Talán igen, talán nem

a legsivárabb emberi elme

Ismét változott a szabvány. Kétszer huszonöt euróba került az új fapados bőrönd-méret – drágább, mint eldobni a koffert, de az nagyon ciki kezedbe két bugyival bemenni a Grand hotelba. Gondolkodtál-e már azon, hogy felvihetsz-e egy esküvőruhát a fapadosra.

A túltréningeztetett emberrobot azonnal megadja a választ: IGEN, ha veszel neki egy külön ülőhelyet. Egy hosszú esküvői ruhát akkor vihetsz fel a fapadosra, ha veszel neki egy ülést. Először is azt nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen furfangos kérdésre van ember-robot válasz. Másodszor meg azt nem hittem, hogy az a válasz, ami elhangzott. Ilyen őrült elméje senkinek sem lehet.  Ember soha ki nem találhatná. Ez muszáj, hogy egy impotens semmittevők közösségének a szüleménye legyen.

Felfordul a gyomrom, hogy harmincöt év után ismét előjön tollamból a „csoportos döntés” köpködése. Akkortájt valamilyen pénzéhes amerikaiak – a főkolompossal találkoztam is egyszer – kitalálták. Hogyan lehet semmiből semmit csinálni? Hát így: körbe ül a vállalat néhány impotens ember-robotja. Azt sem mondhatom róluk, hogy melósok, de azt sem, hogy nem. Vesznek egy moderátor-robotot és pogácsa vagy muffin zabálás közben összehánynak valami olyasmit amit a legsivárabb emberi elme sem adna ki.

rossz kapus

Mindennek ellentmond amit eddig gondoltam a világról és mindennel egyezik amit eddig gondoltam a világról. A kezdőnek legyen mentora, mindegy hogy rossz vagy jó. A legveszélyesebb amikor a kezdők a mentor nélkül megbeszélik miként kell gondolkodni, és arról írni valamilyen dolgozatot.

Annyit kellett megértenem, hogy a legpocsékabb kapus is jobb a kapuba, mint az üres kapu.

Több gólt kap a rossz kapus mint a jó: ez sem teljesen így van. De inkább mondjuk, hogy innen már sántít a hasonlat a Homo Academicus és a kapus között. A rossz mentortól vagy megszabadul a kezdő haladó korára vagy nem.  Ha nem szabadul meg akkor cipeli magával mentorának a harminc évvel ezelőtt sem működő baromságait. Ha megszabadul tőle akkor viszont ismét üres a kapu.

A sorok között

Beszélgetünk a kocsmában könyvemről, és ismét megkaptam: érdekel az is amit nem mondtál ki! Rendben, csináljunk egy interjúkötetet amelyben elmesélem azt, ami érdekel. Százhúsz óra kell erre. Bevállaltuk. Egy év múlva olvasható lesz a Sorok között című valami.

A méltósághiányról megíratlant ezzel kezdem:

Képzeljük el, hogy a gyárban három terméket gyártanak, három erőforrás használatával! Elképzelhetetlen, de a lineáris programozáson felnőttek el tudták képzelni, és kiszámoltatni a géppel. Nos, a Mihajlo Pupin, SRCE, Jozef Stefan, és a SZTAKI lineáris programozói összejöttek egy montenegrói szállodában, hogy ámulják bámulják a Kanadából érkezett díszvendéget, aki mindent tudott a szimplex módszerről.  – Gyere ide te kölyök – mondta éjjel egykor a díszvendég – igyunk meg még egy sört. Te vagy az egyetlen, aki nem kértél tőlem se ösztöndíjat sem társszerzőséget. Ők nem kapnak semmit,de te kapsz tőlem sört itt a bárban. Megittam vele néhány sört, de sehogy sem tudtam megszabadulni az emléktől amikor a szaunában, tanáraim, a vendég meztelen hátát vakargatták.

Ott a szaunában eldöntöttem, hogy ha valaki a földijeim közül elkezdi a vendég lábköröm gombáit kezelgeti, akkor azt leköpöm. Most már, amikor diákjaim diákjai is lábköröm gombát vakargatnak átlagalatti főnökeiknek, látom, hogy ez a világ rendje.

Majd lesz erről még tucatnyi oldal…

Anyám a habverőt is robotnak becézte

Egy kollégám így mutatott be:

„Zoli nem lehet tanácsadó hiszen szakálla van és nem elég jól öltözött. Matek tanár sem lehet, hiszen jól öltözött, és nem maszatos a zakója a krétától. Filozófia tanár sem lehet, hiszen nem olvas fel könyvrészleteket. Tiszt(ség)viselő sem lehet, hiszen nem beszél királyi többesben. Celeb sem lehet, hiszen senkinek sem tartozik - nem csinál másoknak hírverést. Sokáig sorolhatnám, hogy mi nem lehet, de akkor sem jönnétek rá, hogy mi lehet. Majd rájöttök arra, hogy nem tudni mit csinál, de amit csinál azt mesterien csinálja.”

