Talán igen, talán nem

A sündisznó tévedése

Ugye az a régi mindenkinek megvan?

– Aki próbálkozik az tévedhet – mondta a sündisznó és lemászott a cipőkeféről.

Nem egyedi eset. Mással is megtörténhet, hogy nem figyel, vagy kezdő korában nem tudja, hogy milyen homályos jeleket kell figyelni.

Most, hogy Mérőlaci összehozott Lutherral, kénytelen vagyok néhányszor visszamenni félévezredet. Nem baj, legalább így nem mondhatják, hogy az öreg csak a múltjáról regél.

„A prédikátoroknak az már nem dukál…, hogy eldöntse milyen drága legyen a kenyér és a húst mennyiért vesztegessék” (Luther, 2017: 83) Az én dolgom, hogy figyelmeztessek, azokra a csúszdákra amelyeket nem lehet megúszni, de egy legtöbb két próbálkozás után le kell mászni. Van ebben némi ellentmondás: ha sokszor rámászol, akkor van esélyed, hogy az ne mindig a cipőkefe legyen.

Talán Luther hernyópéldájából tanulhatunk. A hernyó egy időre lepkévé változik, de utána ismét undorító hernyóvá amely lerakja lárváit.

Szúnyogok, macskák és nagytestű állatok

Kevesen értik, hogy félek azoktól, akikkel nem tudok beszélni. Ők is félnek tőlem, hiszen nem tudok nekik semmit mondani, és ilyenkor ők indítják a támadást, én meg a szökést.

Ha úgy beszélek emberekről ahogy beszélek, akkor aki tőlem akar valamit megtudni másokról, semmit sem fog megtudni.  Én meg ilyenkor úgy vagyok, mint a szúnyoggal vagy a macskával, nem tudom neki megmondani azt, amit ő akar hallani. Szívesen írnám, hogy megvilágosodott amíg harapófogóval húztam a fogát, de nem írhatom, hiszen nem úgy volt. Azt sem írhatom, hogy az öregapja volt az első paraszt, aki a hatvanas évek közepén az egyetemen befejezte az építészmérnöki szakot. Így volt, lényeges is, de mégsem írhatom.

Félek a betanított ügy-fél-szolgáktól is. akik nem értik metaforáimat. Nem, nem az nem hirtelen halál, hanem aranygól – mondogatták azok akik félnek a metaforáktól. De talán a papagájoktól félek leginkább. Megtanulnak tőlem néhány szófordulatot és mondogatják.

a szegények habverője

Amikor szarul ment, megy, vagy fog menni, és nem telik a cukrászdára, akkor hozzánemértő emberek nekifognak süteményt buherálni. Rákérdeztem néhány ismerőstől, hogy van-e robot-habverőjük. Érdekes, még azoknak is van, aki nem szorultak rá a buherált süteményekre. Nos, ez a „robot-habverő” valahol a gőzgép és a termosztát összetettsége között van. Ilyen robotokkal dicsekszik az ipar 4.0-át híresztelő kufár is.

Magyarországon a hetvenes évek közepén néhányan nekirugaszkodtak megérteni Bouldingot és Bertalanffyt. Két- három kollégámnak sikerült is, de utódaikat kinevelni már nem sikerült.  Hasonló volt a helyzet Boszniában, ott is volt egy ember, aki megértette (később az Akadémia elnöke lett, de ne keress összefügést a két jelenség között).

Két hét múlva egy félnapot a szegények habverőjéről fogok prédikálni. Egyik képem régi. Már huszonnyolc éve használom Bolulding elképzelését. Manapság, "a bárkinek hízelgők", le se szarják ezt: már nem is kell cáfolni mielőtt bemondják az ellentétjét. Az ember és az embercsoport szintjén hihetetlen dolgokat mondanak be.

A termosztátról mindent tudunk szoktam mondani. Néha egy-egy mérnök fintorít, talán ő tudja, hogy mit nem tudhatunk. Ha nem tudod meggyőzni az embert, hogy van, ami ugyanarra az ingerre mindig bekapcsol, és van, ami nem, akkor inkább hagyd őket tévhitükben és meséljenek csoport-döntésekről, digitális tanulásról és robotizált könyvelésről.

A habverő az egyik ingerre lassabban a másikra gyorsabban pörög. Ha ingerrel az üres pénztárcád, akkor vagy elindítod a robot-habverőt, vagy meghívatod magadat a cukrászdába valakivel, aki majd kifizeti a habos-tortát,vagy nem nyalsz édeset.

"Miként a fazekas is egyaránt formázhat az agyagból olyan fazekat és edényt, amely ivásra, vagyis tisztességre való, s olyat is, amelybe szarni vagy pisálni szokás. (Martin Luther, 2017:65)

A szegények  robotjáról nyilatkozó is használhatja szabad akaratát, és bármit formázhat a "robot-habverő" princípiumán! Kiscsoportba körbeülve bárki bármit mondhat, és még fizetést is kap érte.

vendég-látás

A vendég-látás fogalom jóval szelídebb hangulatot teremt, mint az idegen-forgalom.

