Hosszabb utakra viszek magammal egy kiolvasatlan könyvet. Tehát zsákbamacskát, hiszen nem tudom, mi van benne. A könyv vagy az út határozza meg, hogy milyen a könyv? Nincs az a miliő, amely egy rossz könyvből jót csinál, viszont van olyan miliő, amely a jó könyvből csinálhat rosszat. Most is vittem, de három oldal után feladtam, anélkül, hogy sejteném milyen a könyv. A busszal, autóval és a repülővel utazások zajosak. Talán csak az első osztályú vonat az, ahol megvan a kellő nyugalom arra, hogy az ember egy könyv főhősével utazgasson. A szalonban és az első osztályú vonat kényelmes foteljaiban kialakul az összkép a jó könyv főhőséről.
Ha Ibsennek a Solness mester karaktere és a Dr. Stockman karaktere ugyanazokra a kérdésekre adna választ, akkor egyik fölösleges lenne. Tucatnyi kérdéssel sok részletet tudhatunk meg vagy nem, de az összkép összerakhatatlan. Rengeteg zaj van a részletekben. Az összkép persze csak a meglévő összképeinkből ismerhető meg. Aki meg akarja ismerni egy regény főhősét annak veszélyes előre meghatározni a jeleket, amelyeket figyelni próbál. Figyelni kell, és ha megvan az összkép, akkor majd a megjelenő jelek is a helyükre kerülnek. Akarunk-e egy új könyvet megérteni az az igazi értelmes kérdés. Amikor nincs, százötven másodpercenként tucatnyi zaj akkor békésen megérthetjük az új könyv kínálta katarzist.