Kevesen tudják, hogy mit csinálok és félnek is beengedni úri szalonokba. Rendben is van, hiszen én sem engedném be magamat úri szalonokba. Elárulom kollégámnak, hogy mi az a titokzatos bennem. Nem beszélek se a lumbricus terrestris nemi életéről szárazság idején, sem a sarki hentes birkáinak csoportos döntéseiről. Csak arról beszélek amiről többet tudok mint azok akik befizettek a mesémre.

Tegnap például ilyesmiről beszéltem!

Néhány évtizeddel ezelőtt egy alföldi városkában néhány mérnök olyan mérlegeket talált ki, amelyek legalább annyit tudtak, mint a ma robotnak nevezett programozható gépek. Akkoriban anyám a habverőt is robotnak hívta. Hiába mondogatom a mai ipar 4.0 drukkereknek, hogy egyik sem robot, hiszen nem tud többet, mint amennyire megtanította a vad-nyugati, vagy a szelíd-alföldi mérnök.

negyedmillió percért felelős

Íme az ezredik blogbejegyzésem!

Ez tizenegy év alatt hetvenezer négyperces olvasásába került a világnak. Felelős vagyok az emberiség negyedmillió percért.  Talán Koncz Zsuzsa dala mondja el a blogolás lényegét legkevésbé rosszul. Vannak haszonlesők a publikálásban is, akiket nem ez a dal izgat, de hol nincsenek. Nos, ők azok akiknek nem mondhatom meg.

Nos, akkor jöjjön a mai bejegyzés.

Több minden mérhető, mint amennyit gondolnál, de kevesebb, mint amennyire kényszerítenek. Úgy jó, ha a bányának és a vágóhídnak profitja van És az is jó, hogy a bánya és a vágóhíd adót fizet, amit elköltenek az óvodák, színházak és focicsapatok. Az viszont rossz, ha az óvoda kockázatot vállal. Nem tudni melyik a nagyobb baj, ha nyer vagy veszít. Elővettem M.B. István negyed évszázada megjelent könyvét. Néha megy az olvasás a vonaton.

„Nem lenne-e célszerűbb inkább fenntartani azt a kulturális és civilizatorikus sokféleséget, amely eddig is jellemezte bolygónkat?” – teszi fel a kérdést A múzsák a piacon c. könyv szerzője.

Nem érdekel, hogy a bristoli óvodák mennyit költenek kiflire, de talán megnézem a bristoli óvodások néptánc bemutatóját.

nem érek rá mást csinálni

“What I offer here is no formula, no theory, not even a set of propositions so much as a framework by which to think about...” (Mintzberg: Managing: 206) Ezt a mondatot raktam bele egy írásomba, amikor kolléganőm megkérdezte. – Mit csinálsz? – Gondolkodom! – Te ráérsz gondolkodni? – Ez másként van, nem érek rá mást csinálni, hiszen én arra esküdtem fel a tudomány kapujában harminchat évvel ezelőtt, és azért fizetnek, hogy gondolkodjak.

Persze, ez tudománymetria aktuális hullámait meglovagoló iparág sosem jelentet meg olyasmit, amin az esküjükhöz híven élők gondolkodnak. Bertalanffy idézi William James mondását: „Az új ötleteket először, mint ostobaságokat elutasítják, a második szakaszban magától értetődőnek és triviálisnak nyilvánítják őket, míg a harmadik szakaszban a korábbi ellenzők azt állítják, hogy ők találták ki.”

Hát így vagyok, és irigyelnek, hogy a dolgomat csinálom.

„Talán az ellenség előtt / Akart mutatni íly erőt / S míg hűvös méltósággal áll, / Úgy véli, ezzel bosszut áll? / Vagy lelke mélyén hirtelen / Megértette önkéntelen, / Hogy az élők sorába, lám, / Felesleges láncszem csupán?.” (Lermontov)

Humormentes művészettörténet

Megnéztem a moziban Monet vízililiomait. Amúgy szívesen nézegetek néha-néha, ha arra járok, Monet képeket. Nekem úgy tűnt, hogy szép világot látott a bácsi. Nos, nem tudom, hogy a narrátor, vagy a szövege volt kibírhatatlanabb. Unalmas művészettörténészektől már az iskolában is megszöktem az óráról.

„Az élet vagy veszélyes, vagy unalmas. Tessék választani. Igazán felnőtt ember az, aki megtanul unatkozni, anélkül, hogy megsértődnék ettől az állapottól.” (Márai Sándor) Hát, akkor nem vagyok „igazán felnőtt”! Megsértődőm az unalomtól. Azok is megsértenek, akik rá akarnak beszélni, hogy akkor leszek elfogadott a „tudósok” között, ha unalmas leszek. Talán még nem tartok ott, ahol a tudomány vagy a művészettörténet.

Mindig voltak mogorva emberek akik le akarták váltani a humort.