Nos, melyik vendéget látod szívesebben? Aki a szalonodban fingik, vagy aki sokszor leengedi a wc-ben a vizet, hogy ne hallatsszon ki, vagy aki a bélcsavarodást és bevállalva visszatartja. Ne kapkod el a választ! Ugye nem sokat kellett várni a válaszra, ami egy egyértelmű: egyiket se! A gond az, hogy negyedik típus nincs. Ez a rövid bemelegítés után jöjjön a lényeg! Mit szabad a Gastarbeiter-nak (vendég akinek fizetnek). A hatvanas évektől lett izgalmasez a kérdés. A kor teljes megértéséhez azt is kell tudni, hogy nagyon kivertem a biztosítékot amikor a nyolcvanas évek végén Németországból Szarajevóba érkezett autógyár-igazgatót Gastarbeiter-nak neveztem. Néhány egyetem honlapján én is szerepeltem, mint Gastarbeiter (visiting professor), de ha fingottam az volt a baj, ha nem akkor meg az, úgyhogy mindig kirúgtak.

Az ember az egyetlen lény akinek nem természetes a természetes "Megszületett a vágy, hogy eltakarjuk magunkat, hogy birtokoljunk..." (Sedlaček, 2012: 365) Egy kis útbaigazítás a természetellenes világba:

1. szabály: a Gastarbeiter ne menjen be a vendég-látó szalonjába (körülpisált területükre) ahol csak a vendég-látó finghat hiszen, ha te is fingsz az a baj, ha visszatartod akkor meg gyanús emberfeletti lénynek mutatkozol.
2. szabály is egyszerű: a Gastarbeiter munkabért kap, nem a vendéglátó jóakaratának kifejezését.
3. szabály már bonyolult: Nem illik gyalog menni vendégségbe, és egy meseautóval távozni onnan. Ha éhesen mégy valahova akkor ne haragudj meg, ha rászorultnak, és nem vendégnek néznek.
4. szabály az érthetetlenség határát súrolja: Mond be előre, hogy nem tudod a vendéglátód nyelvét, még akkor is, ha gazdagabb a szókincsed, mint az övé.

Ebben a természetellenes korszakban Flatus-t kellett volna mondanom - latinul talán kevésbé büdös. Magyarul olyan ciki írni. Más a fizető-vendég, aki "latinul" beszél, annak mindent szabad. 

a gilisztának is benyal

Akit egyszer a kígyó megmart az a gyíktól is fél. Ennek az ősi bölcsességnek egy kortárs változata lehetne: Akit egyszer a kígyó megmart, az a gilisztának is hízeleg.

Van, aki nem is tudja, de arra van idomítva, hogy hízelegjen. Megcsillan előtte egy hátsó kiskapu és máris térdre hull és csorog a nyála.

Ahogy képregény is mondja: Az idomár is idomítható, de ezt nagyon kevés gilisztanyaló tudja. 

a bír(ál)ó legyen leköphető

Gyermekkoromban úgy láttam, hogy három fekete alsónadrágra vetkőzött ember vezetésével, két csapat különböző színű alsónadrágra vetkőzve kivonul a pályára. Ezt a huszonöt embert ezerszer annyian nézik, akiknek nem tiltott, de nem is kötelező alsónadrágra vetkőzni. Később láttam, hogy két alsónadrágos között egy fehér hosszúnadrágos, vagy tíz alsónadrágos között két szürke hosszúnadrágos ember ugrándozott és fütyült. (Fölösleges megjegyzés: valamikor az ilyen eseményeken a két szürke hosszúnadrágos mellett a nők bugyiban voltak). Néhány évig hetente egyszer én is felvettem a szürke hosszúnadrágot és mindössze csak egyszer történt meg, hogy megvertek. Persze, máskor is utáltak és köpködtek is – ez a munkaköri leírás része. Ezeknek a műsoroknak a része, hogy a bír(ál)ó legyen köpködhető és néha verhető is.

Sokkal később láttam, hogy két-három hosszúnadrágos és/vagy szoknyás nem mer kiállni egy hosszúnadrágos vagy szoknyás elé. Ez sem így kezdődött. Valamikor megírtál valamit és arról valaki, névvel, vezetéknévvel, és postacímmel felszerelve írt valamit – tehát utolérhető, verhető és köpködhető volt. Múlt héten elolvastam egy könyv kéziratát és véleményemet névvel, vezetéknévvel és postacímmel felszerelve elküldtem az írónak – tehát utolérhető, verhető és köpködhető vagyok. Ugyanúgy ahogyan gyermekkoromban a foci, boksz és kosárlabda bírók voltak. A hosszúnadrágos könyvíró bármikor ide jöhet a Grand hotel kávézójába és megrugdoshat a kávéház közönsége előtt. 

A sors úgy akarta, hogy egy menő kiadó tűrhető folyóirata küldött nekem egy cikket bírálni. Már majdnem megnyomtam a DEL gombot, ahogy szoktam. Talán a sok portói bor hatására mégis elvállaltam, hogy a kor szellemének megfelelve, bujkálva névtelenül bíráskodjak. Talán kevesebbet vagy rosszat kellett volna inni? Megtapasztalom milyen névtelenül köpködni olyanra, aki nem tudja azt viszonozni. 

