely egy diákot vesz föl a kocsijára. Egy éles kanyarnál a székely nem fékez, sőt odacsap a lovak közé. - Fékezzen bátyám! - Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart. Nemsokára egy újabb éles kanyar tűnik föl előttük. A diák megint megszólal: - Fékezzünk, bátyám! - Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart. Ezután egy harmadik kanyar is föltűnik, de a a diák már nem szól semmit. A kanyarnál a kocsi kisodródik, felborul és darabokra törik. A kocsi roncsai közül egyszer csak kikászálódik az öreg székely, és így szól: - Negyven éve ezen az úton járok, de ezt a kanyart még sose sikerült bevennem!
A viccmegértés tanulhatatlan. Vagy kapásból megvan vagy sose lesz meg.
Teljesen fölösleges volt Eric Berne-nek megírni az Emberi játszmák (Games People Play. The Psychology of human Relationships 1964) című könyvet. Egyszer egy vagány csaj mesélte, hogy odaadta aktuális barátjának a könyvet és minden ugyanúgy ment tovább.
Hiába a megtanulhatatlan tanulásával vergődni. Vannak, akik zsigerből csinálják. Akik tanulgatják azok maximum annyit tanulhatnak meg, hogy hányas számú játszmát veszítették el. Amit nem látsz át egy szempillantás alatt azon nem segít a kitartó izzadság szagú meló.
Megtanulhatjuk a statisztikát, de az események felismerése taníthatatlan. Megtanulhatjuk a retorikát, de hozzáértés taníthatatlan. Megtanulhatjuk a logikát, de a sejtés taníthatatlan. Aki tudja a megtanulhatatlant annak fölösleges tanulni, aki nem annak is. Az analitikus elme mindig veszíteni fog az emberi játszmákban.
Fiam meséli, hogy amikor az egyetemen beiratkozott az irodalom szakra minden tanár azt monda: ez egy úri passzió, senki sem fog munkát találni. Most, hogy bejött a "narratívák divatja" kapkodnak értük. Fiam sejtette, de nem tudta igazolni. Kevesen értik, hogy ha sejtés érthető lenne, akkor mi is olyan egyszerűek lennénk, hogy nem tudnák megérteni.