Amikor a bír(ál)ó bujkál, akkor az is elképzelhető, hogy harmadosztályú bír(ál)ó - aki játékos korában soha semmit nem mert bedobni - is belefújhat a BL-be. De akár én is, a régi szabályok nyomán két pontot ítélhetnék egy távolról dobásnak. 

második üveg bor

Soha nem volt időm ennyit inni a reptéren. Most a fapados időben van. Mintzberg megírta  az új világot ahol a fukar és sovány lesz a menő.

A Menedzserek Országos Szövetsége érti az új világot: Fapados lett náluk is a menő. Most élvezem az "olcsó" repjegyemet és reptéri áron a bort.

másnap nincs hányingered

Néhány száz év holt munkájából származó tudás. Talán csak ennyi kell a bornak. Napok óta össze-vissza iszom ezeket a borokat, és egyszer sem voltam másnapos.

"Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bárhol, bármikor, bárhogyan" - mondta a nagy költő - talán még ha szabad belepiszkálni: és ne legyen másnap hányingered.

 

 

Beleláthattam

Két évtizeddel ezelőtt az oktatási miniszterek elindítottak egy folyamatot, aminek a lényege a mobilitás. Elindult a folyamat és beleláthattunk egymás némileg kitakarított szemétdombjára. Nincs mit irigykedni a szomszédra, neki sincs se jobb diákja, se tanára, se tananyaga. Három és fél óra repülés után még három és fél óra buszozás és megláthatom, hogy nagyon kevés ember van, aki többet tud, mint amennyit mond, és nagyon sok van, aki kevesebbet tud, mint amennyiről beszél. A napokba egy doktorandám arra panaszkodott, hogy egy konferencián tanárok felolvasták negyedórás beszédjüket. – Tőlünk nyugatra is vannak mondanivaló nélküliek – mondtam flegmán sokadszor azt, amit diákjaim sosem hisznek el nekem.

A buszra volt interneten vásárolt jegyem, de a helyemen ült egy szintén látogatóba indult Homo-Academicus. Tizedmásodperc alatt felismertem, hogy melyik országból érkezik és hogy ugyanoda tart, ahova én. Némi durva szóváltás után feladtam. Bármibe lefogadtam volna, hogy ő lesz az első, aki hátra dönti a busz ülést, a mögötte lévő utasra. Ezt akarták húsz évvel ezelőtt a miniszterek: beleláthatunk! Jó, vagy rossz? Nem tudom. Néha úgy hiszem, hogy jobbak a remények. Talán jobb lenne azt hinni, hogy a világon az összes Homo-Academicus békésen tud ülni a helyén - ahova jegyet adott neki a sors - a világ bármelyik autóbuszán és/vagy kocsmájában.

Amikor azt mondom, hogy a helyén, akkor a neki járó helyre, és nem az egy helyben ülésre gondolok. Ha nem ment fiatalon férjhez a szomszéd birkapásztorhoz, akkor most jobb ha mutogatja magát, és föltűnősködik külföldön is, legalább azzal, hogy a buszon elfoglalja a helyemet. 

Szókratész így tette fel egyszer a kérdést tanítványának: - Kinek adnád cipődet javítani? - Hát a suszternak, ó Szókratész, felelte az.  Kinek adnád magadat okosítani? - Hát annak aki nem ment férjhez a birkapásztorhoz, és megtanít nyomulni, ó Szókratész...

Nőt akarok – ordította a diliházból menekült

Mindenkinek megvan a világ legundorítóbb vicce! Tudom, de talán az új(ra)szülötteknek hátha új lesz.

Hölgyeim és uraim itt a kapitány beszél. – Néhány perc múlva lezuhanunk! Köszönjük, hogy légitársaságunkat választották utolsó útjukra. Reméljük, hogy a reinkarnáció után ismét velünk repülnek (Orwell regény-hőse ugrik be elsőre ettől a betanult cégimádattól). Erre, egy hölgy felordít: –Férfit akarok, még egyszer nőnek akarom magam érezni! Felugrik egy férfi, gyorsan ledobja a nadrágját, leveszi az alsónadrágját és odanyújtja az ordító hölgynek: – Mosd ki!

Időbe szóltam, hogy undorító. Most már ne panaszkodj, hogy bajod van a csattanóval, és felfordult a gyomrod.

Azon spekulálok, megtörténhet-e, hogy aki kimenekült a diliházból, vagy néhány perc múlva nyolcezer métert zuhan, azt ordítaná: Pénzt akarok! Ha hiszünk a bölcseknek akkor biztos, hogy néhányan pénzt ordítanának. A bölcsek azt mondják, hogy a nő és a pénz mozgatja a világot. Akik még nem bölcsültek meg azok sem cáfolják, csak még egy kicsit várnak, vagy nem is akarnak kisherceg lenni.